Interaktív

Itt minálunk munkaalapú társadalom épül, ezt ma már akár onnan is tudhatjuk, hogy a szakmáknak show-juk van a közszolgálati tévében.

Közönséges halandók gyakran hiszik, hogy a sci-fi műfaját két kibékíthetetlen nagyragadozó uralja. Ám a Star Wars és a Star Trek mellett rendíthetetlenül, korban mindkettőt megelőzve ott áll a hamisítatlanul brit Doctor Who.

Szégyen, nem szégyen, arról, hogy létezik ez a jeles nap vagy fesztivál, vagy akármi is ez, tehát, hogy van egy olyan piros betűs ünnep, amit úgy hívnak: Itthon vagy, Magyarország szeretlek!, eddig fogalmunk sem volt. Valószínűleg azért, mert tavaly épp nem voltunk itthon Szent Mihály napján, tavalyelőtt meg még nem pattant ki ez a nagyszerű ötlet Rákay Philip hopmesteri kobakjából.

Már a címnél hajlamosak vagyunk elakadni, mert ha Önindító, akkor kinek szól? Nem inkább csak simán „indítónak” kéne lennie, már ha az a célja, hogy a hallgatók napját beindítsa? Ha meg önmagukat igyekeznek a műsorvezetők – minden hétköznap reggel „szűk” négy órában – felhúzni, ahhoz minek közönség?

„– Nem értem a ciprusi helyzetet. – Várjon, megmagyarázom. – Megmagyarázni én is tudom, de nem értem.”

Mire megtudjuk, hogy Gérard Depardieu-t könnyebb átugrani, mint megkerülni, már olyan magasan van az ingerküszöbünk, hogy erre szinte fel sem kapjuk a fejünket. Pedig mi csak egy laza kis szombat esti, határon túli kultúrkörképhez készültünk, a végén meg nemcsak a korpulens francia, akarom mondani orosz sztár testi valójához kerülünk közelebb, de a Szent Korona gyógyító erejéhez is.

Réges-régen, a békebeli jó világban, úgy mesélik, maga volt a vérforraló erotika, ha egy női váll vagy boka közszemlére tétetett. Azóta persze jócskán megemelkedett a villantási ingerküszöb, így annál meglepőbbnek tűnhet, hogy a Tv2 rendszerint nem másra alapozza reggeli műsorának publicitását, mint – a dekoltázsra.

A népbutítás váltig kritikán aluli és túli jelenség, ámde a mennyiség olykor még itt is minőségbe csap át: mármint abba a minőségbe, amely a viszolygáson és a megvetésen túl már némi nyugtalanító lelkiismeret-furdalást is kiválthat a kívülálló szemlélőből.

A francia baloldali online újság, a Rue89 a címoldalán hozza, hogy a Google, az Európai Unió Bíróságának idén májusban beiktatott, „elfeledéshez való jog” nevű törvényére hivatkozva eltávolította a találati listájáról egy cikküket. A törvény lehetővé teszi, hogy magánszemélyek kérvényezzék a róluk szóló tartalmak visszavonását, amennyiben azok „pontatlanok, irrelevánsak, elévültek vagy túlzók”. De ki vagy mi dönti el, hogy valóban azok-e?