Szemből az angyal – Kerekes Éva színésznő

Film

Ne szépítsük, a szerk. kedvenc színésznője. Kaposváron született, a főiskola kezdete óta pesti polgár. Évekig a Radnóti Színház tagja volt, egy ideje szabadúszó. Színházi szerepei számosak, leghíresebb filmszerepe tán a Zsötem szendéje. Eddig. Most Simó Sándor szemlén bemutatandó filmjének főszereplője. Ne szépítsük, ennél szebb már úgysem lehet.

Magyar Narancs: Amikor nyomozni kezdtünk utánad, volt, aki azt mondta, hogy te egy kicsit eltűntél.

false

Kerekes Éva: Nevezhetjük így is. A második vagy a harmadik évad óta vagyok szabadúszó, és mondjuk a tavalyi szezonom aktív volt, de most azt terveztem, úgy alakítottam ki az életformámat, hogy jöjjön egy kis letisztulás, elvonulás, akárhogy is nevezzük. Egy más életforma következik számomra pillanatokon belül. Az életem legfontosabb eseménye előtt kell egy kis űrt teremteni.

MN: Ennyire tudatos személy vagy?

KÉ: Hát egyre inkább kell, hogy az legyek, pedig könnyedebben szeretném élni az életet, gyermeki szinten. De ez elég infantilisnak hangzik, gondolom, az is vagyok.

MN: Ragaszkodsz az infantilizmusodhoz?

KÉ: Igen, nagyon ragaszkodnék, de sok mindenben kell már felelősnek lenni. Igaz, ez egy jófajta felelősség, nem esik nehezemre, csak az is jó, amikor szabad infantilisnak lenni, úgy a nagy életben.

MN: Ez összefügg a korral?

KÉ: Nekem elég nehéz, de a döntéseimet mindig az ösztöneim szerint hoztam, úgyhogy sok szemrehányást nem teszek magamnak így utólag. Amikor a színházhoz kerültem, nagy döntéseket kellett meghoznom. De természetes, hogy a korunktól is van, így harmincévesen jönnek már a nagy komoly gondok. Egyre inkább érzékelem, hogy nem tudok csukott szemmel járni. De egy kicsit úgy a föld fölött lenni szeretek, ami nem jelenti azt, hogy nem vállalni a dolgokat, csak megtalálni a könnyedséget bennük.

MN: Biztonságra vágysz?

KÉ: Elsősorban erkölcsire, de egyre kevesebb olyan embert találok, akinek olyan fontosságúak a dolgok, mint nekem. Egy kicsit bezárkózottabb lettem, de ez nem esik nehezemre. Amikor eljöttem a Radnótiból, úgy éreztem, hogy valami elfáradt, elfogyott, és nem én tehetek róla. Azt gondoltam, hogy kell egy fordulatot tenni, és körülnézni a nagyvilágban. (Mindig van, amit szeretnék, jövőképem; olyan is előfordul, hogy megyek az utcán és találkozom azzal az emberrel, akire éppen gondolok.) Én azért az igazi létezési formának most, hogy így már mind a kettőbe belekóstoltam, a társulatit tartom, azt, ha valóban van igazi összetartó erő, van valódi miértje és valódi oka annak, hogy együtt vagyunk.

MN: Magántermészetű dolgaid végeztével, amikor újra aktívabb leszel, vagy visszatérsz, akkor mi lesz?

KÉ: Hogy társulathoz szeretnék-e tartozni, hát nem tudom, ez mindig változik. A valódi vágyam persze egy olyan közösséghez tartozni, ahol működik egy összetartó közös erő. De nem tudom, hogy egyáltalán alakul-e úgy a színházi élet.

MN: A jelenlegi felhozatalból van társulat, ami vonzó számodra?

KÉ: Amikor a Radnóti felbomlott, és a többieket hívták az Új Színházba, oda nagyon szívesen mentem volna, de engem nem hívtak. Oda én nagyon szívesen tartoztam volna, amiket láttam ott előadásokat, nagyon kedvesek és tartalmasak voltak. Nyilván volt ott egy bizonyos ízlés, amibe én nem tartoztam bele, vagy nem vágytak rám. Csak azt úgy el tudtam volna képzelni. De hát biztos lesz még olyan majd, ahol rám várnak. Mert nem akarom én elhagyni azt a kamaszkori vágyamat, ami engem így a színházhoz vezetett.

