Animációs film

Sam – Kismadár nagy kalandja

Film

Főszereplőnk egy kis sárga, borzas és nagyon félős madár, akinek legjobb barátja és családja egy személyben egy őrülten lelkes katicabogár. Nevesincs madarunk egy félreértés alkalmával hőssé kényszerül válni: Afrikába kell vezetnie a népes madárrajt, annak ellenére, hogy szárnyát se tette még ki a romos kunyhóból, ahova még tojás korában pottyant. Mint minden hős, a mienk is ugyanazt keresi: saját magát, egy nevet és egy családot. Mindezt bájosan, sok humorral, és igazán szerethető figurák közt evickélve. A Sam megmutatja, hogy van élet a Disney-n kívül; ha valaki esetleg a Belleville-i randevú és a Minuscule után még nem látta volna a potenciált a francia irányból induló animációs mesékben. A színvilágot és a szereplőket a legkisebbek is könnyedén befogadhatják; a sok szín, madártávlat és a hófödte hegyektől a sivatagig száguldó impozáns képanyag igazán elkápráztathatja az aprónépet. A játszók zöme egy-egy hatalmas, jellegzetes szempár (tudjuk, hogy ez kifejezetten a kicsik számára fontos), mindemellett kedves és jól árnyalt alakok: senki sem csak jó és csak gonosz – s ez nem elhanyagolható, ha a klasszikus mesék sablonosságára és polarizáltságára gondolunk. A zeneválasztás egészen szokatlan, mondhatni, merész – mindössze 2-3 dal szerepel, ám ezek olykor olyanok, mintha egy folk-punk együttest hívtak volna matinékoncertre. A szokatlanság itt azonban felemelő és megmosolyogtató, teljesen illik ahhoz a „kicsit más” atmoszférához, amelyet az egész mese magában hord.

Forgalmazza a Big Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.