Apjához, Dario Argentóhoz hasonlóan Asia is sokat foglalatoskodik filmjeiben a traumával. Ám ez a trauma jórészt saját hányatott életéből ered, melyet részben már Scarlet Diva című filmjében is bemutatott. Ott színésznővé és rendezővé válásának viszontagságairól beszélt, ezúttal nyomasztó gyermekkora a téma. Argento nem kertel: mindkét szülőjét (Daria Nicolodi színésznőt és Dario Argento filmrendezőt) szörnyetegként ábrázolja. A filmbeli Aria (a meghatóan esetlen Giulia Salerno) sok művészcsaládba született gyermekhez hasonlóan krónikus elhanyagoltsággal küzd, egyetlen öröme Dac nevű fekete macskája. Szülei válni készülnek, anyja futó kapcsolatokat tart fenn obskúrus férfiakkal, Aria pedig hiába okos, az iskolában is egyre jobban elszigetelődik. Cicáját a hóna alá csapva többször is megszökik otthonról – hasonlóan a rendezőhöz.
Mindezt a sok gyerekkori traumát igen hatásosan és drámaian is lehetett volna ábrázolni, ám Argentónak valahogy nem sikerül eltalálnia a megfelelő hangnemet: hol túlzottan karikíroz és ezzel elveszi az események tragikumát, hol pedig a drámaiságot hangsúlyozná, mégis komikusnak tűnik az egész. Feltehetően az ártatlan gyermek nézőpontját szerette volna érzékeltetni, ezért ábrázol minden felnőttet elrajzolt szörnyetegként, de ezzel lehetetlenné teszi, hogy komolyan vegyük a látottakat. És ami még rosszabb, Asia Argento nem reflektál a traumájára, hanem sajnáltatja magát: meg nem értett (ezt jelenti a film eredeti olasz címe: Incompresa), néma Krisztusként szenved – és a nézőnek valahogy az a nyomasztó érzése támad, hogy a hatás kedvéért fel is nagyítja szenvedéseit. Mintha az egész film csak arra szolgálna, hogy kiélje a szülei megbüntetéséről szőtt fantáziáit. Pozitívum viszont, hogy Charlotte Gainsbourg ezredszerre is kiválóan alakítja az egyszerre vonzó és taszító szörnyasszonyt. De ennyi erővel megnézhettük volna újra az Antikrisztust.
A Cirkofilm bemutatója
