Interjú

„Felrobbantják az agyamat”

Biacsics Renáta (Renyagyár) grafikus, illusztrátor

Látványos, olykor vicces, olykor gyomorszorító rajzaival, falfestményeivel és kollázsaival lett népszerű. Munkái közt ugyanúgy megférnek a közéleti témák, mint a kocsmai viccek. Reakcióidőről, pályakezdésről és művészi technikákról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Honnan jött a név?

Biacsics Renáta: Gyerekkorom óta rajzoltam, mondhatnám úgy, hogy terápiás jelleggel, a saját élményeimet és szorongásaimat lereagálva. Már általános iskolásként is volt egy naptáram, abba firkáltam fel, hogy mi történt aznap. Depressziós, szomorú időszakok jegyzetei. De ezek a kis skiccek jelentették az aznapi vidámságot, mind meg is vannak még. Egyetemre csak hosszú útkeresés, a dekorsuli és OKJ-s grafikusi képzés után, hatodszorra vettek fel, Pécsre, a művészeti kar tervező grafika szakára. Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Abban az évben indult a szak, mi voltunk az első csoport, ránk szabták a képzést. Hatalmas luxusban éltünk: mindössze nyolcan voltunk, és volt két termünk is, egy gépterem és egy manuális dühöngő, a koszolós munkáknak. Ott kialakítottam egy sarkot, ahonnan ki sem lehetett robbantani este 11-ig. Amíg ki nem dobott a portás, addig tocsogtam a festékben meg a ragasztóban, mivel nagyon szerettem a kezdetektől a manuális technikákat belevinni a tervezésbe. Már reggel a sarokban koszoltam, amikor a csoporttársak egyike a szemétdombomra nézve megszólalt: „Ma is korán beindult a Renyagyár!” Hát, innen a nevem.

MN: Volt előzménye is a Renyagyárnak?

BR: A Szent Kávé rajzszakkör, amelyet viccből kezdtünk Csató Csenge barátnőmmel. Beültünk kávézókba, és az elkapott mondatokat ábrázoltuk, majd ezeket közzétettük a Facebookon. Ez hamar népszerű lett, de aztán Csenge más irányba ment. Én azonban a függője maradtam a dumagyűjtésnek, és a körülöttem lévő dolgok gyors művészeti lereagálásának. Nem tartottam fairnek, hogy a duónk nevét egyedül vigyem tovább, így másfél évi szünet után, 2018-tól már Renyagyár néven folytattam.

MN: A stílus már kezdetekben is hasonló volt?

BR: Igen, csak kissé kapkodósabb. S az is változott, hogy mikre fókuszálok. A Renyagyár kezdetén a korábbi kocsmadumák domináltak, a vicces helyzetek ábrázolása.

MN: Kik hatottak rád?

BR: Omara művésznő különösen, a naiv művészek világa meghatározó számomra. Ez az impulzív, odacsapok attitűd. A gyerekrajzok ösztönössége is lenyűgöz. A nyolcvanas évek zine kultúrája is vonz, főleg a roncsolt megoldások. Én is sokszor szinte a szemétből dolgozom. Mindent beleragasztok a munkámba, ami csak a kezembe kerül. Filctollal dolgozom általában és ragasztok. Mindig volt egy beteges spórolási ösztön bennem, hogy semmit nem szabad kidobni, minden hasznos lesz. A ragasztgatást úgy kezdtem, hogy valamit elrontottam, és ez nagyon bosszantott. Letakarom valamivel, gondoltam. Irtó jól nézett ki, hát belefirkáltam. És azóta reklámszatyrokat aprítok, újságokat, anyagokat, ha megtetszik egy felület. Egy mémet bárki össze tud rakni, de ezek rajzok és kollázsok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.