A legenda szerint, amikor Noé bárkáján a negyvennapos özönvíz alatt elfogyott az étel, Noé felszólította a jelenlevőket, hogy mindenki adja össze az összes élelmiszert, amije még van. Minden hozzávalót bedobtak egy nagy lábas vízbe, és egészen lassan elkezdték főzni. Mire megérkeztek az Ararát hegyhez, elállt a szakadó eső, és megfőtt a gerslipuding, amelyet az utasok elosztottak egymás között. Az ősi – talán legrégebbi – desszerttel kapcsolatos eme szokás a mai napig él, számos nemzet konyhájában és vallásában fontos szerepe van: amikor elkészítik, a szomszédoknak és barátoknak adnak belőle egy kis adagot – a békét és jóakaratot jelképezi. Már az Ótestamentumban és a Koránban is találni rá utalást.
Hasonló, gabonákból és magvakból álló édesség a mai napig több ország gasztronómiájában jelen van. Görögországban, Cipruson koliva a neve, és látványos, ünnepi díszítéssel tálalják. A Közel-Keleten burbara néven lehet vele találkozni, és december 4-én, Szent Borbála napján fogyasztják, az ukrán konyhában pedig a tizenkét fogásos, húsmentes, ortodox karácsonyi menü fontos fogása, a neve: „kutya”. Aki járt már Törökországban a téli időszakban, a piacokon ilyenkor találkozhatott a nagy zsákban árult búzaszemekkel, ott abból főzik, és az aszalt gyümölcsök és magok mellett gyakran bab és csicseriborsó is kerül bele. A cukrászdákban kapós ilyenkor az aşure, bár a többség otthon főzi, hiszen megajándékozza vele az ismerősöket.
Nem mellesleg, igazi modern desszert, amely maximálisan megfelel a mai táplálkozási szokásoknak: egészséges, tápanyagokban gazdag szuperélelmiszerekből készül. Az alábbi, örmény változat Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvének egyik meglepetése, eredetileg a levesfejezetben, örmény édes leves címen bukkan fel a világ egyik legrégebbi desszertje.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
