Minden étterem köteles több olyan tételt is szerepeltetni az étlapján, mely 10 forintnál kevesebbe kerül – erről adtak ki rendeletet 1959-ben a vendéglátóipari illetékesek. A rendelet betartását azonban nem ellenőrizték, így a sajtó eredt a nyomába annak, hogy komolyan veszik-e az üzletvezetők. Az Esti Hírlap 1959. április 10-i számában jelent meg a Népbüfétől a Magyar Csárdáig című riport, amelynek az alcíméből kiderült, hogy „sok vendéglőben még mindig nincs választék olcsó ételekből”. De ami elégedetlenséggel töltötte el a korabeli szerzőket, mára könnyes nosztalgiává szelídült, elsősorban az árak miatt. Jó példával a Corvin mozival szemközti Körúti Söröző szolgált, itt a köményes sertésoldalas finomfőzelékkel (8,75 Ft), az erdélyi rakott káposzta (9,45 Ft), és a körömpörkölt is (9,40 Ft) belefért a keretbe. A József körút és József utca sarkán lévő Otthon Étteremben a szalontüdő (8,80 Ft) és a borsópüré feltéttel (7 Ft) felelt meg a kritériumoknak, az ugyancsak József körúti Magyar Csárdában viszont csak a zöldborsós borjúborda (9,45 Ft).
A kakukktojás a Vízivárosban, a Halász utca és Fő utca sarkán álló Horgásztanya kisvendéglő volt. „Étlap nincs kitéve, és azt a felvilágosítást kapjuk, hogy ez egy »gebines« vendéglő, és nem köteles az étlapot az ajtóra kifüggeszteni” – írták az Esti Hírlapban, de annyit azért sikerült megtudniuk, hogy vannak 10 forint alatti ételek.
Ha abból indulunk ki, hogy 63 évvel ezelőtt a „gebines” vendéglátóhelyek általában (de csak általában) az igényesebbek közé tartoztak, logikusnak tűnik, hogy a Horgásztanya azon kevés budapesti vendéglő közé tartozik, amelynek sem a neve, sem a profilja nem változott azóta. Kissé belerondít a képbe, hogy az 1980-as évekből származó emlékeink alapján inkább lepusztult és lehúzós volt, most azonban nyoma sincs a régi rossznak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
