rés a présen: Mikor érkezett a budapesti Francia Intézetbe?
Matthieu Berton: Hat hónapja érkeztem Párizsból, ahol az előző négy évben a kulturális minisztériumnál dolgoztam mint nemzetközi kapcsolatokért felelős szakember. Ennek köszönhetően a pekingi francia intézetben is tevékenykedtem négy évet a környezetvédelem, az építészet és az örökségvédelem területén. Korábban művészettörténeti és régészeti tanulmányokat végeztem és dolgoztam a Közel-Keleten, Ázsiában, meg Latin-Amerikában is tanácsadóként. Az előző húsz évem tehát a nemzetköziség és a kulturális örökség jegyében telt. Budapestre jönni kicsit olyan volt, mintha visszatértem volna az európai kezdetekhez.
rap: A kilencvenes évek elején tombolt igazán a Francia Intézetben a kultúra. Mára vége lett az aranykornak?
MB: Történész szemmel is utánanéztem alaposan, mi történt itt eddig, hogyan fejlődött az intézet. Amikor megláttam az épületet, azonnal megállapítottam, hogy más francia intézetekkel összehasonlítva elképesztő a mérete, és kiváló az elhelyezkedése is a Duna-parton. Tükrözi azt, hogy Franciaországnak milyen törekvései voltak és vannak politikai és kulturális téren is Európában. Az intézet létrehozásának ötlete még a rendszerváltás előtt született, és fontos politikai döntés volt a megnyitása. Az aranykor, ahogy nevezte, amikor a budapesti kulturális életben igen meghatározó szerepe volt ennek az intézménynek, a kétezres évek elejéig tartott. Az olyan projektekről, mint a július 14-i utcabál – amikor még lezártuk a rakpartot és tűzijáték is volt –, naponta hallok. Sokan úgy érzik, hogy az intézet kicsit árván hagyta őket ezekkel az élményekkel. Csakhogy Magyarország uniós csatlakozása után az anyagi erőforrások csökkentek, kevesebb energiát fordítottunk a programokra, mivel Budapest is változott, rengeteg hangversenyterem nyílt, a magántőke is megalkotta a saját szórakozóhelyeit, amelyek valamennyire elszipkázták a közönséget, és valójában kisebb igény lett ránk. A múltba nem szeretnénk visszatérni, de ismét van igény arra, hogy több kulturális program legyen az intézeten belül. A műszaki felszereltségünk kiváló, ezért kis anyagi ráfordítással létre tudunk hozni vonzó eseményeket. Változatlanul befogadó helyként is rendelkezésre állunk, és továbbra is működtetjük Magyarország legnagyobb francia nyelviskoláját, ahol évi 3 ezer diák tanul – ezt szeretném egy kicsit újragondolni a digitális kor követelményeinek megfelelően. Újdonság, hogy kerületi kulturális központként is szeretnénk működni. Elkezdtük látogatni a környék iskoláit, és az a tapasztalatom, hogy nagyon sok dolgot tudunk nekik ajánlani magyar nyelven is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
