Interjú

„A pénz nem elég”

Spengler Katalin műgyűjtő

Képzőművészet

Megkerülhetetlen gyűjtő, a magyar kultúra egyik legbefolyásosabb szereplője. Egyebek mellett gyűjteményépítésről, a Centre Pompidou akvizíciós bizottságában vitt szerepéről és a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlási tanácsadójának a feladatairól kérdeztük.

Magyar Narancs: Hogyan lett műgyűjtő?

Spengler Katalin: A kezdetektől a művészeti színtéren dolgoztam szakújságíróként, írtam többek között a Műértőnek, több kiadványt szerkesztettem, volt rádióműsorom is. Az utóbbi időben művészeti tanácsadással foglalkozom. Férjemmel, Somlói Zsolttal a 90-es évek elején kezdtünk el gyűjteményt építeni, először klasszikus modern művekkel foglalkoztunk, majd ’96-tól kezdtünk el kortárs műveket gyűjteni. Saját magunk számára is meglepő volt, hogy az évek során befolyásos műgyűjtőkké váltunk. Ez leginkább annak köszönhető, hogy már ’97-ben megjelentünk a nemzetközi színtéren is. Az első években még csak látogatóként jártunk a művészeti vásárokon, emellett nagyon sok kiállítást néztünk, majd a 2000-es évek elejétől elkezdtünk intenzíven kapcsolatokat építeni galériákkal, intézményekkel, a vásárok szervezőivel, kurátorokkal és más műgyűjtőkkel. Hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a régiónak milyen nagy szerepe van a művészeti színtéren is, épp ezért a magyar közeg kicsisége miatt érdemesebb inkább a régió részeként érdeklődést kelteni iránta. Akkoriban a régióban élő gyűjtők jellemzően még csak a saját országuk művészetét gyűjtötték. Mára azért Kelet-Európa is kitermelte a maga világ­sztárjait, számos olyan művészt ismerünk Lengyelországból, Romániából, Csehországból, a délszláv országokból, de már Magyarországról is, akiket a nemzetközi színtéren is számon tartanak. Sokat tettünk azért a férjemmel, hogy egyfajta közösséggé szervezzük a progresszív kortársgyűjtőket Magyarországon, mert mindig is úgy éreztük, hogy a színtér akkor tud jobban működni, ha a gyűjtők bizonyos ügyekben összetartanak. Már a munkánk kezdetekor vásárlói lettünk több olyan galériának, amelyek a régió művészetét képviselték Nyugat-Európában, igyekeztünk megismerni azokat a műkereskedőket és kurátorokat, akik a szegmenssel foglalkoztak. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk külföldi műveket is gyűjteni.

MN: A Tate és a Pompidou akvizíciós bizottságainak tagjai lettek.

SK: Amikor 2012-ben a Tate Modern úgy döntött, hogy megalapítja az orosz és kelet-európai akvizíciós bizottságát (REEAC), az elsők között hívtak meg minket – ennek a férjem lett a tagja. Olyan gyűjtőket kerestek, akiknek fontos, hogy a saját országukból bekerüljenek művészek a Tate-be, és ezt hajlandók meg képesek anyagilag is finanszírozni. Aztán 2017-ben megalakult a Pompidou hasonló akvizíciós bizottsága. Az intézmény egyik kurátora keresett meg bennünket 2014-ben, amikor a kelet-európai bizottság még nem, de a fotóbizottság – ahová be is léptünk, akkor a franciák mellett egyedüli külföldi­ként – már megalakult, és azon keresztül már szerettek volna kelet-európai művészeket is bejuttatni a gyűjteménybe. 2016-ban aztán a Pompidou baráti köre által létrehozott alapítvány vezetői felkértek minket, hogy legyünk segítségükre egy közép-európai bizottság megalapításában. Ennek azóta – ahogy a Tate említett bizottságának is – rajtunk kívül már több magyar tagja van. A férjemet azóta az alapítvány elnökségének is tagjává választották. Megpróbálunk minél több művet bejuttatni Magyarországról mind a két múzeum gyűjteményébe. Normál működés szerint a bizottsági tagok befizetik az éves tagdíjat, és ebből a kurátorok és a tagok közös javaslatai alapján vesznek műtárgyakat a múzeumok gyűjteményeibe. Előfordul, hogy a büdzsé kiegészítésre szorul, mert egy-egy mű megvásárlására csak részben van meg a pénz, ilyen esetben, nem csak akkor, ha magyar művészről van szó, általában ki szoktuk egészíteni az árat. Emellett több műtárgyat ajándékoztunk is mind a két intézménynek. A bizottsági tevékenység emellett ismeretszerzéssel és kapcsolatépítéssel jár, folyamatosan kiállításokon, vásárokon veszünk részt, műtermekbe látogatunk el, a helyi művészeti közeg szereplőivel ismerkedünk meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Nem vénnek való vidék

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.