Interjú

„A szeretet nehéz”

Lakatos Márk stylist

Interaktív

Az ország kedvenc stylistja, de egyéb területeken is dolgozik: látványtervező, blogger, jelen van a bulvártól a szuperprodukciókon át az underground színtérig. Mindezek mellett a vendéglátás is vissza-visszatér az életébe.

Magyar Narancs: Aki sok mindent csinál, az eleve gyanús. A színház például hogy került az életedbe?

Lakatos Márk: Három meghatározó, egymást váltó terület van az életemben, a vendéglátás, a stílus és a színpad. A gasztronómia a születésemtől fontos, a nagyszüleim miatt. Egyikük kocsmáros volt, a másik halsütőt működtetett, egyik nagymamám a Bambiban dolgozott, ő volt az egyik nagy kontyos pincérnő. A ruhák, illetve a belőlük fakadó karakterépítés ott van már az első emlékeimben is: már az óvó néniket is mindenféle jelmezekbe képzeltem bele. De emlékszem kétéves koromból egy piros csillogó gumicsizmámra is, és arra, amint a nagymamám kaktuszának bemutattam, hisz’ vele, miután egy délután vállon szúrt, bensőséges spirituális viszonyba kerültem. Vagy harminc évvel később aztán beszereztem egy magas sarkú piros lakk Gucci csizmát, parádézni a New York-i Metropolitan Museum Camp-kiállításán. És akkor egy tárlóban szembejött ugyanez az igazi ikonikus darab. Úgy éreztem, megérkeztem! Az ilyen összecsengések rendszerezik, rendezik az élete­met. Mindig is öltöztettem anyától a barátaimig mindenkit. Emlékszem, egyszer a húgomnak hulahoppkarikákból barokk abroncsot készítettem, és köteleztem, hogy abban vonuljon a lakótelepi lakásunk előszobájában. Nem fért el, fennakadt a fogason. Szakmám szerint aztán idegenforgalmi szakember lettem, de a véletlen az utamba sodorta Gryllus Dorkát és Nagy Ervint. És egyszer csak stylisttá váltam. De maga a színház is a gyerekkorom óta velem van. Négyévesen vittek el először az Operába. Lenyűgözött. Emlékszem, ott dobogott bennem: egyszer majd itt szeretnék dolgozni! A színészet eleinte hobbim volt, Ervinnel együtt játszottunk 17–18 éves korunkban az Egyetemi Színpadon, majd a Szkénében is. A Műegyetemen akkoriban működő R Stúdióban játszottam Beckettet, Dürrenmattot, a gimnáziumban pedig színjátszó versenyeket rendeztem, Picasso képeiből szürrealista drámát készítettünk, meg Ionescót játszottunk. Mindig az abszurd, illetve a barokk opera világa vonzott, a stilizált közeg. A stylistmunkák hozták aztán a filmet az életembe, így csinálhattam meg például Fazekas Csabával a Swinget, vagy Mészáros Mártával az Aurora Borealis bizonyos szereplőinek a stylingját. És igen, jöttek jelmeztervezői munkák az Operaházban, és rengeteget dolgoztam Ladányi Andreával is. Összeérnek a dolgok. Persze a vágyak sokszor nem úgy teljesülnek, ahogy várnánk. A Covid előtt például a New York Fashion Week alatt megnéztem a Broadwayn a Chicagót. De jó lenne ezt megcsinálni, gondoltam. Aztán nemrég felhívott Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, hogy van egy titkos terve velem. Épp idén nyárra tervezi a Chicagót a Szegedi Szabadtérin, kezdte. Aztán úgy folytatta, hogy „a jelmezek megvannak. Vadabb tervem van: azt szeretném, ha te lennél a konferanszié!” Így hát Nagy Ervinnel 25 év után újra egy színpadon állunk majd. Hogy aztán mi lesz, nem tudom. Néha azt érzem, mind a három terület egyformán jelen van a spirituális életfeladataim között, és nem én irányítom, mi kerül előre.

MN: Mégis mi vagy elsősorban?

LM: Magamat örök outsiderként aposztrofálom, akinek mottója a híres Woody Allen-mondás. Hogy nem lenne olyan klubban tag, ahová befogadnák. Ez egyfajta átjáró szerep. Mert engem a kultúra mindig a maga teljességében érdekelt: az underground ugyanannyira, mint az elit- vagy a popkultúra. Ám a három Megasztárral becsöppentem a main­streambe, és az emberek elsősorban onnan ismernek. A közönségnek én a sokakat idegesítő, másokat szórakoztató, nagyhangú, meleg paradicsommadár vagyok. De hogy például filmesztétika szakon végeztem Pécsett, már nem tudják. Sokszor kérdezik, ez zavar-e. Nincs, ami zavarjon. Ha kicsit is reálisan nézzük a világot, akkor azt látjuk, a többség nem tud mit kezdeni a rétegzettséggel. Ha valaki nem egyfajta, akit nem lehet egyértelműen felcímkézni, az nehezen emészthető. De én, talán félelemből is, sosem tudtam csak egyetlen dologra feltenni az élete­met. Talán ha felvesznek a Színművészetire… Mert úgy érzem, a színészet lehetett volna ilyen.

MN: Miért kellene magunkat szándékosan leszűkíteni?

LM: A fene se tudja. Mindig sok dolog érdekelt. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet a kathakali színházi táncról. Ide háromévesen adják be a gyerekeket, akik egyféle színpadi nyelvet tanulnak, és ezt elzártan élve tökéletesítik egy életen át. Annyira lenyűgöző volt. De én tényleg az ellentétes pólus vagyok. És talán több mindenhez van is tehetségem. De ne hidd, hogy csak a mainstream ellenálló.

A magaskultúra hierarchiája is megdöbbent. Fel sem tételezik, hogy egy tévés arc is képben van, mondjuk a Don Giovanniról. De elfogadom, hogy a bulvár és a kereskedelmi televízió erős lenyomatot ad az emberről. Ha belekerülsz, vállalod a rizikót, hogy ezzel a képpel azonosítanak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.