vaklárma

Ó, testvér, merre visz az utam?

Film

Mit szólnának, ha valaki kötelezné önöket, hogy mától az ételen, pénzen, földön, de még a nőn is osztozzanak a szomszéddal? És még legyenek is hálásak érte!

Mert hát pontosan ezt jelenti testvérnek lenni, nem csoda, hogy még a Biblia is ebbe a történetbe ágyazta az első gyilkosságot. És látá az Úr, hogy milyen gyilkos indulatokat szül, ha egy mellre két gyerek jut, és arra gondol: szaporodjatok és sokasodjatok, az mókás lesz.

Aki szerint túlzás így tekinteni a testvér intézményére, hiszen ajándék az, a legnagyobb, nos, az vagy egyke, vagy sosem nyomtak könyököt a már eleve véraláfutásos oldalába, miközben foguk közt passzírozták át a suttogó szavakat: „Fáj? Holnap még nagyobbat kapsz, ha beköpsz.” Ah, régi szép idők, az elörökölt ruhák, a fél szelet csokik és a közös karácsonyok… mély kútjai ezek az emberi érzelemvilág sztyeppéinek. Tudja ezt a filmipar is, amely a szülők (kivált az apák) és gyerekek közötti kapcsolat ábrázolásának trendje után mostanában a testvérek közötti csomókat kezdi el kigubancolni, remek üzleti érzékkel. Hiszen a testvéri kapcsolat témájából bármi kihozható. A dráma adott, a horror kínálkozik, de ha problémamentes rokoni viszonyokat visznek vászonra, a fantasy is opció, sőt ha merünk nagyot álmodni, ahogy tette legutóbb A brutalista, még a romantika sem kizárt. A következő hetekben az alkotók a költözéstől a sorozatgyilkosságon át még egy lengyelországi vonatútra is rá tudják venni hőseiket ezzel a hívószóval. Hiszen tudják, hogy mindennek ellenére – legyen ez akár szeretet, akár Stockholm-szindróma – a testvéreinkért bárhová, bármeddig elmennénk.

Erről tanúskodik Jesse Eisenberg Rokonszenvedés című dramedyje (február 27-től a mozikban), amelyben két unokatestvér egy európai túrára kerekedik fel, hogy a nagymamájuk emlékének adózzanak, ekkor feltehetően még nem is tudva, amit mi, akik láttunk már road movie-t, oly jól tudunk. Nevezetesen azt, hogy miközben az úton épp válaszok után kutatnak, magukat és persze egymást találják majd meg. Az összeférhetetlennek látszó, de garantálhatóan vicces páros egyik felét maga a rendező alakítja, a másikat a szégyentelenül alulfoglalkoztatott Kieran Culkin. Ha már testvérek, nem lehet, hogy mi fogyasztók, rendre a rosszabbikat választjuk közülük? Ott vannak a leharcolt Olsen ikrek, akik az ezredfordulón uralták a gyerekfilmipart, miközben Elizabeth húguk – mára már tudjuk – mérföldekkel tehetségesebb. Ahogy a Culkin fivérek közül sem Macaulay az, aki lehengerlő játékkal és imádni való csibészséggel lett megáldva. (Hogy az említettek talán épp azért tudnak jobban érvényesülni, mert az ismertek már kitaposták nekik az utat, abba most ne gondoljunk bele. De abba se, hogy ezeket a testvérpárokat egymás mellé állítva a különbségeik szemléletesen megmutatják, hogyan zabálja fel az ember lelkét a hírnév, és mibe került ezeknek a gyerekszínészeknek, hogy szórakoztathassák a nagyérdeműt.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.