Képzőművészet

Szép, keserédes kiállítást hozott össze Oltai Kata kurátor az Ernst Múzeumra megszólalásig hasonlító Capa Központban.

A magyar társadalom szétforgácsolódottságára reflektál a PROTEKT című kiállítás. Lakner Zoltán mondott megnyitóbeszédet.

Az első pillanatban oly vonzónak látszó feladat, Lepsényi Imre kiállításáról írni, meglehető­ sen nehézzé és bonyolulttá válik, ha az ember túljut a látvány verbalizálásának valamifajta bevezetőre vagy előszóra emlékeztető szaka­ szán. Amint azonban arra kerül a sor, hogy a leírás elemzéssé vagy értelmezéssé bonyolódjon, a patentek, banalitások, sztereotípiák, köz­ helyek rengetegében alig is találjuk meg az ösvényt, mely elvezethetne bármiféle „fogalmi rendhez”– hogy stílszerűek legyünk.

Az egész életművet összegző győri kiállítását kötözködésre hajlamos férje rendezte, aki sosem látott és elfelejtett képeket is előszedetett vele. Ennél jobb alkalmat keresve sem találnánk, hogy az ürügyként használt témákról, a túl érdekes perspektívákról és a véletlenről beszélgessünk Vojnich Erzsébettel.

Magyarul az „Egyszarvú több mint nemzet” címre keresztelték – pedig „Az egyszarvú több mint a nemzet” vagy „Az egyszarvú többet ér a nemzetnél” közelebb járna az eredetihez – a tizenegy művészt és két művészcsoportot felvonultató ki­állítást, amit korábban már a bécsi Knoll ­Galériában is bemutattak.

A megjelenésünk napján kezdődő nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt tavaly húszezernél többen látogatták. Mire elég ennyi ember, mit nyújt a vásár a galériáknak, és melyik bokorban rejtőzik Fekete György?

A Forster Központ korábbi elnökét, Habony Árpád felfedezőjét, az ősfideszes építészt nevezi ki napokon belül Balog Zoltán emberminiszter – értesült a magyarnarancs.hu több forrásból.

Verset nem gondolatokkal, hanem szavakkal írunk. A gondolatok a szavakból szü̈letnek – írta valahol Mallarmé.

A grafikus naplóírás helyett vizuálisan jelöli ki a hétköznapok meghatározó pillanatait. Munkamódszere sajátos, a világ talán legeszköztelenebb rajzprogramjával készít képeket.

A három fiatal (a nyolcvanas években született) művész közös kiállításának címe egy az emberi és növényi társadalmak összekapcsolódására utaló, képzett szó, amely a kurátor (Laki Júlia) szövege szerint két dolgot ötvöz egymással.

Semmiféle hallucinogén anyagot nem kell magunkhoz vennünk ahhoz, hogy betépjünk az 1995 óta számos közös munkát jegyző „testvérpár” (azaz Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) kiállításán – maga a komplex és intenzív, szürreális látvány az, amely módosult tudatállapotba taszítja a befogadót. Ezt olyan multimédiás installációs prezentációval érik el, amely ­ – mint azt a kiállításhoz írt szöveg is állítja – „napjaink Kelet-Európájának rögvalóságát filozófiai és transzcendens eszmékkel, nekrorealista humorral vegyítve közvetíti”.

Mondhatnánk, nagyon szép kiállítást rendezett Ioan Bunus (Cserba Júlia segítségével), mondjuk is, ám mondatunk speciális, első pillantásra észre sem vehető oximoront foglal magába.

A kiállítás szögletes zárójelek közé szorult címe egyfajta elkülönülést jelez; mintha a fogalom leválna a művekről, és valami másra utalna.