Kertész Imre (hőse) a saját élete befolyásolásának lehetőségétől megfosztott, tehát emberi mivoltából kiforgatott áldozatként éli meg elhurcolását és hazatérését. A Sorstalanság a haláltábor tapasztalatát kiszélesíti, kiterjeszti, s képes az egyetemes emberi kiszolgáltatottságot s a kiszolgáltatottság elfogadásához vezető belső átalakulást megjeleníteni. Az elsősorban gyerekkönyvíróként sikeres Uri Orlev viszont egy olyan kisfiú sorsát fogalmazza regénnyé, aki nem esélytelen áldozatként élte túl az üldöztetést. Yoram Friedman nyolcévesen szökött meg a varsói gettóból. A háború végéig bujkált. Erdőben, parasztoknál, uradalmakban. Volt, aki valami aprópénzért feladta az SS-nek (megszökött), és volt, aki saját életét kockáztatva mentette őt. Megtanulta, hogyan legyen lengyellé, nem csak a mimikri miatt imádkozva Szűz Máriához. Megnyomorodott, súlyos fizikai és lelki sérüléseket kellett elviselnie: vadásztak rá, bújtatójára gyújtották a házat. De túlélte, saját, egyre tudatosabb választásainak köszönhetően élte túl, s végül maga választotta meg saját jövőjét is: lemondva a kínálkozó lengyellé, katolikussá, "jó állampolgárrá" válás hívogató és kézenfekvő lehetőségéről a zsidó árvaház, majd az izraeli kitelepedés mellett döntve.
Valójában épp ez: a döntés képessége, e képesség elsajátítása volt a megmentője. S ekképp - mint Kertész remekművében - az életéből írt könyv révén itt is egyetemes tapasztalat fogalmazódik meg. Csak ez épp az a tapasztalat, hogy mindig, minden körülmények között van esély, van újrakezdés, van tovább, minden racionális megfontolás ellenére. Van sors, mert kell, hogy legyen. Nem egy fikció minőségéről vagy gondolati mélységéről van szó, hiszen valóságos emberek valóságos élete fogalmazódik történetté. A ma is élő Friedman és népes családja meg is jelenik a könyvből készült film végén.
Amely filmnek ez a bizonyos szempontból kifejezetten zavaró, cseppet avíttnak is ható egyértelműség és világosság az ereje. Pepe Danquart rendező esztétikus, tágas, színes, jól komponált képekben fogalmaz (Daniel Gottschalk operatőr már veheti is a repülőjegyet Hollywoodba). Színészeit a klasszikus iskolának megfelelően irányítja, ügyelve arra, hogy mindenki megkapja a lehetőséget a megformált figura főbb vonásainak megjelenítésére. Célratörő, mellékutakat kerülő a dramaturgia. Sok és az egyes jelenetek hangulatát sosem ellenpontozni, hanem erősíteni hivatott a zene. Le sem tagadhatná, hogy közönségfilmes eszközöket alkalmaz, olykor a giccs határáig is elmerészkedve. Felhasználja más, hasonló témájú munkák hatáselemeit (az Életvonattól a Loréig hosszas volna a lista). Filmje tehát igazi, nagy, erős érzelmekkel játszó mozi, mely elsősorban kamasz nézőkre számít. Ezeknek a kamaszoknak kínálja az azonosulás s az azonosuláson át a mélyebb megértés élményét.
A rendező a tömegfilmes fogalmazásmóddal együtt is hiteles környezetet teremt: télen tél van, nyáron pedig nyár, a szereplőkön elmaszatolódott koszon nem látszik semmi szokásos jelzésszerűség. És van egy jelenet, amelyben a rasszizmus valódi természete egészen tömény megfogalmazást nyer. Egy révész éppen menti a már félkarú üldözött fiút, és nagyon bátornak, nagyon derék embernek találja. Megengedi hát magának a feltételezést, hogy akkor talán nem is zsidó ez a gyerek. Ha a segítő ilyen képzetekből indul ki, akkor mit gondolhatnak az üldözők?
Forgalmazza az A Company Hungary
