Vitatkozhatunk, hogy a Balaton novemberben vagy februárban nyújt-e szomorúbb képet, de abban egyetértés van, hogy az utóbbi legalább reménnyel tölt el. Ez persze nem menti a helyzetet. A számos kés-villás KRESZ-tábla ilyenkor téves információval szolgál, ebédidőben legfeljebb a családi ház konyhája tűnik biztos pontnak. Már épp a Dankó rádióra tekernénk az állomáskeresőt, amikor nemcsak a puccos ingatlan kontúrja, de az "egész évben nyitva" felirat is előbukkan a 71-es út ködéből. A Víg Molnár Csopak gyöngyszeme, 1971-ig vízimalom működött itt, tudomásunk szerint a névadó azután sem szomorodott el, hogy nyugdíjba küldték. Néhány évtizeddel később annál jobban, de ahogy a hetvenes években törvényszerű volt, hogy az efféle néprajzi közegbe ún. folklórcsárdát álmodjanak a nyugatnémet közönség legnagyobb örömére és lehúzására, úgy logikus volt annak teljes leépülése is két évtizeddel később. "Hosszú éveken át jól működő, híres vendéglője volt a gyorsan fejlődő falunak, amely a növekvő turizmusnak volt köszönhető. Amíg hozzá nem értő emberek az enyészet útjára juttatták, az épület teljesen lepusztult, elhanyagolttá vált. 2011 tavaszán döntöttünk, családi vállalkozás keretében megvásároltuk az ingatlant, látva benne a szépséget és a szakmai kihívást. Újragondolva a vendéglátás mai igényeit, megkezdtük a felújítást."
Ezt a mostani étlapból tudjuk, de nem kell nagyon elmélyedni a szövegben, hogy észrevegyük: "a belelátott szépség" valósággá vált. A Víg Molnár úgy maradt népies, hogy épp azokat a rémes kellékeket - filcterítő, miskakancsó, szívlyukas faszék, mellényes pincér stb. - mellőzték, amik általában az ilyen helyeket jellemzik. Az enteriőr nyers és rusztikus, a sarokban álló kemence működik.
Az ízléses berendezésen, no meg az udvarias kiszolgáláson felbátorodva a halakra voksolunk, noha tudjuk jól, errefelé az ilyesmi többnyire veszélyes üzem - legalábbis szezonban. Bár fogalmunk sincs, hogy valóban a tóból származik-e a balatoni halászlé (1400 Ft) alapanyaga, de friss és szinte zsírmentes, vagyis jócskán bepirosaranyozza a napunkat. De még ennél is jobb a roston sült fogasfilé (2500 Ft), valósággal elolvad a szánkban, így legfeljebb a fantasztikus nudlin rágódhatunk (fokhagymás spenótmártással), no meg azon, hogy vajon mi változtunk-e vagy a balatoni vendéglátás. Az biztos, hogy többé nem akarunk gnocchit látni, ám amikor a habkönnyű gesztenyés, fahéjas, almás pohárkrémmel (850 Ft) is elégedetten végzünk, nincs más dolgunk, mint hogy reményünket fejezzük ki: a Víg Molnárban senki nem jön azzal, hogy "ne várd a májust", és a szezonban is minimum ilyen színvonalon teljesít a téli meglepetés.
