Amikor Sztupa és Troché az Országos Pecsételő és Iktató Vállalatnál dolgoztak, az ablak volt a mindenük.
Talán dokumentumfilmes kollégája és elvtársa, Hartmut Bitomsky jellemzi a legjobban Peter Nestlert a Filmkritikben közölt 1979-es cikkében.
„Nem tűnök el…” – énekli, hadarja szerzeményét a számítógépébe a film egyik kamasz hőse. A fiú titokban rapper szeretne lenni, de csak bányász lehet, mint a felmenői. Vagy rendőr: ez a kitörési lehetőség kínálkozik színészkedni vágyó barátja számára is.
Dobray György új filmje a hasonló című, roma holokausztról szóló táncelőadás próbafolyamatát mutatja be, amelynek során megismerhetjük a 16 éves főszereplő, Balogh Attila hétköznapjait is. Vele most táncról, rapről és vallásról beszélgettünk.
Amikor Sztupa és Troché, a munkatábor rémei a talpfatelítőbe kerültek, pár nap alatt megugrott a termelés.
Tudor Giurgiu az 1989-es romániai forradalom egy idehaza – de még Romániában is – kevéssé ismert fejezetét, a Nagyszebenben történteket dolgozza fel. A hajdani szász városban csaknem százan haltak meg 1989. december 21. után, rengetegen megsebesültek, és félezernyi embert hetekig tartottak fogva a helyi uszoda üres medencéjében, az elején ráadásul embertelen körülmények között.
Amikor Sztupa és Troché az árokparton ücsörögve szemlélték a világ folyását, könnyű volt az élet.
