Szomorú bohóc - Fábry

Interaktív

A magyar sikertörténetek olykor bizony eléggé elszomorítóak. Vegyük például Fábry Sándor esetét! Tévékritika.

Több mint húsz esztendeje tartja szóval a közönséget: valójában ő az, aminek pár dal- és reklámszöveg okán Geszti Pétert hisszük - kifogyhatatlan szövegláda, s ő az, aminek egy még nagyobb félreértés következtében Friderikusz Sándort véljük - showman. Sőt, hiába volt dumájában elhelyezve minden intellektuel díszítmény, kereken kimondva: sokáig Fábry tűnt Hofi Géza titkos örökösének. Sikere némi szépítéssel máig töretlennek mondható, csak közben bele ne nézzünk újabb műsoraiba, mert akkor menthetetlenül szavatosságát veszti minden méltatás.

false

 

Fotó: MTI

Most épp nyári ismétléseket teljesítő show-ja az első pillantásra trendi és profi készítmény. A sztár megjelenését bombasztikus effektek sora előzi meg: nyóckeres animáció, a Markovicok balkáni fúvósorgiája és egy, az érthetetlenségig palócos felkonferáló szöveg. Aztán megérkezik Fábry és vele a zajos kiégettség, amely mellett már nemigen jut hely az érdeklődésnek vagy pláne a nyitottságnak. Eldarált monológjaiban rézfúvós szignálok jelzik a poénok vélelmezett helyét: olykor alighanem tévesen, vagy legalábbis túlságos szabadsággal értelmezve a poén mibenlétét. Az udvarias, bár kimerültnek látszó stúdióközönség hasonlóképpen élen jár a poénok akusztikus kiemelésében, jóllehet a bevágott arckifejezések legtöbbször nem igazolják vissza a röhej hangerejét. S ez mélyen érthető is, hiszen nem csupán a viccek és sztorik tematikája és logikája a régi, de maguk a viccek és a sztorik is, s ilyesformán nevetés helyett illendőbb is lenne kalapemeléssel üdvözölni e szépkorú ismerőseinket. Igaz, érdemi tiszteletet nemigen ébreszthet bennünk a szalont az árnyékszékkel összenyitó polgári humor, amelynek fenékpontját rendszerint az emberi anyagcsere kimeneti oldala jelenti (pisi, kaki, brunyálás, különböző lukak satöbbi), zenitjén pedig jobb híján mindmáig a cucilista antivilág emlékezetének szentelt mechanikus, ám kompakt kismonológok találhatók.

Ennél több már cipőkanállal sem fér bele Fábry egykor - megvesztegetően, ám megtévesztően - tágasságot sejtető szövegébe, svádájának rutinnal felkurblizott lendületébe. Jellemző módon egy teljes adásban mindössze egyetlenegyszer csillant fel Fábryban az érdeklődés szikrája, s az éppen egy nyelvi-szóhasználati mozzanat volt: az attrap kifejezés jelentését és eredetét firtatta a showman az előtte-utána egyaránt csupán biodíszletnek használt múzeumi szakembertől (aki amúgy német eredetet tippelt a helyes válasz, a francia helyett). A szavak tehát olykor még csak képesek felkelteni Fábry érdeklődését, ámde a vendégek már bizonnyal nem, s ez az arcba mászó motiválatlanság egészen kínos-méltatlan helyzeteket eredményez. Básti Juli számára például, akinek történeteit gyakorlatilag előmondta a "kérdező", s aki egy ponton ironikusan ki is fakadt: "De jó, hogy ezt te meséled el!" Persze dehogy jó, csak hát mit tegyünk, ha Fábry Sándor önmagánál csupán egyvalamit un jobban műsorának csilivili díszletei között: mindenki mást.

Duna World, június 27.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.