Ha katolikus az az iskola, ha nem. Ha nincs megélt értékrend, közösség sincs, akkor csak hierarchia van, farkastörvények uralma, érvényesülés és megsemmisülés – úgy a társadalomban, mint az iskolában. Ezért iskolai történetek elmesélése igen alkalmas politikai üzenetek továbbítására.
Stefano Mordini egy elit középiskola tanulói által 1975-ben valóban elkövetett bestiális gyilkosságot feldolgozó filmjének tanulsága kézenfekvő (a gazdag, de érzelmileg sivár környezet szélsőjobb eszmékkel párosulva, lám, ilyen elkövetőket produkál), formai megoldásai thrilleresek (az egyes részeket felirat választja el, hogy hány hónappal, nappal, órával vagyunk a bűncselekmény előtt). Edoardo Albinati író, az események közeli szemlélője törekszik arra, hogy tablót fessen valláserkölcsöt közvetíteni jól fizető diákjainak meg sem kísérlő egykori iskolájáról, a kiüresedett normákról, egy elemeire hulló társadalom mély – és a kor filmjeiben (Petri, Rosi, Damiani stb.) bőséggel tárgyalt – depressziójáról, a mindennapokat átitató erőszakról, amely a szélsőjobb és a szélsőbal (Vörös Brigádok!) közös műve volt. Mindezt egy másfél órás filmbe zsúfolni reménytelen vállalkozás, főleg a kontextus legalább vázlatos ismertetése nélkül. Holmi iskolai bullyingból nem következik lányok megkínzása és megölése, a három perverz fiatalember motivációiról nem tudunk meg többet, mint amit az író-narrátor gondol: hogy ezek az elkényeztetett ficsúrok már csak ilyenek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
