Szüret 2023/33.

  • Narancs
  • 2023. augusztus 16.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet megfelelő eszközöket alkalmazott az infláció leszorítására, amely – mint az már látszik a számokon – „kapott egy gyomrost és térdre rogyott”.

MTI

AGRÁRORSZÁG       LEDOBOTT       SOKKBAN       VONYÍTANAK

Nagy István a nyári aratás kapcsán köszönetet mondott a gazdák szorgalmáért és kitartásáért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira. A biztonságos élelmiszer-ellátás nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is.

Az Agrárminisztérium Sajtóiroda közleményéből

 

Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba. (…) Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, mindenki jól jár: a Kinizsi dandárnak lesz egy a legkiválóbbakból teljesen feltöltött és Lynx-el [sic!] felszerelt zászlóalja. (…) De legjobban a magyar emberek járnak, mert valóban ütőképes magyar haderő épül, amelyet komolyan kell venni mindenkinek, közel és távol – hangsúlyozta a politikus.

MTI

 

Megalakult és megkezdte munkáját a vidék pártja, a MAG, azaz a Magyar Agrár és Gazdaság Néppárt. A képviselet nélkül maradt vidék és a magyar érdekek képviseletére létrejött párt sem jobb-, sem baloldalinak nem állítja be pozícióját. (…) A párt álláspontja szerint a jelenlegi parlamenti ellenzéknek láthatóan nincs megfelelő társadalmi támogatottsága, ezen szeretne változtatni a MAG Néppárt, amelynek fő törekvése, hogy Magyarország újra legyen agrárország.

A Magyar Agrár és Gazdaság Néppárt közleményéből

 

Ha a Gyurcsány vezette baloldalon múlna, a következő tíz évben se lenne egy számjegyű az infláció

A Fidesz közleményének címe

 

A tábor célja, hogy biztosítsa a civil szervezetek jövőjének utánpótlását, mialatt az öt országból érkező fiatalok egymástól tanulva és egymásra támaszkodva élik meg a táborban eltöltött hét napot. A szervezők arra törekedtek, hogy azt a kultúrát építsék bele a táborozók mindennapjaiba, amit a fiatalok hoznak magukkal otthonról, erősítve az együvé tartozás érzését, és azt, hogy a határon túli fiataloknak életteret kell biztosítani, ami meghatározza a szerepüket a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége közleményéből

 

Meg kell nyerni a politikai és szellemi csatákat is, melyeket a „nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk” – folytatta Kövér László. Elmondta, ezen kultúra erőinek „nemcsak az anyagi javaink kellenek, hanem a lelkünk is”, ezért el akarják idegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől. Hozzátette, „a halál kultúrája jegyében fel akarják számolni a nemzeteket, és az azok védelmére hivatott nemzeti államokat”.

Kövér László a XXVI. Szentkirály Szövetségi Találkozón; MTI

 

Orosz Barbara minden ruhát ledobott magáról, megmutatta tökéletes testét, majd darabokra szedte a magyar társadalmat

Cím a Blikk.hu-n

 

Még mindig sokkban tartja az országot Tóth Gabi és Krausz Gábor válása, a legtöbben pedig arra a kérdésre keresik a választ, hogy vajon van-e még visszaút a páros számára…

Bors

 

Háborús kutyák vonyítanak Az Ördög Enciklopédiájában

Az Index.hu Leslie Mandoki új lemezéről szóló cikkének címe

 

Az ókori görög dráma nemzetközi fesztiválja egy különleges nemzetközi, kulturális esemény, amely a világ minden tájáról érkezett színházi társulatoknak ad otthont, hogy saját nyelvükön mutassanak be egy-egy ókori görög drámát. Az előadások az előadók országának intenzív színezetét viselik, a fesztivál pedig lehetőséget ad a párbeszédre a kortárs színpadokkal és a nemzetközi közönséggel.

Origo.hu

 

Augusztus 19-én, országszerte negyven fürdőben zajlik majd vízipisztolycsata azért, hogy a Szigetvári Gyógyfürdő 2012-ben felállított rekordját megdöntse. Akkor nem kevesebb, mint nyolcszáz fürdőző lőtt egyszerre vízipisztollyal. (…) A Magyar Fürdőszövetség célja, hogy évről évre olyan közös programokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez.

Bama.hu

 

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.