Izgalom és öröm magyar módra

Prima Primissima díjátadó gála

  • Solymosi Bálint
  • 2013. január 13.

Interaktív

Thomas Bernhard élete vége felé szentelt egy könyvet a díjainak, mivel bőséggel voltak elismerései, ám a groteszk hálásságáról és békülékenységéről is elhíresült osztrák író mindenhol úgy nyilatkozott, lyukas garast sem érnek a kitüntetések, teljes marhaságok, és akik osztják, rémes alakok.

Tudják, hogy nem vesz át semmiféle díjat, sem semmi mást, de már előre megkérdezik, idétlen dolgok, és akkor keresnek rá valaki mást, aki átveszi. És Bernhard folytatja a gyalázkodást, valami miatt megteheti, azt mondja, vagy jobbra húznak, vagy balra (a művészek), és ebből élnek. Na, így volt ez az osztrákoknál meg a németeknél a díjakkal Bernhard szerint, de nekünk ehhez semmi közünk. Mások a viszonyaink, és mások a gazdagjaink, nagyon lehetett és kellett örülni annak, hogy tíz évvel ezelőtt az egyiküknek, Demján Sándornak eszébe ötlött, hogy létrehozza a Prima Primissima Díjat, "ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt". Azóta "sikertörténet és hiánypótló misszió", hangzik el a fölvezetőben később.

Nem láttunk gyerekkorunk óta ilyesmit, gála, akkor Kudlik Júliával és Antal Imrével lettek általában levezényelve, úgyhogy mint akkor, ezúttal is kihívásnak tekintjük, hisz a legnagyobbjaink szerepelnek majd, azok, akik különlegesen kellemes, "ünnepélyes körülmények" között vehetik át a díjaikat. Elszántságunk ellenére föltettük a kérdést - gálaműsort nézni milyen? Hát, gálaműsort nézni nem lehet annyira szórakoztató, mint parlamenti közvetítést. Vannak hasonlóságok. Emberek ülnek egymás mellett relatíve rendesen (szmoking) vagy érdekesen (kisestélyi) felöltözve, fölállnak, néha mondanak valamit, néha tapsolnak, és így megy az idő. A parlamentben nincs zene, és nem vihetik be a férfiak a feleségeiket és a nők a férjeiket. Egyszóval más; mások az emberek is, noha politikusok szükségszerűen megtisztelték jelenlétükkel a díjazottakat és a díjátadókat. Az államfőt és a többi kormányférfit, illetve a hölgyeket úgymond hanyag eleganciával köszönti az est két házigazdája, D. Tóth Kriszta és Krizsó Szilvia, az előző vidám és szeleburdi a lámpaláztól, mindjárt törni is kezdi a magyart, bakizgat, Szilvia feszengve erőlteti arcára azt a bizonyos mosolyát, de kedvesek és csinosak, szerettük őket, amíg voltak nekik való műsorok a televízióban. A gála folyamán aztán Krizsó felnő ehhez a nem mindennapi feladathoz, olyannyira, hogy D. Tóthnak kisebbfajta csínytevéssel kell a mikrofonjához odaférkőznie; így lesz egyik profi, másik kissé bohó házigazdává.

A gála legelevenebb és legszórakoztatóbb részei azok a zenei műsorszámok lesznek, melyeket a Junior Prima díjasok adnak elő, elsőként ifjabb Balázs János játssza Liszt Rákóczi-indulóját, és akik következnek majd, mind frenetikus tehetségek valóban, erős zenei élményben részesülhetünk. Van egy visszatérő motívum a szöveges részekben, ami szerfölött hangsúlyozott, hogy a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma, valamint az alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület legfőbb erénye, hogy független a hatalomtól, kormányoktól és a napi pártpolitikától, ez adja rangját és hitelét. Így legyen, innen mi mindenesetre nem így látjuk; például ha csak a testület névsorába belenézünk (Fekete György, Jókai Anna és így tovább). Ám az egésznek valóban olyan hangulata van, amikor már nem jelentenek problémát a pártok. Indokolatlanul tán, de úgy véljük, a régi egypártrendszer atmoszféráját hozza az est, azzal a ki tudja, mennyire lényegi különbséggel, hogy nincs akolmelegsége. Sokkalta inkább a reménytelenség hűvöse érződik; nem az alkalomhoz illő méltóságnak és tiszteletteljességnek a hűvöse, hanem a ritka együttlét hidegének a természetessége jellemző. Ami időnként ellene feszül, az a magasztosság dzsúdója. Érdektelenek vagyunk és engedékenyek, azt gondoljuk minden elbizakodottság nélkül, hogy megy ez nekünk, vagy vannak közöttünk olyanok, akik egy ilyen nagyszabású ceremóniát pontosan és lendületesen le tudnak vezényelni, aztán látszik, ami látszik. A mi üzletembereink elégedett, kissé unott győzteseknek látszanak, a többiek meg, a tudósok, művészek, sportolók, ahogy a gazdagok: magyar emberek; a magyar emberek meg mély és keserű, szomorú tekintetűek. Ami izgalmas és örömteli, hogy ezen a sajátosságon ez a gála sem tudott változtatni.

Szóval, minimum maradjon minden így, hogy a nagytőke vezető emberei támogatják magánvagyonuk egy részével a tudományt, a művészeteket és a többit, amúgy meg ne maradjon így semmi, és legyen több mecenatúra meg minden. El ne feledjük, a végén megköszönték a televízió munkatársainak a munkát, mi is köszönjük.

M1, december 7.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.