chili&vanília

Narancskaramella vaníliafagylalttal

Gasztro

Karamellás vérnarancsragu vaníliafagylalttal

Most következik az a néhány nehéz hét, amikor fejben már tavaszodik, a piacokon viszont még nem. Az első import- és üvegházi medvehagymák ugyan már felbukkantak, de ne rohanjunk szembe a természettel, érdemes inkább kibekkelni azt az egy-két hetet, amíg megérkeznek a valódiak. Hiába kívánja már a szervezetünk a friss zöldeket, spárgát, epret, ezekre még várni kell egy kicsit. Addig pedig talán elbúcsúztathatjuk a hidegebb hónapokat és a téli hozzávalókat. Még találkozni például az utolsó citrusokkal, talán bejöhetett egy nagyobb szállítmány vérnarancs is, mert számos zöldségesnél lehetett venni. Az alábbi recept ebből készül, de sima naranccsal is ki lehet váltani.

Ahhoz képest egyébként, hogy milyen természetesnek vesszük a narancs jelenlétét a hétköznapi konyhai létünkben, meglepő, hogy milyen hosszú és kacskaringós úton jutott el idáig. A kereskedelmi szempontból legfontosabb és legelterjedtebb édes narancs Európában fiatal gyümölcsnek számít. Évszázadokon át csak őshazájában, Kínában élvezték, és csak a fűszerkereskedők révén került végül Európába, az 1400-as években. A portugáloknak köszönhetően a 16. század elejére már az egész mediterrán térségben elterjedt. Különböző fajtái – a keserűtől az édesig, a mag nélküli Navel narancstól a drámai vérnarancsig – oly sokféle módon használhatók, hogy mellékletet lehetne velük megtölteni.

Az alábbi recept szemtelenül egyszerű, készítése során az egyetlen, odafigyelést igénylő lépés a karamella, amely sűrű, füstös-édes sziruppá olvad össze a narancs levével. Az ízekkel kísérletezhetünk: a cukorhoz adhatunk fűszereket, pl. őrölt kardamomot, fahéjat, narancsvirágvizet, de különleges hatást érünk el, ha finomra aprított friss zöldfűszereket, pl. rozmaringot vagy kakukkfüvet, esetleg csilit keverünk hozzá. Vaníliafagylalt mindig legyen otthon, öntettel, szósszal, kiegészítőkkel a legjobb desszert, télen, nyáron.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.