Interjú

„Felrobbantják az agyamat”

Biacsics Renáta (Renyagyár) grafikus, illusztrátor

Látványos, olykor vicces, olykor gyomorszorító rajzaival, falfestményeivel és kollázsaival lett népszerű. Munkái közt ugyanúgy megférnek a közéleti témák, mint a kocsmai viccek. Reakcióidőről, pályakezdésről és művészi technikákról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Honnan jött a név?

Biacsics Renáta: Gyerekkorom óta rajzoltam, mondhatnám úgy, hogy terápiás jelleggel, a saját élményeimet és szorongásaimat lereagálva. Már általános iskolásként is volt egy naptáram, abba firkáltam fel, hogy mi történt aznap. Depressziós, szomorú időszakok jegyzetei. De ezek a kis skiccek jelentették az aznapi vidámságot, mind meg is vannak még. Egyetemre csak hosszú útkeresés, a dekorsuli és OKJ-s grafikusi képzés után, hatodszorra vettek fel, Pécsre, a művészeti kar tervező grafika szakára. Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Abban az évben indult a szak, mi voltunk az első csoport, ránk szabták a képzést. Hatalmas luxusban éltünk: mindössze nyolcan voltunk, és volt két termünk is, egy gépterem és egy manuális dühöngő, a koszolós munkáknak. Ott kialakítottam egy sarkot, ahonnan ki sem lehetett robbantani este 11-ig. Amíg ki nem dobott a portás, addig tocsogtam a festékben meg a ragasztóban, mivel nagyon szerettem a kezdetektől a manuális technikákat belevinni a tervezésbe. Már reggel a sarokban koszoltam, amikor a csoporttársak egyike a szemétdombomra nézve megszólalt: „Ma is korán beindult a Renyagyár!” Hát, innen a nevem.

MN: Volt előzménye is a Renyagyárnak?

BR: A Szent Kávé rajzszakkör, amelyet viccből kezdtünk Csató Csenge barátnőmmel. Beültünk kávézókba, és az elkapott mondatokat ábrázoltuk, majd ezeket közzétettük a Facebookon. Ez hamar népszerű lett, de aztán Csenge más irányba ment. Én azonban a függője maradtam a dumagyűjtésnek, és a körülöttem lévő dolgok gyors művészeti lereagálásának. Nem tartottam fairnek, hogy a duónk nevét egyedül vigyem tovább, így másfél évi szünet után, 2018-tól már Renyagyár néven folytattam.

MN: A stílus már kezdetekben is hasonló volt?

BR: Igen, csak kissé kapkodósabb. S az is változott, hogy mikre fókuszálok. A Renyagyár kezdetén a korábbi kocsmadumák domináltak, a vicces helyzetek ábrázolása.

MN: Kik hatottak rád?

BR: Omara művésznő különösen, a naiv művészek világa meghatározó számomra. Ez az impulzív, odacsapok attitűd. A gyerekrajzok ösztönössége is lenyűgöz. A nyolcvanas évek zine kultúrája is vonz, főleg a roncsolt megoldások. Én is sokszor szinte a szemétből dolgozom. Mindent beleragasztok a munkámba, ami csak a kezembe kerül. Filctollal dolgozom általában és ragasztok. Mindig volt egy beteges spórolási ösztön bennem, hogy semmit nem szabad kidobni, minden hasznos lesz. A ragasztgatást úgy kezdtem, hogy valamit elrontottam, és ez nagyon bosszantott. Letakarom valamivel, gondoltam. Irtó jól nézett ki, hát belefirkáltam. És azóta reklámszatyrokat aprítok, újságokat, anyagokat, ha megtetszik egy felület. Egy mémet bárki össze tud rakni, de ezek rajzok és kollázsok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.