Igazi családi kedvenc következik. Tegyük hozzá, hogy ha egy étel nevében a húsgombóc és a krumpli szavak szerepelnek, azzal nagyot nem lehet tévedni. Bár marokkói tazsin (tagine) egytálétel ihlette, nem nevezhető egzotikusnak, különösebben extra hozzávalókat nem kell beszerezni.
Sáfrány nélkül is bátran nekiállhatunk, úgy is finom lesz a végeredmény. Nem kell tőle azért megijedni, az ára magas, viszont egy-egy ételbe minimális mennyiség szükséges. (Hogy miért az egyik legdrágább fűszer? Egyetlen gramm fűszerhez 150 virág bibéjére van szükség, 1 kilogrammhoz ennek megfelelően 150 ezerre. Ezt egy gyakorlott termelőnek is legalább 12 nap munkája leszedni. A Nagycsarnokban kapható [feltűnően olcsó] turistacsalogatóra akár kiírhatnák, hogy az nem sáfrány, hanem parasztsáfrány, azaz sáfrányos szeklice. A sáfrány a Crocus sativus nevű krókuszfajta növény – a fűszer a virág bibéje, amelyből virágonként összesen három darab nő. A növény ősszel virágzik, mindössze két hétig, ekkor szedik le, és szárítják a bibéjét. Termesztése a történelem legrégibb korszakába nyúlik vissza, indiai szent iratokban és a Bibliában is említik. Európában a Római Birodalom bukását követően veszített jelentőségéből, majd arab kereskedők hozták be Spanyolországba, amelyen keresztül elterjedt a Földközi-tenger mellékén, illetve később más európai országok konyhájában is. A gasztronómián kívül festékként, illatszerként és orvosságként használták [a 14. században a pestisjárvány idején a legkeresettebb volt a sáfrány alapú orvosság, egy ilyen szállítmány elrablása miatt még egy 14 napos „Sáfrány-háború” is kitört]. A 15. században a magas kereslet miatt megkísérelték termeszteni Európa hűvösebb vidékein is – Németországban a nagymértékű sáfrányhamisítás miatt még törvényt is hoztak: Safranschou – amely alapján sáfrányhivatalok ellenőrizték a fűszer valódiságát, a sáfrányellenőrök pedig megbüntették a csalókat. Magyarországon is megtermett, Mátyás király krónikása is dicsérte írásaiban, 19. századi magyar szakácskönyvek magától értetődően javasolják receptekben. Eltűnése valószínűleg az új fűszerek térhódításának és a termesztés körülményességének tudható be. Ma a mediterrán országokon kívül már csak egy Mund nevű svájci faluban termesztenek évi néhány kilónyit. Európában a legjelentősebb termelő Spanyolország [Valencia], Európán kívül pedig Irán – a két ország adja a világ sáfránytermelésének 80 százalékát. A legjobb minőségű állítólag a kasmíri sáfrány, ehhez azonban nagyon nehéz hozzájutni. Jelentősebb termelők még India, Olaszország és Marokkó.) Ha mégis sikerül egy csipetet szerezni, biztos még finomabb lesz. Langyos lepénykenyérrel, gőzölt rizzsel vagy kuszkusszal érdemes kínálni. A hús elősütése a kényelmes főzést segíti.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
