Menekülés a múltba - M3, a közszolgálati retró

Interaktív

Fél éve immár annak, hogy megkezdte működését a közszolgálati retrócsatorna, s úgy lehet, ennyi idő elteltével már felmérhető, mivé is kerekedett az egyszerre oly ígéretes és szegényszagú kezdeményezés.

Merthogy azt még a legelvetemültebb múltmániás (mint például e sorok írója) is tudván tudhatja, hogy a tévéarchívum gazdagságának tematikus csatornaként való kijátszása - szegénységi tünet, amely nem is csupán az anyagiak fogyatkozásáról tanúskodik. Ez külön magyarázatot nem is igényel, nem úgy, mint az a furcsa benyomás, amely az elmúlt hónapokban olykor épp az archívum okkal-joggal emlegetett gazdagságát látszott megkérdőjelezni. Az M3 műsorpolitikájában (vagy mondjunk inkább ismétlési algoritmust?) óvatosnak, helyesebben óvatoskodónak tűnik, ami leggyakrabban a már eleddig is számtalanszor ismételt műsorok újabb ismétlésének rutinjára támaszkodik. Ezt jelzi számunkra a minden hétköznap késő délutánjából egy-egy bő órát kihasító Szomszédok sugárzása, mely végtelen széria a megelőző években már kétszer körbeért a közszolgálati csatornákon. De ezt jelzik azok a régi magyar filmek is, amelyek a Dunán már többszörösen betöltötték vasárnap délutáni hivatásukat, mire most az M3 főműsoridőben elénk hozza őket.

false

 

Egyáltalán, mintha a csatorna kicsit tartana a királyi tévé "fénykorától", a hatvanas-hetvenes évektől, s inkább bízna a harmincas-negyvenes évek mozifilmjeiben - meg a kilencvenes évek tévés gyártmányaiban. Más, a retróra felfűzhető érv nemigen szól ugyanis a kilencvenes évek töltelékműsorainak aránytalan, felülreprezentált jelenléte mellett: Top-show, Hangárverés, Ebédeljen nálunk!, Ász, Popkorong... Ha csak az nem, hogy a kilencvenes évekből (vagy akár már a nyolcvanas évek végéről) válogatva nem kell attól tartani, hogy valamely polgári színészlegenda párttitkárként toppan elénk, s hogy egy-egy partizánmúltú művészről kiderül: a kommunisták végigüldözték egy sor tévéjáték főszerepén. Talán épp valami ilyesforma felismerés szakasztotta félbe, a polbeatnek szentelt adás műsorba illesztését követően, a Halló fiúk, halló lányok ismétléseit is, pedig addig nagy érdeklődéssel szemléltük az igazi lázadók (Szörényiék, Sándor György stb.) konform üzemmódját. (Ez az óvatosság társadalmi témákra már nem terjed ki, amit az is jelez, hogy a Családi kör mindennapi adásaiban nemritkán rég elavult tanácsok hangzanak el gyereknevelésről, szexuális felvilágosításról, társadalmi nemi szerepekről.)

Akárhogy is, az M3 mint menekülőút haszonnal üzemel, s ezen még az esti főműsoridőt keresztbevágó, sajnos jelenkori tévéhíradó leadása sem képes sokat rontani. De éppen mivel életképesnek látszik a vállalkozás, illő, hogy a csatornának ne csupán tematikája, hanem koncepciója is legyen. Ehhez azonban jelenleg még az arculat sem kellően letisztult, hiszen a Koncz Zsuzsa tiltakozását kiváltó kampány óta az M3 részben Kerekes József gunyoros hanghordozásával, részben pedig egy ismeretlen, göndör hajú fiatalember szellemeskedő szpotjaival kívánja eladni önmagát. S hogy a menü rosszul van szervírozva, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a csatorna talán legérdekesebb és ráadásul "új" műsora éjszakára van suvasztva: az Időmetszetek, az MTI valóban kimeríthetetlen fotóarchívumának kor és téma szerint összerendezett sorozataival.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.