Interjú

„Mindig volt forgatókönyv”

Kende János operatőr

Film

Több mint hatvan játékfilm fűződik a nevéhez, a legtöbbet Jancsó Miklóssal forgatta. 1989-ben a világ száz legjobb operatőre közé választották. A kilencvenes évek közepétől tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri szakán, a tavalyi egyetemfoglaláskor súlyos betegsége ellenére is őrséget állt. Az idén 80 éves operatőrrel a 100 éve született Jancsó emlékét is felidézzük.

Magyar Narancs: Augusztus közepén jelentették be, hogy szinte a teljes filmes hallgatói létszám otthagyta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Velük tartott ön is?

Kende János: Sajnos egészségügyi okokból nem tarthattam velük, így csak annyit mondhatok, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. 1995 óta tanítok az egyetemen – ez lett volna az utolsó évem –, és úgy érzem, hogy nem hiába dolgoztunk. Az egyetemfoglalás is könnyed és szellemes volt, mindent a hallgatók találtak ki. Sajnálom, hogy csak egyszer tudtam őrséget állni a Vas utcában, többször nem.

MN: Az SZFE tanárainak tavalyi nyilatkozataiban ön volt a legkevésbé tapintatos Vidnyánszky Attiláékkal kapcsolatban. Arról beszélt, hogy a Nemzeti Színház igazgatóját távol kellene tartani a filmforgatásoktól, míg az olyan kinevezetteknek, mint Lajos Tamás vagy Novák Emil – utóbbit nem operatőrnek, hanem egy karrieristának tartja – semmi keresnivalójuk nem lenne az egyetemen. Reagáltak az érintettek a nyilatkozatára?

KJ: Nem reagáltak, de nem is csodálkozom ezen. Én ezeket a dolgokat korábban már szemtől szembe is elmondtam nekik. Amikor 2018-ban Lajos Tamást kinevezték az NKA Filmművészet Kollégiumának az élére, a kollégium tagjaként javasoltam, hogy folytassuk az SZFE-vizsgafilmek támogatását, de ő hallani sem akart róla. Ezért léptem ki az NKA-ból… És most ezt a Lajos Tamást nevezték ki az SZFE kuratóriumi tagjának.

MN: A neve továbbra is ott van az SZFE tanári névsorában – legalábbis a honlapon. Folytatja a tanítást?

KJ: Nem tudtam bejárni, de nem is akartam. Ha az egészségi állapotom engedi, szívesen folytatom a tanítást, de nem a Vidnyánszky-féle SZFE-n.

MN: Vannak még illúziói a hazai filmes szakmával kapcsolatban? Már húsz évvel ezelőtt meglehetősen kiábrándultnak tűnt, látva, hogy a filmszakma szolidaritása csak addig működik, amíg az első forintot el nem osztják.

KJ: Már nem tudom ezt megítélni. A Káel Csaba-féle Nemzeti Filmintézet működését nem ismerem. Kívülállóként azt látom, hogy a magyar művészfilmeket teljesen ki akarja szorítani, és helyette főleg tévésorozatokat és populáris filmeket akar. Szerintem ez hiba, és ez a hozzáállás nem tesz jót egy kis ország filmkészítésének; teljesen feleslegesnek tartom, hogy milliárdokat öljenek olyan kommersz produkciókba, amelyek nem versenyképesek. Azt pedig különösen szomorúnak tartom, hogy a Nemzeti Filmintézet úgy osztogatja a pénzt barátoknak és ismerősöknek, mintha valami jutalom lenne a filmkészítés.

MN: A kamera mögött 2002-ben állt utoljára, azóta kizárólag a tanításnak élt. Mi volt a visszavonulása hátterében?

KJ: Hatvan film után egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy főleg pénzért dolgozom. Úgy szálltam be külföldi filmekbe, hogy nem ismertem a rendezőt, nem ismertem a forgatókönyvet. Megérkeztem valamilyen külföldi országba idegenként, és három nap múlva már forgattam. Ez nem az én világom volt, azt szoktam meg, hogy a rendezővel előzetesen megbeszéljük a forgatókönyvet, hogy apránként ismerek meg minden részletet, hogy elmondhatom a véleményemet már a forgatás előtt. Így részese lehettem a filmnek akkor is, ha semmibe nem szóltam bele. De a vége felé inkább egy szakmai malomban éreztem magam; olyan filmeket is elvállaltam, amelyeket egyébként nem néznék meg. Igaz, hogy így két év alatt annyi pénzt keresem, mint előtte tíz év alatt, de hamar elegem lett belőle. Az SZFE-n ekkor már évek óta tanítottam, de miután abbahagytam a filmezést, sokkal nagyobb örömet találtam ebben a munkában.

MN: Egy 1979-es interjúban azt mondta: „Nem hiszek abban, hogy fontos az operatőr egyéni látásmódja. Alkalmazkodnia kell a rendezőhöz.” Ezt fenntartja most is?

KJ: Annyiban korrigálnám, hogy nagyon is fontos az operatőr egyéni látásmódja, de ugyanilyen fontos az is, hogy a rendezővel egyet­értsen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.