Interaktív

Szegény városi patkányok menekülnek fel a hegyre a szmogfelhőbe süllyedő Budapestről, hosszan vándorolnak busszal, vonulnak az út szélén vagy morgolódva keresnek parkolóhelyet, és végül ellepik a magas mezőket, ott nyüzsögnek százával, hogy kiszakadva nyomorúságos ködlétükből végre ők is részesüljenek abból, ami szerencsésebb vidékeken minden terasz beépített tartozéka: a nyári égből.

A szuperközelik és szuperlassítások, az élőbbnél is élőbbnek tűnő HD-közvetítések idején rádión követni a sporteseményeket: különleges élmény.

Mit szépítsük a dolgot, a reggeli (reggeli-délelőtti) magazinműsorok hagyományosan a televíziózás halálcsapdái.

3 nappal a próbaidő lejárta előtt rúgták ki Jánost az eBay francia nyelvű ügyfélszolgálatáról. Panaszkezelésről, rosszhiszemű vevőkről, virtuális tárgyakról, csalástípusokról beszélgettünk vele.

Nem, Pilinszky János egyáltalán nem erre gondolt, amikor remekbe szabott versét megírta, ő egy másfajta mélypontot és másfajta ünnepélyt vizionált, mégis, ebből a szempontból is elgondolkodtatóak sorai: "Ki mer / csukott szemmel megállani / ama mélyponton, / ott, ahol / mindíg akad egy utolsó legyintés, / háztető, / gyönyörü arc, vagy akár / egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?"

Ki gondolta volna, hogy 2012-ben megengedik néhány elvetemültnek, hogy újraélesszék a családi rádiójáték műfaját - és hogy ezzel akkora rajongótábort építenek majd másfél éven belül, amekkora legutóbb Komjáthy Györgynek volt?

Nem azért foglalkozunk ezzel a műsorral, mert a bulvár révén szeretnénk olvasottságunkon javítani, ellenben a vidéki rádiók ügyét fontosnak tartjuk, s ha egy ilyen csatorna jelentkezik Dekoltázs címen női magazinnal, azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Mondjon bárki bármit, beszélgetni nehéz, pláne a tévében: oldottan és érdekesen, magvasan és szórakoztatóan, s hozzá adásról adásra tartva egyfajta stabil nívót. Mindez rendszerint nem is jön össze, s így azután a jó beszélgetős műsor ritkább a hazai televíziók programján, mint az önálló gondolatokkal előálló hírolvasó, a valódi életművel rendelkező zsűritag vagy mint egy reality zuhanyzós villantás és reggeli hányásjelenet nélkül.

Mindenféle nagy jelentőségű dolog történik mostanában, Európa meghunyászkodott ismét, ezúttal gazdaságpolitikai kalandozóink előtt, itthon, mint eső után a gombák, kidugták büszke, kalapos fejüket a nemzeti dohánykereskedések, közben Weöres Sándor egy mozdony képében, hadügyminiszteri áldással körbepöfögi az országot, az egyszerű nép pedig csak nézi, és mint a madárka: sír, örül.

A történetmesélés lenyűgöző. A világvégét járó főszereplő páros - Joel, a múltja által visszahúzott, magába forduló férfi és Ellie, a világot éppen most felfedező, társával kapcsolatát egyre szorosabbra fűző tini - ordas klisének tűnik, de kettejük viszonya a tizensok órás történet során olyan pályát ír le, amely nem hasonlítható más játékok teljesítményéhez.

Egy áradásnak viszonylag kevés pozitívuma szokott lenni, mindenesetre nem járnak rosszul azok, akik szeretteikért aggódva, a naprakész tájékozottság jegyében, esetleg katasztrófarádiózóként, ad absurdum homokzsákpakolás közben az Árvízvédelmi Rádióra (népszerűbb nevén: Árvíz FM-re) tekernek.