Most még a hiány, a döbbenet, a fájdalom, nem a leltár; később jön el az ideje az élet és mű számbavételének. A legsűrűbb színházi hónap elején halt meg Fodor Géza - és most minden este elevenen hiányzik az Operából, a MűPából, a Zeneakadémiáról, a színházból. És mi, maradók minden áldott este arról beszélünk, kinek hogyan és mennyire hiányzik - erről beszélünk minden este, míg el nem sötétül a nézőtér.
Ez még a megrendülés ideje, nem az elszámolásé; később nézzük meg, hogy áll a tartozik-követel. Akkor majd összekötjük Petri Györgyöt Mozarttal - és rájövünk, hogyan férnek meg egyetlen élet művében. Később majd összegyűjtjük emlékeinket, összeverődünk mind: színháziak, muzsikusok, dramaturgok, színészek, rendezők, kritikusok, írók, költők, filozófusok, esztéták, és letesszük egy nagy tiszta helyre, amit tőle kaptunk; te jó ég, hová fogunk mind elférni, és hová fog ez mind elférni...?
Tanítványok - tán ők vannak a legtöbben. Nemcsak a bölcsészkaron és a színművészetin, nemcsak a Katonában és az Operában, nemcsak a Muzsika, a Színház, az ÉS meg a Holmi holdudvarában, hanem szanaszét; és nemcsak formális igaziak, az iskolapadból, hanem tényleges igaziak is, a munkából. Hogyan is vezethető le a nyitányból Mozart Don Juanjában a drámaiság megsokszorozódott súlya; hogyan érthető meg Csehov drámáiban az első három felvonás egymáshoz szerkesztettsége a negyedikből; hogyan kapcsolja össze Purcarete színházi világképe a Troilus és Cressidát a Gianni Schicchivel - aki tudja a választ, az Fodor Gézától tanulta.
Kollégák - sokan vannak ők is. Például azok, akik huszonhat évvel ezelőtt vele együtt alapították a Katona József Színházat; közülük többen már nincsenek is ott. De mind mint valami szilárd talapzatra, úgy támaszkodtak arra, amit jobb szó híján most dramaturgnak nevezek - ha lenne jobb szavam, a mérce, a hitelesség, a megbízhatóság, a tekintély környékén remélném föltalálni. De ugyanez a hideg-ronda szó, a kolléga jelöli például azokat is, akik tizenkilenc évvel ezelőtt vele együtt alapították a Holmit, melynek érdemei és a lapok közt kiküzdött előkelő helye ugyancsak elválaszthatatlan Fodor Géza szerkesztői személyiségétől. Ahol az ő szavazata is csak egyet számított, ha cikkek közléséről volt szó; egyet számított, de sokat ért. És kollégák, akik sok évig együtt tanítottak vele a bölcsészkaron vagy a színművészetin, és közben majdnem annyit tanultak tőle, mint a diákok. És kollégák a lapoknál, szerkesztők és újságírók, akik kicsit jobban figyeltek saját mondataikra, gondolataikra, érveikre, ha előbb Fodor Géza valamelyik írásával volt dolguk.
Ismerősök - akik sajnálják, hogy nem voltak közelebbi ismerősei, tanítványai és kollégái; de mit tegyünk, nem voltunk egyik sem. Nekünk - mert közéjük tartozom én is - a köztér maradt, a színházi előcsarnok, az alkalmi találkozások, amikor lehetett kérdezni, lehetett mondani, mert figyelt, válaszolt, kijelentett, beszélgetett. Súlya minden szónak, mögötte gondolat.
Fodor Gézával nem lehetett - nem illett, nem volt szokás - a semmiről beszélni, felületes csevegést folytatni; meg kellett gondolni kétszer, mit is mondjunk, és hogyan. Mint egy vizsgán: jól akartunk szerepelni, jól kérdezni, jól válaszolni. És meg kellett gondolni kétszer azért is, mert amit ő mondott, muszáj volt komolyan venni, mert annak súlya volt, tömege és huzata. Humora is volt meg humorérzéke is, de nem bonmot-kban beszélt, nem poénra futtatta ki gondolatmeneteit, hanem makacsul és régimódian beszélgetett, fontos dolgokról.
Ezeket a fontos dolgokat, ezeket előbb-utóbb össze kell szedegetni, végig kell gondolni. Meg kell nézni újra a könyveit, a kötetben meg nem jelent rengeteg, tényleg rengeteg írást, a színházi műsorfüzetekben megjelent mini esszéktől kezdve a nagy tanulmányokig, és összerakni belőlük a megannyi alapvetést - mert hogy színház, zene és irodalom tárgykörében alapvetésekről, a mélyrétegek feltárásáról van szó, az nem kétséges. És akkor egymás mellé kell állítani szép sorban, mint a cölöpöket a vízben, és át lehet kelni majd a folyón.
Gondos és munkás ember volt - tényleg, ezt még, ezt a munkához való... nem is hozzá-, hanem beleállást, a tervezést, a feladatok mérlegelését és akkurátus elvégzését, ezt el kellett volna még tanulni tőle, de mit csináljak, ehhez nem voltam elég közel, meg késő is van már, de a könyvekkel kibélelt otthon-munkahely legalább megvan, ha méreteiben csekélyebb is. Tényleg: ennyi könyvet ilyen gondosan szervezett halmazokban én még nem láttam, mint az ő lakásában - ehhez szenvedély kellett, ebben szenvedély tárgyiasult; a Fodor Géza szenvedélye tárgyiasult. És a barátjától tudom - barátja nagyon kevés volt, Várady Szabolcs a legjobb és legközelibb -, hogy amikor egyszer mégis rászánta magát, hogy a hétköznapi élhetőség reményében néhány száz könyvet kiselejtez a roskadozó polcokról, hamarosan azokat is elkezdte visszavásárolni...
Olvasta-e, látta-e, hallotta-e - és akkor én, mint az őrült, rohantam olvasni, látni meg hallani. Mit szól hozzá - és akkor törtem a fejem erősen, hogy szólni tudjak, hogy úgy tudjak szólni...
Mert lábujjhegyre akart állni az ember, ha Fodor Gézával volt dolga; futni a legjobb formáját, kihozni a maximumot, meghaladni önmagát. Mostantól ezt valahogy máshogy kell megoldani - nélküle. Egy Fodor Géza alakú hiánnyal az életünkben.
