Tévé

Átlépni a beteg kutyán

Háttér-kép

Interaktív

Erős elkötelezettség és még annál is erősebb gyomor kell ahhoz, hogy az ember huzamosabb időt töltsön el az Echo Tv vitaműsorait szemlélve.

Ezt nem annyira a túlhabzó önsajnálat, mint inkább a leíró-tájékoztató szándék rendeli e cikk elejére: hátha valaki mindezt nem tudná, s óvatlanul látna hozzá a tévézéshez. Figyelmeztetési kötelezettségével a jelek szerint maga a csatorna is tisztában lehet, hiszen a Bayer Zsolt kipárolgásaitól nehéz levegőjű Háttér-kép előtt például ott szerepel a 12-es korhatár - s éppen nem indokolatlanul. Az Európai Parlamentben "kretének és seggfejek" ülnek, halljuk a műsor első perceiben, egy hazai sajtómunkást "Sz. L. nevű fehérjehalmaznak" titulálnak, az adás legutolsó mondata pedig így hangzik: "[Mesterházy] addig ajánlgatta a kecskét a jobboldalnak, míg összeragadt a jószággal." Innentől voltaképpen mindegy is, hogy mit gondol a néző a Nyugat hanyatlásáról, az uniós választások "leszívandó tanulságairól" vagy a "szélsőségesnek kikiáltott pártokról", a cinikusan alpári tónus őt is megalázza. Persze Bayer Zsolt az alantas provokátorok kreclijéből való, ezt - egyetlen pillanatra az ő szintjéig alászállva - akár pofáról is könnyű megállapítani, ám ettől még okkal akadhatunk fenn azon a stiláris és intellektuális igénytelenségen, amely tévéműsornak kívánja eladni a gátlást nem ismerő "eszmecserét", ami döntően a malomalji politizálás nívóján mozog.

A tódító-agyonhangsúlyozó Bayer nem egymagában osztja az észt, hiszen a stúdióban ott ül két, szebb napokat látott politikus-közgazdász, Bogár "Laci bácsi" meg a pikáns múltú Boros Imre. Boros mintha nem is a Nemzeti Bank devizagazdálkodási és egyéb, szigorúan bizalmas ügyeit intézte volna egykor, hanem egyenesen a nagy európai kemencesutból telepedne az asztalhoz, hogy kedélyesen kacarászva köszörülje a nyelvét az Engels nőjét elszerető "Marx Karcsi bácsin", az átkos multikultin meg az európai homokozón. "Samstag érdekesebb lenne" - veti közbe angyali derűvel, miközben Bayer a Freitag nevű német portál magyarországi helyzetelemzését idézi-karikírozza, s a nézőben felmerül a kérdés: vajha miért is lenne érdekesebb a szombat?

S mégis, túl mindezen, a beszélgetés legkínosabb jellegzetessége a valóságon és az elemi logikán tett folytatólagos erőszak. Merthogy a vezérmotívum mindvégig a "bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű" szólása: Nyugaton "rutinszerűek" a zsidóölések és pogromok; az osztrákok milyen lelkes nácik voltak; osztályalapon bezzeg lehet népet irtani; Marx hogy zsidózott, amikor "az volt a megbízás". S innen már csak egyetlen bakugrás meg némi üldöztetési mánia szükséges ahhoz, hogy a magyar kormányt ért bárminemű kritika felemlítése rögvest megkapja a "miközben a nyugati lapok ezzel vannak elfoglalva", sőt a "majdnem bejöttek az ENSZ-csapatok" hisztérikus toldalékát. Pedig ilyenkor legfontosabb a nyugalom: nem küldtek ránk ENSZ-csapatokat, és a nyugati lapokban másról is írnak, nem csak a magyar kormányról és kormánypártról. Hogyan is fogalmazott a népies fordulatokat oly igen kedvelő Bayer Zsolt? "Át kell lépnünk rajtuk, mint a beteg kutyán." Mennyire kényelmes is lenne most ezt viszszafordítani Bayerékra! De úristen, még ez a kedélyes kiszólás is milyen hencegően embertelen!

Echo Tv, május 29.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.