„Bajor dialektusban ordibálni” – Werner Herzog filmrendező

Nemrég halálraítéltekkel beszélgetett, most az Arábiai Lawrence női változatát készíti Nicole Kidmannel. Az utómunkálatok közben értük el telefonon, hogy medvékről és nácikról, Tom Cruise-ról és Leni Riefenstahlról beszélgessünk.

Magyar Narancs: Az On Death Row című tévésorozatban amerikai halálraítéltekkel interjúzott. Mivel győzte meg őket, hogy leüljenek beszélgetni?

Werner Herzog: Ha nincs vér a pucádban, ne menj rendezőnek! Ott volt például Michael Perry, akit nyolc nappal a beszélgetésünk után végeztek ki. Amikor leültünk szemtől szembe, az első, amit mondtam neki, hogy nem azért vagyok itt, hogy megkedveljem. Simán faképnél hagyhatott volna, és akkor nincs film. De maradt. Úgy még soha senki nem beszélt vele, ahogy én.

MN: Volt olyan halálraítélt, akit megkedvelt?

WH: Mint rendezőnek nem ez volt a feladatom. Nem a barátkozásbizniszben utazom. A halálbüntetés kérdése a fontos, és nem az ellenszenv vagy a rokonszenv. Egy óránál többet egyetlen esetben sem töltöttem az elítéltekkel. Csak a forgatás órájára korlátozódott a kapcsolatunk.

MN: Az őrök nem zavarták?

WH: Az őrök 99 százaléka halálbüntetés-párti. Nem köntörfalaztam, rögtön a szemükbe mondtam, hogy én miért vagyok a halálbüntetés ellen. Elmondtam kerek perec, hogy nem fogok itt filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozni, de van egy történetem; a náci Németország története. Én még abba az érába születtem bele (’42-es születésű – K. G.).  A nácik állami szintre emelték az eutanáziát. Egymást érték a kivégzések. És ez még semmi, hiszen ehhez jön még a holokauszt, hatmillió ember meggyilkolása. Ezt mondtam el az őröknek, több érv nem kellett. Elnyertem a bizalmukat.

MN: Nem okozott rémálmokat a forgatás?

WH: Volt jó néhány álmatlan éjszakám. Ezért is mondtam, hogy elég volt, nincs az a pénz, hogy én oda visszamenjek, pedig a Discovery Channel felkért még négy epizódra.

MN: A Fitzcarraldo forgatásának emléke nem kísérti?

WH: Voltak annál rázósabb forgatásaim is. Sokszor volt veszélyben az életem. Rám lőttek, többször is megsebesítettek, bebörtönöztek, fent jártam a világ legveszélyesebb hegycsúcsain, filmeztem egy kitörés előtt álló vulkánon. A veszélyt a szakma velejárójának tartom.

MN: Ennek fényében nehéz elképzelni, hogy a Grizzlyember forgatásán tisztes távolból figyelte a medvéket.

WH: Ha a három méter tisztes távolságnak számít, akkor igen. Pont ennyire voltam egyszer egy óriási medvétől. Fél tonna biztos megvolt. Elkezdtem bajor dialektusban ordibálni. Elsomfordált.

MN: A Fitzcarraldo miatt a sajtótól is kapott rendesen. Volt, aki Leni Riefenstahl munkamódsze­réhez hasonlította, ahogy a dél-ame­rikai indiánokkal bánt.

WH: Az ilyen kijelentések nagy része már a maga idejében sem volt több puszta szenzációhajhászásnál. Nehéz forgatás volt, de túléltem, és büszke vagyok az eredményre. A film elkészült, s bizonyos részei beépültek az emberiség kollektív tudatába. Volt egy-két balesetünk és két repülőgép-szerencsétlenségünk, az utóbbiak azonban nem kapcsolódtak közvetlenül a forgatáshoz. Meg kell tanulni ezekkel az emlékekkel együtt élni.

MN: Egyébként hogy áll Leni Riefenstahl filmjeivel?

WH: Nem szeretném, ha a filmjeimet akár csak egy mondatban is említené Leni Riefenstahllal. Súlyos gondjaim vannak a személyével és a filmjeivel. Alapjaiban ellenszenves mindaz, ami ő volt, amit ő képviselt.

MN: Ön mikorra békélt meg Németország náci múltjával?

WH: Már fiatalon sem hagyott nyugodni, miként lehetséges, hogy a civilizált Németország, amely annyi művészt, tudóst, gondolkodót adott a világnak, néhány év alatt a barbarizmus legmélyére süllyedt. Megpróbáltam megérteni az okokat, de maradéktalanul a mai napig sem sikerült – de ezzel a nem tudással vagy nem teljes tudással már együtt tudok élni. Azért is mentem még fiatalon, a függetlenség kikiáltása után Észak-Kongóba, hogy megtapasztaljam, milyen az a káosz, amiben a legalapvetőbb emberi intézmények sem működnek. Ez közelebb vitt a megértéshez.

MN: Ördögi figurát játszott nemrég Tom Cruise filmjében, a Jack Reacherben – kedvenc ellensége, Klaus Kinski is megirigyelhette volna.

WH: Tom Cruise látott Harmony Korine (interjúnk vele itt) filmjében, a Julian Donkey Boyban, és bejött neki, amit csináltam: egy visszataszító, erőszakos apafigurát játszottam. Cruise filmje jó buli volt, és még fizettek is azért, hogy ijesztő legyek. Szerintem elég jó munkát végeztem.

MN: Igaz, hogy Kinski azzal fenyegetőzött az Aguirre, Isten haragja forgatásán, hogy lelép, mire ön azzal fenyegetőzött, hogy akkor lelövi?

WH: Rengeteg a mendemonda, születtek olyan cikkek is, melyek szerint a kamera mögül neki szegezett puskával instruáltam Kinskit. Bolondság! A következő történt: amikor Kinski le akart lépni 10 nappal a forgatás vége előtt, valóban megfenyegettem, de fegyvertelen voltam. Volt viszont egy puska a csónakomban, és Kinski tudta ezt. Ez a puska elég nyomatékot adott az egyébként higgadtan és csendben elővezetett érveimnek.