Interjú

„Mindig volt forgatókönyv”

Kende János operatőr

Film

Több mint hatvan játékfilm fűződik a nevéhez, a legtöbbet Jancsó Miklóssal forgatta. 1989-ben a világ száz legjobb operatőre közé választották. A kilencvenes évek közepétől tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri szakán, a tavalyi egyetemfoglaláskor súlyos betegsége ellenére is őrséget állt. Az idén 80 éves operatőrrel a 100 éve született Jancsó emlékét is felidézzük.

Magyar Narancs: Augusztus közepén jelentették be, hogy szinte a teljes filmes hallgatói létszám otthagyta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Velük tartott ön is?

Kende János: Sajnos egészségügyi okokból nem tarthattam velük, így csak annyit mondhatok, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. 1995 óta tanítok az egyetemen – ez lett volna az utolsó évem –, és úgy érzem, hogy nem hiába dolgoztunk. Az egyetemfoglalás is könnyed és szellemes volt, mindent a hallgatók találtak ki. Sajnálom, hogy csak egyszer tudtam őrséget állni a Vas utcában, többször nem.

MN: Az SZFE tanárainak tavalyi nyilatkozataiban ön volt a legkevésbé tapintatos Vidnyánszky Attiláékkal kapcsolatban. Arról beszélt, hogy a Nemzeti Színház igazgatóját távol kellene tartani a filmforgatásoktól, míg az olyan kinevezetteknek, mint Lajos Tamás vagy Novák Emil – utóbbit nem operatőrnek, hanem egy karrieristának tartja – semmi keresnivalójuk nem lenne az egyetemen. Reagáltak az érintettek a nyilatkozatára?

KJ: Nem reagáltak, de nem is csodálkozom ezen. Én ezeket a dolgokat korábban már szemtől szembe is elmondtam nekik. Amikor 2018-ban Lajos Tamást kinevezték az NKA Filmművészet Kollégiumának az élére, a kollégium tagjaként javasoltam, hogy folytassuk az SZFE-vizsgafilmek támogatását, de ő hallani sem akart róla. Ezért léptem ki az NKA-ból… És most ezt a Lajos Tamást nevezték ki az SZFE kuratóriumi tagjának.

MN: A neve továbbra is ott van az SZFE tanári névsorában – legalábbis a honlapon. Folytatja a tanítást?

KJ: Nem tudtam bejárni, de nem is akartam. Ha az egészségi állapotom engedi, szívesen folytatom a tanítást, de nem a Vidnyánszky-féle SZFE-n.

MN: Vannak még illúziói a hazai filmes szakmával kapcsolatban? Már húsz évvel ezelőtt meglehetősen kiábrándultnak tűnt, látva, hogy a filmszakma szolidaritása csak addig működik, amíg az első forintot el nem osztják.

KJ: Már nem tudom ezt megítélni. A Káel Csaba-féle Nemzeti Filmintézet működését nem ismerem. Kívülállóként azt látom, hogy a magyar művészfilmeket teljesen ki akarja szorítani, és helyette főleg tévésorozatokat és populáris filmeket akar. Szerintem ez hiba, és ez a hozzáállás nem tesz jót egy kis ország filmkészítésének; teljesen feleslegesnek tartom, hogy milliárdokat öljenek olyan kommersz produkciókba, amelyek nem versenyképesek. Azt pedig különösen szomorúnak tartom, hogy a Nemzeti Filmintézet úgy osztogatja a pénzt barátoknak és ismerősöknek, mintha valami jutalom lenne a filmkészítés.

MN: A kamera mögött 2002-ben állt utoljára, azóta kizárólag a tanításnak élt. Mi volt a visszavonulása hátterében?

KJ: Hatvan film után egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy főleg pénzért dolgozom. Úgy szálltam be külföldi filmekbe, hogy nem ismertem a rendezőt, nem ismertem a forgatókönyvet. Megérkeztem valamilyen külföldi országba idegenként, és három nap múlva már forgattam. Ez nem az én világom volt, azt szoktam meg, hogy a rendezővel előzetesen megbeszéljük a forgatókönyvet, hogy apránként ismerek meg minden részletet, hogy elmondhatom a véleményemet már a forgatás előtt. Így részese lehettem a filmnek akkor is, ha semmibe nem szóltam bele. De a vége felé inkább egy szakmai malomban éreztem magam; olyan filmeket is elvállaltam, amelyeket egyébként nem néznék meg. Igaz, hogy így két év alatt annyi pénzt keresem, mint előtte tíz év alatt, de hamar elegem lett belőle. Az SZFE-n ekkor már évek óta tanítottam, de miután abbahagytam a filmezést, sokkal nagyobb örömet találtam ebben a munkában.

MN: Egy 1979-es interjúban azt mondta: „Nem hiszek abban, hogy fontos az operatőr egyéni látásmódja. Alkalmazkodnia kell a rendezőhöz.” Ezt fenntartja most is?

KJ: Annyiban korrigálnám, hogy nagyon is fontos az operatőr egyéni látásmódja, de ugyanilyen fontos az is, hogy a rendezővel egyet­értsen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.