Tiszta Amerika: Magyarországon Bayer, Bencsik, Nógrádi gigapartival ünnepli Trump beiktatását

  • narancs.hu
  • 2017. január 17.

Hírnarancs

Itt is, ott is a legalja.

Az NVI-nél a kopaszok ellen tiltakozó Gulyás garázda. És a kopaszok?

„Másodfokon is elítéltek, jogerősen is közveszélyes garázda lettem” – írta ma Gulyás Márton a Tumblren, miután a bíróság közel egy év után helybenhagyta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) falán lévő, közintézményt jelző táblákat ácskalapáccsal és csavarhúzóval lefeszítő Gulyás ellen indított eljárás elsőfokú ítéletét. A tárgyalásról szóló tudósításunk itt olvasható.

false

 

Fotó: Narancs

Több száz rendőrnek nem sikerült érvényre juttatni Devecseren, hogy a rasszista magatartás nem oké

Strasbourg elmarasztalta a magyar államot a devecseri szélsőjobboldali demonstrációval kapcsolatban. Négy és fél év után ért el sikert a Magyar Helsinki Bizottság két ügyfele az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Király Alfréd és Dömötör Norbert azért fordult a strasbourgi testülethez, mert a magyar hatóságok nem biztosítottak megfelelő védelmet nekik, amikor a devecseri cigányellenes demonstráció résztvevői gyalázták és kővel dobálták a helyieket. A bíróság kimondta, a magyar hatóságok elégtelen fellépése azt üzente a nyilvánosságnak, hogy a nyíltan rasszista magatartások következmény nélkül maradhatnak. 2012. augusztus 5-én a Jobbik cigányellenes demonstrációja során, a párt politikusainak gyűlölködő beszédeit követően a tömeg a település romák lakta utcáiba vonult, gyalázta, fenyegette a cigányságot és megdobálta a helybeliek házait. A bíróság fejenként kb. 10 700 eurót ítélt meg kártérítésként és perköltségként a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt Király Alfrédnak és Dömötör Norbertnek.

Colleen Bell keresztet kapott

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Szijjártó Péter a távozó amerikai nagykövetet.

false

 

Fotó: Facebook/US Embassy Budapest

Óraháború a Moszkva téren

A felújított Moszkva téri óra jó ideje biztosan nem működött. Ismeretlenek ezért ma elhelyeztek (vastag ragasztószalaggal rögzítve) a helyszínen több műanyag órát, ráírva, hogy pontos idő. A köztéri akció szervezői természetesen a nosztalgiát is behúzták, azt kérdezik, „Hol a régi óra?”.

Felcsúton még az iskolabüfé is Mészáros Lőrinchez tartozik

Legalábbis a Mészáros és Mészáros Kft. üzemelteti.

Nem kacsa: Éljen Donald!

Óriási beiktatási mulatságot szervez Trump tiszteletére az ´56 Lángja Alapítvány – így a hvg.hu. Azt írják: „A vendéglista elég impozáns. Olyan nagy nevekkel lehet majd együtt szürcsölni Coca-Colát vagy falni a hamburgert, mint Bayer Zsolt újságíró, Bencsik András CÖF-ista állampolgár, a világ összes összeesküvését egyszerre leleplező közgazdász Bogár László, vagy Nógrádi György, aki Nógrádi György.” A rendezvény címe az lesz, hogy „Trump Beiktatási Parti”.

Fedetlen keblekkel Trump ellen

Mindeközben a Femen feminista csoport akciózott Madridban Trump viaszmásánál, tiltakozva az amerikai elnök szexista kijelentései ellen.

Teljes szakítást hoz a Brexit – Theresa May előállt a tervvel

Keddi beszédében tisztázta Theresa May brit miniszterelnök, mit akarnak a kilépési tárgyalásokon az EU-tól – írja az Index EUrologus blogja. Theresa May „új és egyenlő partnerséget” akar az EU-val: nem „részleges” vagy „társult” tagságot, vagy bármi olyat, amivel félig bent maradnak. „Amiről beszélek, az azt jelenti, hogy nem maradhatunk a közös piacban.” Részletek itt.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.