étel, hordó

Sawasdee

  • ételhordó
  • 2018. március 22.

Gasztro

Csak kevesen tudják, hogy 1893-ban törvényben írták elő: a Kossuth Lajos (Hatvani) utcát változtassák széles sugárúttá egészen a Duna partjáig. Ez úgy volt lehetséges, hogy az utca északi oldalának összes házát lebontották, és újakat építettek. A Semmelweis (Újvilág) utca sarkán 1895-ben valóságos palota épült, ahol természetesen a vendéglátóipar is megvetette a lábát: a házban működő Magyar Világ Kávéház a századforduló környékén nyílt, de az 1920-as években mozivá alakították. Ma is az, de a Puskin nevet a II. világháború után kapta. Viszont a sarki üzlethelyiség, amelyet hosszú évtizedeken át Gourmand presszóként, illetve cukrászdaként ismert mindenki, eredetileg Weiss Gyula ruhaszalonja volt.

A Gourmand az egészen addig volt drága és menő hely, amíg a Kossuth Lajos utca züllése el nem kezdődött. Az ezredforduló óta már csak vegetált, az üzletvezetés pár évvel ezelőtt karaokebárként is szerencsét próbált vele, végül lehúzták a redőnyt.

Most thai étterem nyílt a helyén. Úgy tűnik, az új vezetés már az elnevezésében sem bízik (a Sawasdee egy thai köszöntés), hiszen a bejáratnál sokkal nagyobb betűkkel olvashatók a „Thai étterem”, illetve „Original thai cousine” feliratok. Sajna ez sem igazán hatékony: szerda délután miénk az egész helyiség, szerencsénkre a felszolgáló hölgy mégsem barátságtalan. A tintahalkarika káposztaágyon, vagy­is a tempura muc (1590 Ft) hatalmas meglepetés, igazi ínyencség. Legalábbis ahhoz mérten, hogy hazai vendéglőben eddig kizárólag valami gumiszerű ízetlen vackot kaptunk ezen a címen.

Kaeng khiaw waannak nevezik a nagyon csípős, chilis és zöld currys levest, ami kókusztejjel és bambuszrüggyel készül, az ára pedig a további belevalókon múlik. A garnélás 2320 forintba kerül, a marhás és a kacsás százzal, a disznós, a csirkés és a vegán ötszázzal olcsóbb. A legegyszerűbbet, a zöldségeset választjuk, ami a szerény kivitel ellenére is felér egy kiadós egytálétellel, és ami éppen annyira csípős, hogy az még élvezhető. Talán nem kell részletezni, hogy a phad thai mit jelent. A leveshez hasonlóan alakul az ára (2790, 2590, 2290 Ft), de ennél sokkal fontosabb, hogy remek arányokkal, kiválóan van elkészítve, még a csirkehús is nagyot dob rajta. A legnagyobb meglepetés mégis a végére marad: a kaw tom mat nevű, banánnal töltött, kókuszos-ragacsos rizs (1290 Ft) úgy is a legnagyobb élvezetet nyújtja, hogy eddig teljesen mást értettünk desszert alatt.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.