Az erősnek szánt cím után persze következnek az árnyalatok, tudniillik az 1990 óta működő alapítványi iskola a tanulási, kapcsolattartási nehézségekkel küzdő, gimnáziumukból kimaradó gyerekeket segíti el az érettségiig, továbbá asztalokra is szükségük lenne (kell-e mondani?). Hogy az intézmény helyzete az elmúlt négy esztendőben mennyire stabilizálódott, arról kérdések nélkül legfeljebb illúzióink lehetnek.
E moziban is csak annyi biztos, hogy a forgatás idején – max. egy évvel tán e segélykiáltás után – megvannak még, s különösen természetes hátteréül vagy inkább játékteréül szolgálnak Kőrösi Máté Három a kislányának. A Dívák egy percig nem kesereg ugyanis a tanoda sorsán, a környezet, a táj szerves részének tekinti, mint egy természetfilm a fát vagy bokrot, vagy mint maga azt, hogy az egyik szereplője végül feladja a részvételt a parlamenti választáson, mert ide-oda küldözgetik, a bejelentett és a tényleges lakóhelye között, hogy hol is szavazhat. Munkába kell mennie, már biztosan nem ér oda a végre megfelelőnek látszó helyre. Mindegy, hogy ő nem nézett utána vagy a rendszer packázott vele, a lényeg az, hogy így élnek ők, e film hősei, s így élünk mi is: ebben a közegben kell hát, lehet hát filmet is csinálni. S a film három hősnője tökéletes harmóniában is él e világgal: többé-kevésbé utálják, rendesen ki is lógnak belőle, de pont tőlük egész az egész.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
