Dunyhányi ködpára, esőnyi harmat, vállukra ült az ég alja, baljóslatú neszezés jött a fák alól éppoly kitartóan, mint a kacsaúsztató felől. A saját lépéseik nyomán sziszegő hangok tekeredtek a lábukra, zzz, zzz, zzz. Amerre a szem ellátott, a szem alig látott el valamerre, tán csak az orrukig, de amott világosabb volt mégis a mező, tán felszakadhatott egy felhő. Látom a nyulakat, súgta Sztupa, és tényleg, a sás közt vagy mi a rosseb, az aljnövényzetben számos nyulak végezték korai tennivalóikat, s nem is csak a fülük látszott. Haj, ha hozhattam volna a jó öreg gukkerom, sóhajtott fel Sztupa, utalván a tegnapi vacsorához rendelt szóváltásra, melynek során Troché határozottan megtiltotta Sztupának, hogy beöltözzék. Mert Sztupa imádott jelmezt ölteni mindenhez, kedvence a munkásruha volt bakanccsal és svájcisapkával, öv helyett elől dróttal összefogva a nadrág, kőművesdekoltázs s a többi, de egy ilyen erdő-mező járásnak is szívesen megadta volna a módját, félúton az erdész és a gazduram között, ha Troché elé nem vág.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
