Egy hét kultúra 2022/50-51.

  • Narancs
  • 2022. december 14.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

TURNER Veronica Ryan szobrász nyerte el a világ egyik legmagasabb presztízsű művészeti elismerését, a Turner-díjat. A 66 éves szobrász a karib-tengeri Montserrat szigetén született, majd még gyerekkorában került Nagy-Britanniába. Művészi pályafutásának fontos eleme, hogy ő alkotta meg Nagy-Britanniában a II. világháború utáni évtized karibi bevándorlóinak, az úgynevezett Windrush-generáció előtt tisztelgő első állandó szobrot. Ryan költőiként aposztrofált műveinek ihletői számos esetben szülőhazájának gyümölcsei, termései; a természetes formákat például csomagolóanyagokkal, hulladékokkal ötvözi, olyan installációkat létrehozva, amelyek a töredezettség, elidegenedés tematikájához kapcsolódnak. Absztrakt, mégis biomorf szobraiban éppúgy megjelennek a nehéz anyagok, a cement, a bronz, az ólom, mint a könnyű, efemer összetevők, a papír, a por, a virágok és a tollak. Ryan életművét tavaly az Order of the British Empire állami kitüntetéssel is elismerték.

 

CSÍÍÍZ A természet- és állatfotózás műfaja sok esetben a türelem és a szerencse játéka, még inkább akkor, ha kifejezetten vicces fotókra utaznak a művészek. Szerencsére azonban a Comedy Wildlife Photography Awardson minden évben megmérkőzhetnek egymással a legjobban sikerült alkotások. A 2022-és év abszolút győztese legviccesebb állatfotók kategóriában egy oroszlánkölyök és egy fa nem éppen sikeres találkozását ábrázolja. A Nem túl macskás reflexek (Not so cat-like reflexes) című pályaművet Jennifer Hadley készítette, fotóját 85 ország összesen több mint 5 ezer pályaműve közül tette az élre a zsűri. A különböző kategóriák nyertes képeinek fotóalanyai között emellett találhatunk például félreérthető helyzetben látható vízilovat (Jean Jacques Alcalay), vidám mosómedvét (Miroslav Bogdanović „SRB”) vagy épp öntudatos pingvineket (Jennifer Hadley). A legjobban sikerült, határozottan szórakoztató fotókat mindenképp megéri böngészni, ezek ugyanis az előző évek díjazottjaival együtt megtekinthetők a comedywildlifephoto.com oldalon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.