Mennyiből lehet kihozni egy bolognai spagettit és egy adag almás pitét Budapesten és az európai városokban?

Gazdaság

A hazai árakat Béccsel, Pozsonnyal, Varsóval, Londonnal, Bergamóval és Helsinkivel hasonlítottuk össze. Vajon hol kell a legtöbbet fizetni a kasszánál?

A bolognai az az étel, amit a kontinens bármely országában el lehet készíteni, hiszen marhahús, paradicsom és tészta mindenhol van. De vajon mennyiből lehet kihozni egy vacsorára valót, ha túlmerészkedünk Párkányon? Úgy hozta az élet, hogy pár napon belül több nagyvárosban is meg kellett fordulnunk, így szinte felkínálta magát az összehasonlítás. Varsó, Helsinki és London adott volt tehát. Szükségszerű volt beletenni a listába Szlovákiát és Ausztriát is, amit egy Budapest-Pozsony-Bécs-Budapest körrel lehetett a legkönnyebben abszolválni. A legtöbb időt Bécsben töltöttem. Már csak Olaszország kellett, hiszen bolognait főzni olaszok nélkül lehet, csak minek. Ezt egy napon belüli, Budapest-Bergamo fapados körrel lehetett letudni, és akkor már csak kies fővárosunk maradt hátra.

A bolognai mellé almás pitét is készítettem fejben, hogy valami édesség is legyen – kell egy falat dolce az étkezés végén. A bolognai saját recept, az almás pite receptje Kalla Kálmántól (KK) származik – bármilyen pite recept is van otthon, ki kell dobni, mert KK pitéje maga a csoda. A hozzávalók a bolognai tésztához: 500 gramm marhahús, 500 ml paradicsompüré, 500 gramm durumtészta, 100 gramm parmezán (vagy ahhoz hasonló). A fűszereket, fokhagymát felírtam ugyan, de nagyon nehézkes lett volna az összehasonlítás, majd kitérek rá, miért, ezért ezeket sajnos ki kellett hagyni a táblázatból. Az almás pitéhez 1 kg alma, 300 gramm liszt, 125 gramm cukor és ugyanennyi vaj szükséges, emellett három tojás, kettő bele, egy meg kenni. A fahéjat sajnos elfelejtettem felírni a listára és ez csak a harmadik állomáson jutott eszembe, szóval ez sem lesz beárazva.

Az árakat a helyi Lidl üzletekben hasonlítottam össze, mivel ez van mindenhol. Szempont volt, hogy mindenből a legolcsóbbat nézzem, aminek volt is jelentősége. A kisebb akciókat figyelembe vettem, de a lejáratközeli termékekre vonatkozó féláras ajánlatokat nem.

Egy kis alap

Viszonylag egyszerű és viszonylag egységes volt a kínálat darált húsból és durumtésztából. Bár marhát kellett volna keresni, Varsóban és Helsinkiben sajnos marha-disznó mix került a virtuális kosárba. Londonban a mix és a marha között nem volt nagy különbség, mindkettő 4 és 5 font között árazódott, a többi kettőnél sajnos nem tudni, mennyivel drágább a marha, de a végeredményt szinte biztosan nem befolyásolja. A marha amúgy Budapesten a legdrágább, Londonban a legolcsóbb.

A sima Combino tészta nagyjából mindenhol ugyanannyiba kerül, bár Londonban és Bergamóban szinte szóróajándék, olyan olcsó. A magasabbra pozícionált tésztáknál más a helyzet; tipikusan ilyen a Bertolli, ami egy olaszországi boltban 89 cent, Magyarországon pedig nagyjából 1200 forint, vagyis 3 euró. Érdekes, hogy Bécsben a teljes kiőrlésű tészta olcsóbb volt a klasszik, sötétkék csomagolásúnál. Itthon nem ahhoz vagyunk szokva, hogy bármilyen speciális élelmiszer olcsóbb lenne, sőt.

Az almás pitéhez kifejezetten az öreg alma jó – ha túl sok benne a nedvesség, akkor vagy nem megy el belőle, és szottyos lesz a tészta, vagy mire elpárolog a lé, az almahús szétfő. Öreg almát találni itthon nem volt gond. Pozsonyban is megtaláltam az alsókategóriás almát, ahogy Varsóban is ott volt a polcon. Különbség, hogy Budapesten ez 600 forint, a derék visegrádiaknál viszont ennek fele-kétharmada. Bécsben és Bergamóban nem lesz könnyű pitetölteléket gyártani, mert csak friss, lédús almát találtam, 500-600 forintért. Nem könnyű nekik sem.

A vaj mindenhol drága, ahol nem legelnek százezrével tehenek a mezőn, így Budapest mellett Pozsonyban is meg kell fizetni ennek az árát. Ezzel együtt a pitébe vaj kell, nem pedig margarin, ennyi luxus jár.

Egy kis élet

Paradicsompüré majd' mindenhol volt – ugyanolyan. Kivéve Olaszországban, de ez talán nem csoda. A boltokban a legolcsóbb, félliteres, dobozos paradicsomot kerestem, már azért is, mert a dobozát simán ki lehet dobni a szelektívbe, nem kell kerülgetni az üveget. Ugyanezt a terméket a bergamói Lidlben nem találtam meg – és nem azért, mert elhordák, hiszen még a hűlt helye sem volt ott. Csak üveges paradicsom van, friss, fényes, szép, literes. Üveggel együtt is felébe-harmadába kerül, mint itthon vagy mondjuk Bécsben. A londoni alapanyagárakkal azonban ez sem tud versenyezni.

