Interjú

„A pénz nem elég”

Spengler Katalin műgyűjtő

Képzőművészet

Megkerülhetetlen gyűjtő, a magyar kultúra egyik legbefolyásosabb szereplője. Egyebek mellett gyűjteményépítésről, a Centre Pompidou akvizíciós bizottságában vitt szerepéről és a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlási tanácsadójának a feladatairól kérdeztük.

Magyar Narancs: Hogyan lett műgyűjtő?

Spengler Katalin: A kezdetektől a művészeti színtéren dolgoztam szakújságíróként, írtam többek között a Műértőnek, több kiadványt szerkesztettem, volt rádióműsorom is. Az utóbbi időben művészeti tanácsadással foglalkozom. Férjemmel, Somlói Zsolttal a 90-es évek elején kezdtünk el gyűjteményt építeni, először klasszikus modern művekkel foglalkoztunk, majd ’96-tól kezdtünk el kortárs műveket gyűjteni. Saját magunk számára is meglepő volt, hogy az évek során befolyásos műgyűjtőkké váltunk. Ez leginkább annak köszönhető, hogy már ’97-ben megjelentünk a nemzetközi színtéren is. Az első években még csak látogatóként jártunk a művészeti vásárokon, emellett nagyon sok kiállítást néztünk, majd a 2000-es évek elejétől elkezdtünk intenzíven kapcsolatokat építeni galériákkal, intézményekkel, a vásárok szervezőivel, kurátorokkal és más műgyűjtőkkel. Hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a régiónak milyen nagy szerepe van a művészeti színtéren is, épp ezért a magyar közeg kicsisége miatt érdemesebb inkább a régió részeként érdeklődést kelteni iránta. Akkoriban a régióban élő gyűjtők jellemzően még csak a saját országuk művészetét gyűjtötték. Mára azért Kelet-Európa is kitermelte a maga világ­sztárjait, számos olyan művészt ismerünk Lengyelországból, Romániából, Csehországból, a délszláv országokból, de már Magyarországról is, akiket a nemzetközi színtéren is számon tartanak. Sokat tettünk azért a férjemmel, hogy egyfajta közösséggé szervezzük a progresszív kortársgyűjtőket Magyarországon, mert mindig is úgy éreztük, hogy a színtér akkor tud jobban működni, ha a gyűjtők bizonyos ügyekben összetartanak. Már a munkánk kezdetekor vásárlói lettünk több olyan galériának, amelyek a régió művészetét képviselték Nyugat-Európában, igyekeztünk megismerni azokat a műkereskedőket és kurátorokat, akik a szegmenssel foglalkoztak. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk külföldi műveket is gyűjteni.

MN: A Tate és a Pompidou akvizíciós bizottságainak tagjai lettek.

SK: Amikor 2012-ben a Tate Modern úgy döntött, hogy megalapítja az orosz és kelet-európai akvizíciós bizottságát (REEAC), az elsők között hívtak meg minket – ennek a férjem lett a tagja. Olyan gyűjtőket kerestek, akiknek fontos, hogy a saját országukból bekerüljenek művészek a Tate-be, és ezt hajlandók meg képesek anyagilag is finanszírozni. Aztán 2017-ben megalakult a Pompidou hasonló akvizíciós bizottsága. Az intézmény egyik kurátora keresett meg bennünket 2014-ben, amikor a kelet-európai bizottság még nem, de a fotóbizottság – ahová be is léptünk, akkor a franciák mellett egyedüli külföldi­ként – már megalakult, és azon keresztül már szerettek volna kelet-európai művészeket is bejuttatni a gyűjteménybe. 2016-ban aztán a Pompidou baráti köre által létrehozott alapítvány vezetői felkértek minket, hogy legyünk segítségükre egy közép-európai bizottság megalapításában. Ennek azóta – ahogy a Tate említett bizottságának is – rajtunk kívül már több magyar tagja van. A férjemet azóta az alapítvány elnökségének is tagjává választották. Megpróbálunk minél több művet bejuttatni Magyarországról mind a két múzeum gyűjteményébe. Normál működés szerint a bizottsági tagok befizetik az éves tagdíjat, és ebből a kurátorok és a tagok közös javaslatai alapján vesznek műtárgyakat a múzeumok gyűjteményeibe. Előfordul, hogy a büdzsé kiegészítésre szorul, mert egy-egy mű megvásárlására csak részben van meg a pénz, ilyen esetben, nem csak akkor, ha magyar művészről van szó, általában ki szoktuk egészíteni az árat. Emellett több műtárgyat ajándékoztunk is mind a két intézménynek. A bizottsági tevékenység emellett ismeretszerzéssel és kapcsolatépítéssel jár, folyamatosan kiállításokon, vásárokon veszünk részt, műtermekbe látogatunk el, a helyi művészeti közeg szereplőivel ismerkedünk meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.