Gúzsba kötve címmel jelentette meg közel húsz év során írott tanulmányait a kulturális - elsősorban az irodalmi - elit és a pártállami hatalom viszonyáról.
62 éves legenda. A nap szépe, a Tristana, az Iszonyat, A cherbourgi esernyők, A Mississippi szirénje, Az utolsó metró, A Vendoöme tér asszonya, az Indokína sztárja e héttől a Ha te nem lennél című francia filmben látható a pesti mozikban. A Berlinalén beszéltünk vele.
1991-ben az Egyesült Államok hadserege négy nap alatt nyert háborút Irak ellen. Az Amerikai szépség direktora, Sam Mendes Jarhead (Bőrnyakúak) címmel filmet készített a kurta-furcsa hadjáratról. A katonák soraiban ott volt egy ifjú magyar színész is, nomen est omen, a Katona József Színházból.
Csinált már filmet fiatalkorú bűnözőkről (Funny Games), nemi fejlődésben megrekedt aggszűzről (A zongoratanárnő) vagy éppen múltja sötét foltjával szembesülő értelmiségiről (Rejtve). Lehet szeretni vagy gyűlölni, nincs középút az osztrák származású, Franciaországban élő és alkotó rendező megítélésében.
Dénes Ágnesként Magyarországon született, majd a világháború alatt Svédországba, onnan a hatvanas években az Egyesült Államokba költözött. A világ első ökológiai művészeti alkotásának készítőjeként tartják számon.
Hosszú kényszerpihenőjét követően (bővebben: Egymás agyába bújva, Magyar Narancs, 2004. december 16.) a Quimby együttes tavaly ismét működésbe lépett - és számtalan koncert, valamint egy színházi bemutató után új lemez is akad. Kilégzés. De vajon a gőzt sikerült-e kiengedni?
A FIAP Jean Monnet nemzetközi diákközpont vendégeinek igazi zenei kuriózumban van részük, az ütős Horváth Kornél és a hegedűs Lantos Zoltán etnodzsesszduója a technikai nehézségek ellenére is kiválóan működik.
1986, a DV8 "fizikai színház" létrehozása óta alaposan átforgatta a kortárs tánc hagyományait. Most Just for Show című új előadásával turnézik. A magyar bemutató (Trafó, december 8-10.) alkalmából hívtuk fel Londonban.
Az Európai Bizottság médiaprogramja keretében 1992-ben alapított Europa Cinemas az első, a nemzetközi moziüzemeltető szektorban működő, európai filmek támogatására létrehozott hálózat.
Egyetlen hangrezgés, amitől végigfut a háton a hideg. Nem az a jeges, hanem a becsapós fajta, az iránytalanul, vonzva-taszítva borzongató. A müezzin fohászát halljuk...
A vaspálya mindig is a filmkészítés kitüntetett terepének számított. Egy feneketlen aranybánya, melynek kincseire már a korai némafilmek indiánjainak és banditáinak is fájt a foguk.
Amikor 1991. május elsején a horvátországi Borovo Selóban szerb orvlövészek megölték azt a két horvát rendőrt (majd másnap még tizenkettőt), s ezzel nem hivatalosan kezdetét vette a posztjugoszláv háborúk sorozata, talán senki nem sejtette, hogy ennek sose lesz vége.