MN: Te szereplős kisgyerek voltál?

KÉ: A nagypapám nagy versmondó volt, a Rákosi Szidihez járt színiiskolába, de neki nem teljesült be ez a vágya. A családban volt még több kísérlet, de senkinek nem sikerült végül is, bár mindenki vágyott rá. A nagypapám miatt voltak a versmondások, vasárnapi programok, hogy beállni az ajtó elé, aztán mondani a héten tanult anyagot. Ez nem esett nehezemre.

MN: Elsőre felvettek a főiskolára?

KÉ: Igen.

MN: Azóta budapesti lakos vagy.

KÉ: Igen, budapesti lakos vagyok. Valahogy büdös ez a város, nem büdösebb, mint régen, vannak szép helyek, de ezt a telet unom már. Azért úgy elvagyok, de jó, ha hazamegyek, mert az más légkör. De ott sem tudnék élni, most már csak itt - nem konkrétan itt, de itt a környéken. Szóval érzem, hogy most már ide tartozom.

MN: Esetleg vidéki színház, ha egyszer az elképzeléseidnek nagyon-nagyon megfelelő társulat lenne valahol messze?

KÉ: Végül is nem kizárt dolog, csak hát itt a családom, itt a férjem, itt a lakásom, szóval a kalandor életmódon túl vagyok.

MN: Volt olyan?

KÉ: Volt hát, kinek nem volt, szerintem mindenkinek volt kalandor élete. Egészen harmincéves koromig, míg férjhez nem mentem, én kalandor voltam. Mindent kipróbáltam, megismerni, mindenfelé menni. Egy vidéki színházban bezárkóznak az emberek, és az az élet csak egyvalamiről szól, és arra én már nem vágyom.

MN: A kalandor életmód óhatatlanul is csomó sérülés begyűjtésével jár: ezeket beépíti az ember?

KÉ: Hát persze, egy csomó volt, nyilván sérülékeny vagyok. Ha valaki csúnyán néz rám, egy olyan ember, aki meg tud bántani, mert jelent nekem valamit, az elég rossz érzés. A fene tudja, annyi minden éri az embert; nagyon sok dolgot nagyon nehezen éltem meg.

MN: Milyen volt Simó Sándor filmjében dolgozni?

KÉ: Jó hosszú, negyven napig tartott. Én még ilyen sokáig nem forgattam, amúgy sem sokat, már főszerepet. A Zsötem harminc nap körül volt, ez meg negyven, de jó volt. Jó szerepem volt, egyedül azt sajnáltam az elején, hogy nem valami romantikusabb történet, napernyős, kavicsos, kutyás, mert Franciska vasárnapjáról nekem ez jutott eszembe. Igaz, hogy a csillag bezavart, vagy nem is tudom, mi volt a regény címlapján, egyenruha, ez valami politikai dolog lesz, gondoltam, de szerencsére nem az volt a fősodor, hanem egy kapcsolat az Ujlaki Dinivel. Egy idősebb ember és egy fiatal nő. Cselédlánykoromtól elkezdve, tizennyolc éves koromtól, az 50-es évek története, hogy hogyan kerülök be a rendőrségre és utána az ÁVH-ba. Nekem tetszett az elgondolás, hogy nem mindenki volt monstrum nagy seggű combos nő, aki debella módjára szétverte ott az embereket és pofozta faltól falig a nőket, hanem igenis ő hitt benne, és a hite volt az erősebb és nem a segge. Na de hát erről, azt hiszem, meg kellett győzzem a rendezőt, hogy nem csak hangos szóval lehet fegyelmezni embereket, hanem én csendesen is tudok rendőr lenni, nem csak a kétméteres lulócák jöhetnek. Egyébként azért féltem jobban ettől a rendőröstől, az ávós résztől, mert ehhez már annyi minden tartozott: hogy keménynek kell lenni, egyenruha meg a csizma, meg nem tudom, nyekereg az egész személyiség. Most volt az utószinkronja nemrég, hívnak, hogy lesz egy-két nap pótforgatás, de februárra, a Filmszemlére kész lesz.

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.