Mint amikor fociznak a gyerekek, s az egyik elordítja magát, hogy hátulról kettőt ér, mert voltak, akik elölről álltak sorba (hogy az egyet ért-e, azt sajna nincs módunk vizsgálni, Sztupa és Troché ritkán álltak elölről sorba, ha mégis, akkor nem kávéztak). Az volt a helyzet ugyanis, hogy az elején, amikor még Ómafa úrnak kellett szólítani Ómafát, és a színe elé járulni… szóval felkeresni kies kültelki telephelyén, a kerület főterét határoló utcán állt meg a helyi vasút (az utcát nevezzük itt Rákóczi útnak, mert az oly általános, a teret meg Tanácsház térnek, mert abból is volt egy rakás). Ahogy az utolsó kocsiból leszálltál, szemben volt az önkiszolgáló bolt, a kerület kétségtelenül legnagyobb élelmiszerüzlete (nem jövünk azzal, hogy ez ma mennyire kicsinek számítana, mert nem érdekes). Volt neki egy bejárata meg egy kijárata, de a kijáraton is ért bemenni, éppúgy, mint hátulról sorban állni. Ha a bejáraton mentél be, a vásárlótérbe jutottál, mely persze csak félig volt önkiszolgáló, a húst, a kenyeret, a hűtött dolgokat kiszolgálók adták pult mögül, vásároltál és beálltál a két pénztár egyikéhez (hamarabb sorra kerültél, ha ahhoz álltál, amelyikben ült pénztáros). A pénztárban kifizetted a tejfeled meg a kiflid árát, majd kérhettél kávéblokkot. Kis tömbből tépte le a pénztárosnő, a szimpla blokkjára kékkel írták rá, hogy szimpla, a dupláéra pirossal, hogy dupla. Ha viszont a kijáraton mentél be, nyilván nem akartál sem tejfelt, sem kiflit venni, csak egy kávéra és talán egy cigarettára vásott a fogad – ekkor kellett hátulról sorba állni. Odaléptél tisztelettudóan a pénztáros háta mögé, feltehetően a torkodat is megköszörülted, s szépen kivártad, hogy az elölről álló marha kifizesse a tejfelét és a kiflijét (három húsz, mert a marhája persze két kiflit is vett). Aztán mielőtt a másik marha sorra került volna a tejfelével és kiflijével, kértél egy duplát, mert az önki hátsó traktusában, ahol a marhák a kosarukból áttelepítették a tejfelt és a kiflit a szatyrukba, aktatáskájukba, nos, ott működött egy édességbolt is kávégéppel. A kávésné húzta a karokat, s gondosan ügyelt arra, hogy a kis főzőtartály alján maradjon elég zacc, hogy neki is meg a főnökének is megérje, ha te kettő negyvenért duplázol, s persze arra is volt gondja, hogy szemmel tartsa a kávégép mellett szálanként külön celofánba csomagolt Ezüst Kossuthot, nehogy csenjen valaki belőle, mert húsz fillér volt szálja, így nem egészen becsületkasszás alapon. Hogy kik jártak ide kávézni, az külön történet, de a nők rendszerint kettesével jöttek, szimplát ittak és csevegtek egymással, a férfiak egyesével, duplát ittak, s fűzték a kávésnét. Mindenki dohányzott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
