SZÉKELY A székely népesség leszármazási vonalainak túlnyomórészt kelet-közép- és délkelet-európai összetételét mutatják a BTK kutatóinak vezetésével folytatott archeogenetikai vizsgálatok eredményei – ugyanakkor kisebb arányban találtak keleti eredetre utaló leszármazási vonalakat is. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet (BTK AGI) munkatársainak (Szécsényi-Nagy Anna intézetvezető, illetve a molekuláris biológus Borbély Noémi) vezetésével, többek között az ELTE és az erdélyi Sapientia Egyetem kutatóinak részvételével vizsgáltak ősi apai és anyai leszármazási vonalakat az erdélyi Székelyudvarhely térségében. A kutatók az eredményeket populációgenetikai és filogenetikai módszerekkel értékelték a székelyekhez földrajzilag vagy történetileg kapcsolódó modern és ősi populációk összefüggésében. A Genes folyóiratban 2023 januárjában megjelent publikációjukban első ízben közöltek a régióból teljes mitokondriális genomi adatbázist és részletes Y-kromoszomális profilokat. A tanulmány szerzői mind az anyai (mitokondriális), mind az apai (Y-kromoszomális) génállományban nagyfokú heterogenitást találtak a falvakon belül és azok között. Az anyai és az apai vonalak között is elsősorban európai típusokat azonosítottak hasonló arányban, de mindkét esetben jellemezhetők bizonyos keleti vonalak is. A filogenetikai elemzések megerősítették egyes anyai (A+152+16362, A12a, C4a1a3, C5c1a, D4e4) és apai (Q, R1a) vonalak feltételezett keleti eredetét, némely esetekben ezek a népvándorlás kori (5–9. század) és a magyar honfoglalás kori (10. század) népességből származó ősi DNS-adatokkal is kapcsolatba hozhatók.
ELEFÁNT Rendszeresen vadásztak óriási erdei őselefántokra (Palaeoloxodon antiquus) a 125 ezer évvel ezelőtt a mai Németország területén élt Neander-völgyiek – erre a következtetésre jutottak azok az őslénykutatók, akik tavi üledékben talált állatcsontokat vizsgáltak meg tüzetesen (eredményeikről a Science Advances számolt be). A Halle városának közelében előkerült csontmaradványok bemetszések nyomait viselik, ami arra utal, hogy ezekről módszeresen lefejtették a húst. A kutatók szerint ez a legkorábbi bizonyíték, amely egyértelműen utal arra, hogy a késő pleisztocén kor (Neander-völgyi) emberei elefántokra vadásztak. Mindez annál is figyelemreméltóbb, mivel az erdei őselefántok akkoriban a kontinens legnagyobb méretű szárazföldi állatai voltak. A kutatók szerint az óriás emlősökre való vadászat nagyfokú koordinációt kívánt meg a Neander-völgyi közösségek tagjaitól: nem csupán az állatok elejtése, de a zsákmány feldolgozása, tartósítása során is, ami esetleg magában foglalhatta a hús szárítását is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
