Izgalom és öröm magyar módra

Prima Primissima díjátadó gála

  • Solymosi Bálint
  • 2013.01.13 13:12

Interaktív

Thomas Bernhard élete vége felé szentelt egy könyvet a díjainak, mivel bőséggel voltak elismerései, ám a groteszk hálásságáról és békülékenységéről is elhíresült osztrák író mindenhol úgy nyilatkozott, lyukas garast sem érnek a kitüntetések, teljes marhaságok, és akik osztják, rémes alakok.

Tudják, hogy nem vesz át semmiféle díjat, sem semmi mást, de már előre megkérdezik, idétlen dolgok, és akkor keresnek rá valaki mást, aki átveszi. És Bernhard folytatja a gyalázkodást, valami miatt megteheti, azt mondja, vagy jobbra húznak, vagy balra (a művészek), és ebből élnek. Na, így volt ez az osztrákoknál meg a németeknél a díjakkal Bernhard szerint, de nekünk ehhez semmi közünk. Mások a viszonyaink, és mások a gazdagjaink, nagyon lehetett és kellett örülni annak, hogy tíz évvel ezelőtt az egyiküknek, Demján Sándornak eszébe ötlött, hogy létrehozza a Prima Primissima Díjat, "ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt". Azóta "sikertörténet és hiánypótló misszió", hangzik el a fölvezetőben később.

Nem láttunk gyerekkorunk óta ilyesmit, gála, akkor Kudlik Júliával és Antal Imrével lettek általában levezényelve, úgyhogy mint akkor, ezúttal is kihívásnak tekintjük, hisz a legnagyobbjaink szerepelnek majd, azok, akik különlegesen kellemes, "ünnepélyes körülmények" között vehetik át a díjaikat. Elszántságunk ellenére föltettük a kérdést - gálaműsort nézni milyen? Hát, gálaműsort nézni nem lehet annyira szórakoztató, mint parlamenti közvetítést. Vannak hasonlóságok. Emberek ülnek egymás mellett relatíve rendesen (szmoking) vagy érdekesen (kisestélyi) felöltözve, fölállnak, néha mondanak valamit, néha tapsolnak, és így megy az idő. A parlamentben nincs zene, és nem vihetik be a férfiak a feleségeiket és a nők a férjeiket. Egyszóval más; mások az emberek is, noha politikusok szükségszerűen megtisztelték jelenlétükkel a díjazottakat és a díjátadókat. Az államfőt és a többi kormányférfit, illetve a hölgyeket úgymond hanyag eleganciával köszönti az est két házigazdája, D. Tóth Kriszta és Krizsó Szilvia, az előző vidám és szeleburdi a lámpaláztól, mindjárt törni is kezdi a magyart, bakizgat, Szilvia feszengve erőlteti arcára azt a bizonyos mosolyát, de kedvesek és csinosak, szerettük őket, amíg voltak nekik való műsorok a televízióban. A gála folyamán aztán Krizsó felnő ehhez a nem mindennapi feladathoz, olyannyira, hogy D. Tóthnak kisebbfajta csínytevéssel kell a mikrofonjához odaférkőznie; így lesz egyik profi, másik kissé bohó házigazdává.

A gála legelevenebb és legszórakoztatóbb részei azok a zenei műsorszámok lesznek, melyeket a Junior Prima díjasok adnak elő, elsőként ifjabb Balázs János játssza Liszt Rákóczi-indulóját, és akik következnek majd, mind frenetikus tehetségek valóban, erős zenei élményben részesülhetünk. Van egy visszatérő motívum a szöveges részekben, ami szerfölött hangsúlyozott, hogy a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma, valamint az alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület legfőbb erénye, hogy független a hatalomtól, kormányoktól és a napi pártpolitikától, ez adja rangját és hitelét. Így legyen, innen mi mindenesetre nem így látjuk; például ha csak a testület névsorába belenézünk (Fekete György, Jókai Anna és így tovább). Ám az egésznek valóban olyan hangulata van, amikor már nem jelentenek problémát a pártok. Indokolatlanul tán, de úgy véljük, a régi egypártrendszer atmoszféráját hozza az est, azzal a ki tudja, mennyire lényegi különbséggel, hogy nincs akolmelegsége. Sokkalta inkább a reménytelenség hűvöse érződik; nem az alkalomhoz illő méltóságnak és tiszteletteljességnek a hűvöse, hanem a ritka együttlét hidegének a természetessége jellemző. Ami időnként ellene feszül, az a magasztosság dzsúdója. Érdektelenek vagyunk és engedékenyek, azt gondoljuk minden elbizakodottság nélkül, hogy megy ez nekünk, vagy vannak közöttünk olyanok, akik egy ilyen nagyszabású ceremóniát pontosan és lendületesen le tudnak vezényelni, aztán látszik, ami látszik. A mi üzletembereink elégedett, kissé unott győzteseknek látszanak, a többiek meg, a tudósok, művészek, sportolók, ahogy a gazdagok: magyar emberek; a magyar emberek meg mély és keserű, szomorú tekintetűek. Ami izgalmas és örömteli, hogy ezen a sajátosságon ez a gála sem tudott változtatni.

Szóval, minimum maradjon minden így, hogy a nagytőke vezető emberei támogatják magánvagyonuk egy részével a tudományt, a művészeteket és a többit, amúgy meg ne maradjon így semmi, és legyen több mecenatúra meg minden. El ne feledjük, a végén megköszönték a televízió munkatársainak a munkát, mi is köszönjük.

M1, december 7.

Neked ajánljuk