Interaktív

A népbutítás váltig kritikán aluli és túli jelenség, ámde a mennyiség olykor még itt is minőségbe csap át: mármint abba a minőségbe, amely a viszolygáson és a megvetésen túl már némi nyugtalanító lelkiismeret-furdalást is kiválthat a kívülálló szemlélőből.

A francia baloldali online újság, a Rue89 a címoldalán hozza, hogy a Google, az Európai Unió Bíróságának idén májusban beiktatott, „elfeledéshez való jog” nevű törvényére hivatkozva eltávolította a találati listájáról egy cikküket. A törvény lehetővé teszi, hogy magánszemélyek kérvényezzék a róluk szóló tartalmak visszavonását, amennyiben azok „pontatlanok, irrelevánsak, elévültek vagy túlzók”. De ki vagy mi dönti el, hogy valóban azok-e?

Lehet-e művi és mesterkélt egy műsor, amely fésületlen és botladozó? Hathat-e esetlegesnek egy olyan adás, amelyben nincsen helye a természetes reakcióknak?

Most már nemcsak zenéket és képeket oszthatunk meg másokkal, hanem lakásunkat, kanapénkat vagy akár az ételeinket is. De milyen hatással van mindez az adórendszerre és az életformánkra? A Telekom a Loffice közösségi irodába szervezett beszélgetést, ahol futurisztikus jövőképek is szóba kerültek.

Megvan a veszélye a múltba révedésnek: egyrészt elég hamar elhiteti, hogy van a jelennek (sőt a jövőnek) alternatívája, másrészt, mert a sok andalgás közben hajlamosak lehetünk megfeledkezni a tényről, hogy a múlt mint olyan nem létezik, folyton létre kell hozni, rákérdezéssel, vitával, újragondolással, máskülönben valaki más fogja helyettünk, nekünk megcsinálni a múltat, és abban nincs sok köszönet.

Politológusi ámokfutás a Kossuthon, Lánczi Tamás főszereplésével. Rádiókritika.

Ha létezne Guinness-rekordja annak, hogy hányszor lehet kimondani huszonöt perc alatt a család szót, a Nemzeti Nagyvizit legutóbbi adása jó eséllyel pályázhatna rekorddöntésre. Nincs ezzel különösebb gond, csak hát ennek is pont annyi értelme van, mint megfőzni a világ leghosszabb virslijét, vagy fél perc alatt meginni egy üveg ketchupot.

Be kell vallanunk, eddig azt hittük, hogy a magyar szabadság napját június 19-én ünnepli az ország azon része, amelyiknek egyáltalán eszébe jut a dolog (azaz a távozó Viktor Silov altábornagy gondterhelt arckifejezése), és amelyik ezentúl szívesen hallgat zenitjükön jócskán túl vegetáló pop- és rockzenészeket a Felvonulási tér repedezett aszfaltján.

A magyar sikertörténetek olykor bizony eléggé elszomorítóak. Vegyük például Fábry Sándor esetét! Tévékritika.