Séraphine

  • - kg -
  • 2011. december 2.

Film

 


Az ágy melyik oldalán aludt Vermeer, mosott-e étkezés előtt kezet Goya, hogy s mint kötötte a nyakkendőjét Klimt? Temérdek az ilyen, nagy festőket érintő, a művészettörténet által azonban elhanyagolt kérdés - még jó, hogy itt van segítségképp a mozi, máskülönben már rég elmérgesedett volna a nemzetközi helyzet, és utcára vonultak volna a válaszokat követelő tömegek. Séraphine Louis a naiv művészet jeles francia amatőrjeként vonult be a művészettörténetbe, és gyógyíthatatlan esetként, elborult elmével az elmegyógyintézetbe - a válaszokra, hogy mi is történt e két bevonulást megelőzően, tovább nem kell várni. A filmkészítők elsősorban nem a művészettörténészekre gondoltak, hanem azokra, akik soha nem hallottak még a fákhoz beszélő, mezítlábas házvezetőnőről, aki kenyérkeresői teendői letudtával, szerény senlis-i lakhelyére hazatérve kezdett nap mint nap lázas alkotásba. Mintegy isteni sugallatra, énekléshez hasonlító hangok közepette vitte fel florális látomásait nehezen összespórolt vásznaira, melyekhez később Wilhelm Uhde, a naiv művészetnek nevet adó művészettörténész támogatásával már könnyebben hozzájutott. Ha az se csinál kedvet a filmhez, hogy abban feltűnik egy neves művészettörténész is (akit a neves színművész, Ulrich Tukur alakít), akkor lehet, azzal sem érünk sokat, hogy a megszállottságra hajlamos művészt alakító Yolande Moreau-t dicsérjük lírai kacsázásáért. Nincs más hátra, ki kell játszani a nosztalgiakártyát: tele a film szép képekkel, van benne fű, fa, virág és megannyi kisvárosi hangulat a tízes-húszas évekből.

 


Az Anjou Lafayette bemutatója

 


Neked ajánljuk