Egy hét tudomány 2022/6.

  • Narancs
  • 2022. február 9.

Interaktív

Rövid hírek: megalodon, szúnyog, erős...

SZÚNYOG Bizonyos színekhez jobban vonzódnak a vérszívó szúnyogok, míg másokat inkább kerülnek – állítja egy friss, a Nature Communicationsben publikált kutatás. A kutatók a rettegett, dengue-lázat, Zika-vírust, chikungunya-lázat és sárgalázat is terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) viselkedését vizsgálták – az eredmények szerint a nőstény szúnyogok először a leendő áldozat „illatát”, annak kémiai jeleit érzékelik, ennek során például érzékelik a kilehelt szén-dioxidot, ez pedig arra ösztönzi őket, hogy olyan színeket és más vizuális információkat keressenek, amelyeket gazdaszervezeteikhez társíthatnak. A vizsgálatok során a miniatűr tesztkamrákban tartott szúnyogok környezetébe különböző, számukra detektálható illatmolekulákat (esetünkben szén-dioxidot) permeteztek, majd színes pontokat, illetve egy számukra gusztusos emberi kéz képét prezentálták. Illatstimulus nélkül a szúnyogok számára egyetlen szín sem bizonyult vonzónak, ám a kémiai információt követően előszeretettel választották a vörös, narancs, fekete vagy kékeszöld (cián) színű foltokat, míg gondosan elkerülték a zöld, kék vagy bíbor színeket. Egyelőre a kutatók sem tudják megmondani, hogy a szúnyogok ugyanúgy érzékelik-e a színeket, ahogy mi, de annyi biztos, hogy inkább a hosszabb hullámhosszú fényt kedvelik (és az emberi bőr is inkább vörös-narancs jelet bocsát ki).

 

MEGALODON Voltaképpen ma sem tudjuk, hogyan is nézhetett ki a miocén és pliocén kor tengeri csúcsragadozója, az óriásfogú cápa (Otodus megalodon), amelyet a közbeszédben csupán megalodonként szokás emlegetni – állítja egy kutatócsoport, amely a Historical Biology folyóiratban közölte cikkét. Az óriásfogú cápa alakjára, küllemére leginkább hatalmas méretű, fosszilizálódott fogai alapján következtettek (porcos vázából ugyanis nem sok maradt meg) – emiatt vélték úgy, hogy az állat (nagyobb kivitelben) hasonlíthatott a ma élő nagy fehér cápára. A párhuzamok azonosítására kétdimenziós szimulációkat végző amerikai paleontológuscsoport meggyőződése szerint a fosszíliákból kiinduló, meglehetősen ingatag alapon álló spekulációkon felül semmilyen hitelt érdemlő bizonyíték sem került elő, amely meggyőzően alátámaszthatná (vagy éppen cáfolhatná) az állat kinézetéről szóló elterjedt hipotéziseket. Annyi biztos csak, hogy az óriásfogú cápa a miocén kor közepén (15 millió éve) jelent meg, és a pleisztocén kor elejére (2,6 millió évvel ezelőttig) ki is halt.

 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)