Az egykori Oszmán Birodalom egész területén nagy népszerűségnek örvendtek a különböző töltött zöldségek, levelek, és ezek ma is fontos, jellegzetes klasszikusai a török, görög, közel-keleti, balkáni konyháknak. Számos változatuk létezik, a fő különbséget az adja, hogy hússal vagy húsmentesen készülnek. A húsos tőtikéket langyosan tálalják, többnyire valamilyen könnyű (például paradicsomos, citromos vagy joghurtos) szósszal, a vega verziót hidegen, citrommal, olívaolajjal.
A török konyha különbséget tesz aközött, hogy valamilyen kivájt zöldséget töltenek-e meg, például padlizsánt, cukkinit, paprikát, paradicsomot – ezeket dolmának hívja –, vagy ehető levelet – káposztát, szőlőlevelet – tekernek: ez esetben gyakran a szárma elnevezést használják (innen érkezett a magyar konyhába is).
Egy meglepő fordulattal a svéd konyhába is az isztambuli palotákból került a töltött káposzta (kaldolmar), XII. Károly svéd király ugyanis az elvesztett poltavai csatát (1708) követően a törököknél élt „vendégfogolyként”. Visszatérésekor török hitelezői is követték, akik magukkal vitték a szakácsaikat is.
A gasztronómiában jellemzően a szőlő fiatalabb leveleit használjuk, ezeket leggyakrabban tavasszal és a nyár első felében lehet szedni, amíg még zsengék és könnyen feldolgozhatók. Fontos, hogy permetezetlen, vagyis teljesen biolevéllel dolgozzunk, ha hozzájutunk friss levélhez. Ez esetben elég csak megmosni, majd forró vízbe mártani töltés előtt. Szerencsére könnyen beszerezhető a vákuumcsomagolt vagy sós lében álló, üveges szőlőlevél, ezen alapul az alább ajánlott recept is. Fűszerezése, a rizs és a hús aránya ízlés és a rendelkezésre álló hozzávalók szerint változtatható, készíthetjük csak rizzsel, vega változatban is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
