Amikor Sztupa és Troché loptak, nem jött a busz. Várták, nem jött, bementek lopni – szimpla áruházi lopásnak indult, de nagy varázslat lett belőle, meg egy kis üldözés. Nem vittek zsákot, nem dúdolták a híres magyar előadó vonatkozó slágerét: a Sztupa és Troché névre úgysem jött volna ki a szótagszám. De mentek, céltudatosan és eltökélten (ha ezek nem ugyanazok) az illatszer-, vagyis a kozmetikai osztályra, rá a rúzsokra. Sztupának volt egy korábbi időszaka, melyben ajakrúzst evett, de ennek az emléke most nem befolyásolta elhatározásukat. Kölnit a prolik lopnak, aeroszolos dezodort az arisztokraták, rúzst azok, akik születésüktől felette állnak az osztálytagozódás börtönrendszerének. Amikor odaértek a rúzspolchoz, Sztupa megpördült a sarka körül, minta valami rakott szoknya lenne rajta, s az forogna vele, mint a Szaturnusszal a gyűrűje. Olyan kecsesen csinálta, hogy menten kitavaszodott körülötte minden, csak Troché morfondírozott azon, hogy egyáltalán forog-e a mondott égitest szóban forgó tartozéka. Mindez persze káprázat volt, hisz Sztupán nadrág volt, nem hordott ő soha szoknyát, még amikor egy skót tárgyú történelmi filmben statisztált, akkor is szovjet megszállót játszott, különben is, odakint az utcán februárt írt a naptár, elég hideg volt, mindenki nagykabátot hordott. De mindez nem számított, amikor rávetették magukat a rúzsokra, Troché fuldokolva sorolta a színeket, többen vannak, mint a szivárványban, kiáltotta, s megállíthatatlanul tört elő belőle a felsorolás: kék, zöld, sárga, ondzs (ez a narancsot, azaz az orangét jelentette), pink és megint kék, és megint lila, lila, lila. Nekem a zöld, neked a kék, a bíbor és pörpül. Nincsenek itt teszterek? – kérdezte hirtelen Sztupa, és finoman csücsörítve ajkát, körülnézett. De, az első sorban az mind teszter, különben ez egy használtcikk-bolt lenne, féláruház, hisz látod, ezek a rudacskák olyan kurták, mintha valaki egy jóízűt beléjük harapott volna, vagy nem is úgy rövidek, inkább úgy, mint egy jó sűrű albán fagyi, amit gondosan kerekre nyalt egy türelmes gyermek. Tényleg, a gombócos fagyiból miért nincsen teszter, Troché, mondd meg ezt nekem, kérlek. A tévéből sincs, pedig nem ártana.
Pénteken (28-án) este kilenckor a Film+-on elkezdődik A ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című brit lövöldözős-pofozkodós vígjáték, amit már mindenki látott egy csomószor, noha egyszer tök elég lett volna. Remek színészek, s jól érzékelhető igyekezet. Fél óra múltán év végi akciós előfizetési díjért át lehet igazolni a rohadékot kergető, mélyen elkötelezett csapatba. Az HBO-n adott Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajsza nyilván jó film lehet, s arra is lenne egy fogadásom, hogy mondják benne, hogy alfa, bravo, zulu… Tizenegy után Az öreg halász és a Duna című filmet vetíti a Magyar Tenger nevű csatorna, a derék Dick Tracyvel vagy Bud Spencerrel. E heti találós kérdésünk is ebből adódik, önök szerint Ondrej Nepelán vagy Szergej Csetveruhinon állt jobban a spencer?
Szombaton tök ugyanez a műsor, két régi baromsággal. Választhatunk a Duna és a Film+ között, az egyik egy James Bondot ad, nem is említenénk, de éppenséggel Roger Moore-ral, akit ugye csipázunk, Harrison Fordot már nem annyira, de egy kicsit mégis, hiszen oly kevés az autónevű színész, hirtelen csak Albin Skoda és J. K. Simmons ugrik be, előbbi, mint az köztudott, a gedva Gesslert játszta a Tell Vilmos 1956-os (mondhatom, forradalmi) feldolgozásában, utóbbi pedig dr. Emil Skodát az Esküdt ellenségekben, mindegy, Fordot Tommy Lee Jones üldözi most a Film+-on, a farmergátyókról elnevezett színészeket is rohadtul bírom ugyanis. Kedvencem Enzo Casucci, de ezt inkább hagyjuk.
Vasárnap nem fogják tuti elhinni, Tetthely az m1-en, a hamburgi szín tavalyról. Lássuk be, az NSZK komoly hely, ott a szövetségi kapitányok is évtizedekig ülnek a padon, s a tévésorozataikat sem úgy váltogatják, mint a gatyájukat (mert remélem, azt azért váltogatják). Basszus, tényleg, tévézzenek a nyugatnémetek, nekik úgyis olyan jó dolguk van!