Hasonlóképpen nem divat Bergamóban (és Helsinkiben sem) a zacskós kiszerelésű fűszer – emiatt lehetetlenné vált a fűszerek összehasonlítása, hiszen míg egy tasak oregánó és bazsalikom elmegy egy főzés alatt, ugyanez nem működik teljesen más, nagy kiszerelés mellett. Márpedig Olaszországban meg kell adni a főzés módját, ennek fényében az oregánó és a bors lakjon csak üvegcsében, ne tasakban. Bazsalikom egyáltalán nem volt – minek is, ha ott van minden ablakban frissen. A fokhagyma kiszerelése annyira összevissza alakult, hogy értelmetlennek tűnt a kilós árból kiindulni. A lisztek összehasonlítása inkább megmosolyogtató volt. Na nem a budapesti 469 forintos ár miatt (hatósági áras liszt épp nem volt). Hanem mert Bergamóban a 00-s lisztből volt a legnagyobb választék; ha a pizzához elmegy, jó lesz a pitéhez is. Ennek 307 forint volt kilója.

Az igazi dolce vita persze nem a nullás liszt – ami itthon egészen más kontextusban szokott előbukkanni – és nem is az üveges paradicsom, de még csak nem is a friss fűszernövény. Hanem a sajt. Itt nem voltam annyira szigorú, vagyis nemcsak parmezán kerülhetett be a képzeletbeli kosárba (itthon nem is lett volna akkor sajtunk a tésztára). Engedékeny voltam, és a padano sajtot elfogadhatónak ítéltem. Bergamóban volt vagy hatféle parmezán/padano. Jellemzően az átlag boltokban van a darált verzió, ami termék szinten a legolcsóbb, aztán van a tömbös valamilyen keménysajt, az meg darabra a legdrágább. Kilóra azonban a tömbös az olcsóbb, de nekünk nem kell a tésztánkhoz annyi. Szóval akár egy békebeli közbeszerzésnél, az összességében legjobb ajánlatot hirdettem ki győztesnek. Ez módszertanilag nem jó, de általában nem a módszertan vásárol, hanem az ember. Szinte általános, hogy a darált nyert.

Bergamóban más a világ. Egy padano nyert, egy tömbös. Egyszerűen arányaiban sokkal drágább volt a darált verzió, na meg ott és akkor annyira értelmetlen lett volna a darálékot választani a bármilyen más sajt helyett, így győzött a hübrisz. (Végül két kecskesajttal és egy bivalytejből készült camambert-rel jöttem el. Mivel folyadékot nem lehet felvinni a gépre, a mozzarella maradt.)

Egy kövér pofon

Amikor az ember azt hiszi, hogy a pénzügyminisztere meg tudja védeni bármitől is, érdemes betérnie egy magyarországi kereskedelmi egységbe, és megnéznie azt a két tételt, ami hiányzik még a listáról: a cukrot és a tojást. A tojás mindenhol drága, kivéve Varsót és Budapestet. Azt gondolnánk, hogy nálunk a nemrégiben életbe lépett árstop miatt, Varsóban meg ki tudja, mi miatt, de ez tévedés. Lengyelországban hatékonyabb a termelés, ezért tud nagyon olcsó lenni a tojás. A Lidl meg elhozza Magyarországra is a lengyel tojását, elvégre kereskedő, vagy mi. Ami ott 66 forint, az Magyarországon 70. A lengyel tojás mellett amúgy ott virít a hatósági áras is kicsivel 1000 forint alatt. Mert azt tartani kell, különben jön a bírság.

A cukor is mindenhol drága, kivéve Magyarországot, ahol nagyon olcsó, cserébe nincs. Az almás pitét Budapesten nem tudtuk volna megsütni, mert egyszerűen nem volt cukor a boltban. És nem úgy nem volt, hogy megvártuk a polcrendezőket és gyorsan lefotóztuk az üres raklapot. Akárhány boltban voltam, sehol sem volt hatósági áras cukor. Meg néhol tej sem, de szerencsére nem kuglófot sütöttem. Persze porcukor akadt majdnem 800 forintért, nádcukor is hasonló áron. A táblázatban a hatósági áras cukorral számoltunk, de ennek sem volt jelentősége.

 

Egy kis összegzés

Összességében Budapesten kell a legtöbbet fizetni a bolognai spagetti, almás pite menüért.

Ez önmagában is rendkívül elkeserítő, hiszen Finnország a világ egyik legdrágább országa, a sima élelmiszeralapanyagokat ennek ellenére ezer forinttal olcsóbban be tudtuk volna szerezni. Még kellemetlenebb az összegzés, ha megnézzük a jövedelmeket is (az Egyesült Királyságot a Brexit óta nem mérik): 2019-ben 35 ezer euró fölött volt a nettó átlagbér. Az Eurostat adatai szerint egy egyedülálló, gyermektelen átlagbére Magyarországon volt a legalacsonyabb a vizsgált országokban. Miközben 2021-ben Ausztriában háromszor magasabb volt az átlagbér, mint Magyarországon, aközben a tészta és a sütemény előállítása kevesebbe kerül.

 

Az élelmiszerinfláció Magyarországon 40 százalék feletti, de ha nem lenne az árstop, akkor meghaladná az 50 százalékot is. Sajnálatos módon vásárolni nemcsak virtuálisan kell.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk