Szomorú bohóc - Fábry

Interaktív

A magyar sikertörténetek olykor bizony eléggé elszomorítóak. Vegyük például Fábry Sándor esetét! Tévékritika.

Több mint húsz esztendeje tartja szóval a közönséget: valójában ő az, aminek pár dal- és reklámszöveg okán Geszti Pétert hisszük - kifogyhatatlan szövegláda, s ő az, aminek egy még nagyobb félreértés következtében Friderikusz Sándort véljük - showman. Sőt, hiába volt dumájában elhelyezve minden intellektuel díszítmény, kereken kimondva: sokáig Fábry tűnt Hofi Géza titkos örökösének. Sikere némi szépítéssel máig töretlennek mondható, csak közben bele ne nézzünk újabb műsoraiba, mert akkor menthetetlenül szavatosságát veszti minden méltatás.

false

 

Fotó: MTI

Most épp nyári ismétléseket teljesítő show-ja az első pillantásra trendi és profi készítmény. A sztár megjelenését bombasztikus effektek sora előzi meg: nyóckeres animáció, a Markovicok balkáni fúvósorgiája és egy, az érthetetlenségig palócos felkonferáló szöveg. Aztán megérkezik Fábry és vele a zajos kiégettség, amely mellett már nemigen jut hely az érdeklődésnek vagy pláne a nyitottságnak. Eldarált monológjaiban rézfúvós szignálok jelzik a poénok vélelmezett helyét: olykor alighanem tévesen, vagy legalábbis túlságos szabadsággal értelmezve a poén mibenlétét. Az udvarias, bár kimerültnek látszó stúdióközönség hasonlóképpen élen jár a poénok akusztikus kiemelésében, jóllehet a bevágott arckifejezések legtöbbször nem igazolják vissza a röhej hangerejét. S ez mélyen érthető is, hiszen nem csupán a viccek és sztorik tematikája és logikája a régi, de maguk a viccek és a sztorik is, s ilyesformán nevetés helyett illendőbb is lenne kalapemeléssel üdvözölni e szépkorú ismerőseinket. Igaz, érdemi tiszteletet nemigen ébreszthet bennünk a szalont az árnyékszékkel összenyitó polgári humor, amelynek fenékpontját rendszerint az emberi anyagcsere kimeneti oldala jelenti (pisi, kaki, brunyálás, különböző lukak satöbbi), zenitjén pedig jobb híján mindmáig a cucilista antivilág emlékezetének szentelt mechanikus, ám kompakt kismonológok találhatók.

Ennél több már cipőkanállal sem fér bele Fábry egykor - megvesztegetően, ám megtévesztően - tágasságot sejtető szövegébe, svádájának rutinnal felkurblizott lendületébe. Jellemző módon egy teljes adásban mindössze egyetlenegyszer csillant fel Fábryban az érdeklődés szikrája, s az éppen egy nyelvi-szóhasználati mozzanat volt: az attrap kifejezés jelentését és eredetét firtatta a showman az előtte-utána egyaránt csupán biodíszletnek használt múzeumi szakembertől (aki amúgy német eredetet tippelt a helyes válasz, a francia helyett). A szavak tehát olykor még csak képesek felkelteni Fábry érdeklődését, ámde a vendégek már bizonnyal nem, s ez az arcba mászó motiválatlanság egészen kínos-méltatlan helyzeteket eredményez. Básti Juli számára például, akinek történeteit gyakorlatilag előmondta a "kérdező", s aki egy ponton ironikusan ki is fakadt: "De jó, hogy ezt te meséled el!" Persze dehogy jó, csak hát mit tegyünk, ha Fábry Sándor önmagánál csupán egyvalamit un jobban műsorának csilivili díszletei között: mindenki mást.

Duna World, június 27.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.