Interjú

„Digitális trükk nincs benne”

Féner Tamás fotográfus

Képzőművészet

Több mint hatvan éve van a pályán, ebből harmincat a Film Színház Muzsika című hetilapnál dolgozott, és még vagy húszat más újságoknál, miközben sorra jelentek meg szociofotói és erőteljes városképei. Most 82 éves, első kiállítása 1962-ben volt a Fészek Klubban, a legutóbbi néhány hete nyílt a 2B Galériában.

Magyar Narancs: Meg tudná mondani, hányadik kiállítása a mostani?

Féner Tamás: Nem tudom, nagyon sokadik. Megmondom őszintén, én csak első bemutatókat jegyeztem meg. És a külföldieket. De van egy saját gyártmányú ki kicsodám a számítógépben, kiszámolhatjuk. Biztos húsz fö­lött van.

MN: Kiállítása az Attributált portrék címet viseli, a megnyitón Parti Nagy Lajos ezt mondta: „Attributálni az én esetemben annyi, hogy veszek egy régi megnyitót vagy többet, s ezt próbálom új kontextusba, új tárgyak, új mondatok elé-, közéhelyezni.” Mennyire helytálló ez a megállapítás a kiállított képekre?

FT: Többé-kevésbé. Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem tanítani itt, ott, amott, például az ELTE kulturális antropológia szakán – de nem szeretem a tanítani szót, mert valamiféle szellemi fölényt fejez ki. Inkább úgy mondanám, hogy elkezdtem emberekkel találkozni és a fényképezésről beszélni, majd úgy hozta az élet, hogy meg kellett írnom egy jegyzetet is a számukra. Ekkor fogalmaztam meg, hogy a portré az portré, amihez elég lehet egy ismert embert lefényképezni. De ha ez az ismert ember mondjuk biciklizik is, akkor valamivel kiegészítettem – attributáltam – őt, vagy­is egy olyan tulajdonságot rendeltem hozzá, ami nem magától értetődő. Az attribúciónak évszázadok óta megvan a szerepe a művészetben, például a szobroknál a felismerhetőséget szolgálja; ha át van lőve nyílvesszőkkel, akkor Szent Sebestyén, ha kulcsokat lenget, akkor Szent Péter. A mostani kiállításon vannak bizonyos portrék, illetve van egy anyag- vagy formarendszer, amit az elmúlt 8-10 évben nyúzok, és azt mindenre ráhúzom. Úgy képzeltem, hogy ezek az adott helyzetben – a portréval összeállítva – valamiféle jelként tudnak működni.

MN: Van köztük teljesen elvont, geometrikus elem – rugók, csövek stb. –, de nagyon is konkrét dolgok, például Ferge Zsuzsa portréjánál egy imasál. Hogyan választotta ki az attribútumokat?

FT: Ferge Zsuzsa nagyapja rabbi volt, és ő maga is ezer szállal kötődik a zsidósághoz. De ehhez hozzátenném azt is, hogy a lányom Ferge-növendék volt, úgyhogy tudom, hogy Ferge úgy gondoskodott a lányomékról, mint egy igazi zsidó anya. Az imasállal ezt a kötődést próbáltam megjeleníteni. A rugó Ádám Ottó előtt emelkedik fölfelé, olyan mint egy spirál, ami hirtelen véget ér. Ez talán jelezheti azt, hogy ő, bár fantasztikus pályát futott be, a rendszerváltás pillanatában valamiért mindent abbahagyott. Róna Viktor arcán a három acélrúd olyan, mint egy börtönrács, ami bezárja őt, Jancsó Miklósnál pedig azt próbáltam megmutatni, hogy a filmjeiben a formák megmaradtak, de az a fajta felelősség, ami korábban a Csend és kiáltásban, a Fényes szelekben volt, az később nem volt annyira erős.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."