Film

Ahhoz képest, hogy színész szeretett volna lenni, de nem lett az, játszott filmben (Mielőtt befejezi röptét a denevér), néhány napja pedig abszolút főszerepet vitt - már ha a mellette gyors tempóban cserélődő képeket nem számítjuk - a Vígszínház színpadán, méghozzá jó ház előtt. A tévében a Kultúrház és a Luxor-show egyik műsorvezetője, interjúkat készít írásban és élőben, rádiózik (ez múlt és jövő idő éppen). Kultúraközvetítő munkás.

Van a sci-finek egy olyan iránya, ami nem távoli galaxisokba visz el háromezer év múlva, hanem itt játszódik miközöttünk, mondjuk, csak harminc év múlva. Mindössze harminc: még látjuk magunkat öregen, öregebben, még felismerjük, hogy a sarki tejivóból luxusszálló lett, a kocsmából benzinkút. Az ilyen sci-fikben van a spiritusz.

Tizennégy éve kulturális tanácsnok Essenben, öt éve egyengeti a Ruhr-vidék útját a kulturális főváros felé. Új metropolis születik.

Az Anyádat is, a Harry Potter és az azkabani fogoly rendezőjének új filmje, Az ember gyermeke most került a pesti mozikba. Velencében beszélgettünk vele.

Godard szerint minden filmnek van eleje, közepe és vége, de nem feltétlenül ebben a sorrendben. Mindazonáltal nem árt először elsajátítani a helyes sorrendet, melyhez ma már Magyarországon is számos forgatókönyv-írói kurzus és pályázat nyújt segítséget. Ezúttal egy amerikai kezdeményezés hazai lehetőségeiről beszélgettünk.

"Jézusom", mondja, amikor leteszem elé a közel kétszáz címet tartalmazó szereplistát: az első "tétel" egy bizonyos Szinetár György Susmus című darabja, melyben egy Tiszai nevű igazgatót játszott, 1964-ben, Szolnokon. Aztán rájön, hogy nem is ez volt az első... Az eddigi utolsó viszont biztos: Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regényének színpadi változatában Béla kollégát, a kocsmárost alakítja.

A Kaláka a hét végén mutatta be Madáretető című új lemezét, amelyen új magyar gyerekverseket játszik.

Kissé fáradt mozgású, kedvesen tétova idős hölgynek mutatnak be a szálloda halljában - este, a nézőtérről fel sem tűnik, hogy ilyen törékeny és kicsi. Mielőtt bármit is mondhatnék, megigazgatja rajtam a rendetlenül félrecsúszott inget, amikor pedig már egy Dunára néző ablaknál ülünk, a sok mutogatástól puhára gyűrt fénykép kerül az asztalra: nem, nem a színpadon látjuk, zenésztársak gyűrűjében, hanem hétéves unokájával, egy élénk tekintetű kislánnyal, Rocióval, akinek "nagyon jó a hallása, és sokat mozog, ahogy mindenütt a gyerekek".

Most már biztos: a pokolba vezető út Woody poénjaival van kikövezve.

Első, egész estés kortárs koreográfiáját Duhaj címmel tíz éve készítette, aztán létrehozta a Közép-Európa Táncszínházat, amelynek nyolc éven át a vezetője volt. A néptánc felől jött, kortárs táncszínházat gründolt, majd a Forte című darabjával szokatlan módon az esztétizáló tánchoz nyúlt vissza.

1956-os dokumentumfilmekből és filmdokumentumokból szervez fesztivált a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE). A háromnapos esemény fővédnökségét és megnyitását Sólyom László vállalta; a versenyprogramban hazai dokuk mérkőznek, de lesznek korabeli magyar és külföldi tekercsek is. Egymás mellett láthatjuk majd ugyanazt az anyagot nyers alakban, megszerkesztett változatban és az "ellenforradalmat leleplező" kádári propagandaműként.

A Kiscsillaggal a napokban jelentette meg első lemezét, a moziban Pálos György Sztornójában a főszerepet viszi, s faggatnunk kellett a Kispál és a borz kríziséről is.

Az idei filmszemle fődíjas alkotása brutális képekben mesél - három generáció történetén keresztül - a test ördögéről.

A Polip című sorozat hőseként vált világhírűvé. Emellett tekintélyes színházi múltja van, Luca Ronconi és Giorgio Strehler rendezéseiben a drámairodalom legnagyobbjait alakította, Petrucchiót és Macbethet, Otellót és Don Juant. A római Teatro Tor Bella Monaca alapító igazgatójaként megannyi kortárs művet visz színre. Néhány éve filmrendezőként is jelentősek a sikerei. Legújabb filmje, a Bűnügyi regény most megy a magyar mozikban. Berlinben beszéltünk vele.