Képzőművészet
Udvariassági látogatás
A fókuszban elvileg és protokollárisan Vasarely áll, valamint az a szerep, amelyet a magyar művészet történetében egyedülálló külföldi karriert elérő művészként betölt. Ezt a sikert azonban nehezen érhette volna el, ha nincs a vele szerelmi és szakmai viszonyban is álló, energikus galerista, a néhány hete elhunyt Denise René, aki rendelkezett a helyi tőke előnyével, internacionális módon közelítette meg az absztrakt művészet jelenségét, és különleges helyet vívott ki galériájának a figurativitás iránt sokkal inkább fogékony párizsi környezetben.
Nők a fonóban
Egy kiállítás kurátora sokféle módon értelmezheti a szerepét. Lehet alkotó, aki a művészeket/műveket mintegy illusztrációként alárendeli a koncepciónak, felveheti a válogató/rendező pozícióját, de tehet úgy is, mint Iski Kocsis Tibor (maga is képzőművész), aki a cím megtalálása és a művészek kiválasztása után magukra hagyta őket.
Együtt mozogtak
A magyarországi mozdulatművészet történetével két kiállítás foglalkozik egyszerre: egy átfogó, történeti jellegű az Iparművészetiben és egy munkástörténeti fókuszú a Kassák Múzeumban. A látogató érdeke azt kívánná, hogy az intézmények kölcsönösen felhívják egymásra a figyelmet, mert az Iparművészeti Múzeum alapos dokumentációja kontextuális hátteret nyújt a Kassák kisebb léptékű, elegáns minimalizmusához.
"Nem vagyok székely fafaragó"
Húsz év után először szerepelnek magyar művészek a világ egyik legrangosabb művészeti eseményén, a kasseli Documentán. Csákány monumentális installációja, a Ghost Keeping igazi szenzációnak számít: a fából készült varroda és az öltönyös szellempróbababák együttese a főpályaudvar egyik kiállítóterében látható.
Meditatív festmények
Némi megszorítással állítható, hogy a magyar képzőművészeti szcéna fiatal és középgenerációs művészei az 1990-es évek közepén/végén három, ha nem is markánsan, de azért eltérő fő áramlatba vagy stílusba tagolódtak: a posztkonceptualizmusba, a fogyasztói társadalom mediatizált képein vagy saját fotókon alapuló figurális festészetbe és az intermediális művészetbe.