tévésmaci

Pacsirtaporta

  • tévésmaci
  • 2021. augusztus 4.

Film

Amikor Sztupa és Troché a beethoveneknek (nép, mint a hollandok) zenéltek, simán ment minden.

Kiálltak a színpadra, s Sztupa azt mondta, hogy szervusztok beethovenek, zenélni fogunk nektek. Mit mond? – fordult oda az egyik beethoven a másikhoz. Azt, hogy nem látja a kezeket, vagy valami ilyesmit, én sem értem pontosan, magyarul beszél, válaszolta a másik. A beethoven alapjáraton nyitott, érdeklődő népség, nekik aztán zenélhetett nyugodtan Sztupa és Troché. Persze voltak közöttük botfülűek, de még olyanok is, akik kifejezetten utálták a zenét, sokfélék voltak, mint bármely más náció, ugyanakkor szerfelett kíváncsiak. S a kíváncsiságukon túl még egy közös dolog is szorosan összefűzte őket: mind ellovagolt már St. Joseph-től Sacramentóig. Innen ered kedvenc káromkodásuk, a szakramentumát neki is, de ez már nyelvromlás, sokáig kifejezetten azt mondták, hogy a szakramentóját neki. Persze ezt sem akkor, amikor mi, tudniillik, az áldóját helyett, hanem például akkor, amikor a gyerek rossz helyre jelentkezett az egyetemen: fuvolaszakra ment, oh (hogy ki ne csússzunk a zenei alaptémából). A nagy lovaglásuk meg úgy esett – megvan az napra pontosan –, hogy 1860. április 3-án nekivágtak, és váltott lovakon, váltott lovasok (köztük Vad Bill Beethoven és Bölény Beethoven) a Missouri állambeli St. Joseph-ből a Platte és a Swetwater folyók mentén, megjárva a Sziklás-hegységet, a South Passon át Salt Lake Citybe vágtattak, s Utah és Nevada kietlen sivatagain is átvágva érkeztek a Sierra Nevada hegységbe, ahonnan tényleg már csak egy köpés volt nekik Kalifornia, amit a maguk beethovenes módján csak Falikornyikának neveztek, mert ugye, aki a muzsikát szereti, az többé nem ereszti. A beethovenek azóta szeretnek köpködni. Szóval annyira bejött nekik ez a rideg lovas élet, hogy vagy másfél évig fel sem hagytak vele, csak tizenkilenc kemény hónap után néztek más kalandok után, melyek mibenlétéről azonban hallgatnak a krónikák – aligha véletlenül. Sztupa és Troché akkor hívták Magyarországra őket, amikor az egri és a pécsi dohánygyárak elkezdték a füstszűrőtlen mellett a filteres Symphoniák sorozatgyártását. A nagy alkalomból rendeztek egy kisebb ünnepséget, ahová a beethovenek is hivatalosak voltak. Mind, az összes! Képzelhetik, mennyien voltak, ha baráti országok küldötteit is beleszámoljuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.