A magyar fotó megérdemelt ki- és felemelése már évek óta zajlik, ha nem is kellő intenzitással - nem az a kérdés tehát, kell-e új tér a kortárs magyar fotónak, hanem hogy ilyen kell-e, illetve és főleg: hogy oda való-e az Ernst Múzeum helyére, amely 1912 óta a modern magyar képzőművészet nagy hagyományú és fontos színtere. Az einstandolás hátterében leginkább három összetevő áll: egyrészről a Capa-központot vezető Kőrösi Orsolya álmai a Nagymező utcai fotográfiai "tengelyről", a jó szándékból elkövetett protekció és egy halom elárvult Capa-mesterkópia.
Aki kérdez, és aki válaszol
A központ kiállítóhely, valamint rendezvény- és oktatási központ szeretne lenni, tudtuk meg a sajtótájékoztatóból, feladatai közé tartozik a magyar fotóriporteri hagyaték kutatása és gondozása, a magyar fotóriporteri iskola fejlesztési lehetőségeinek megteremtése és egy fotográfiai nagydíj alapítása is. Mindennek elkezdéséhez 155 millió forintot biztosított az állam, a vezetést pedig a Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Házát is irányító, az első Orbán-kormányban helyettes államtitkárként szolgáló Kőrösi Orsolya kezébe adta. "Azzal nincs probléma, hogy átalakítanak egy kulturális intézményt" - mondja Nemes Csaba képzőművész, a Szabad Művészek csoport képviselője, akik egy Robert Capa nevében írt petícióval tiltakoztak az Ernst Múzeum lecserélése és a döntés módja ellen. "Az a fontos, hogy a szakmában erről egyeztetés, vita legyen, és világos, nyilvános koncepciók. A kortárs képzőművészet tere egyre szűkül, ezért nem értünk egyet azzal, hogy az új intézmény miért pont egy másik, viszonylag elevenen működő kortárs művészeti intézmény helyét foglalja el." "Itt mutatkozik meg a transzparenciáról és a demokráciáról alkotott fogalmaink különbsége - teszi hozzá KissPál Szabolcs, a csoport másik képviselője. - A kormány láthatóan úgy hoz döntéseket, hogy semmilyen információt nem ad előtte. A szakmai közvélemény mendemondákból, esetleg a sajtó következtetéseiből tud csak tájékozódni. Ez elfogadhatatlan. Pedig önmagában lehet, hogy egy jó intézmény születését ünnepelhetnénk."
A fotósok nagy része örül is az intézménynek, sokak régi vágya teljesül. Az Ernst Múzeum képzőművészeti profilja azonban kétségtelenül szűkül - bár az illetékesek váltig hangsúlyozzák: nem arról van szó, hogy a fotón kívül minden egyéb kiszorulna. Kérdés még, miért nem a CET (most: Bálna) kiállítótere ad otthont a központnak, vagy miért nem az a bizonyos, "2014-2020 között a budapesti Ötvenhatosok terén létrehozandó, új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes, amelyben a Magyar Fotográfiai Múzeum is helyet kap". A válasz, hogy a Nagymező utcába, a Mai Manó Ház közelébe telepített Capa-központtal létrejöhet a Kőrösi Orsolya által megálmodott "fotóscentrum". Értesüléseink szerint ez már egy évek óta hangoztatott ötlet, Kőrösi Orsolya szakmai relevanciája sem vitatott, a lobbinak pedig most sikerült célba találnia.
Aki régóta keres, az tehát előbb-utóbb talál, főként akkor, ha jó viszonyt ápol Orbán Viktor hivatalos fotósával. Több forrásunk is kiemelte, milyen fontos szerepe volt a sikerben Burger Barnának, aki több közös könyvet is készített Kőrösi Orsolya férjével, Kőrösi Zoltánnal. "Ahogy a magyar fotográfusok döntő többsége, úgy én is próbáltam segíteni a Capa-központ létrejöttét - mondta megkeresésünkre Burger Barna. - Csak én tudok magamon kívül vagy 10-20 embert, aki így tett. Egy adott pillanatban engem is megkérdezett a miniszterelnök személyesen is, hogy jó ötletnek tartom-e. Én pedig mondtam, hogy igen. Ez mérföldkő a fotósoknak, jó dolog." Minden nagyon szép, nincs itt semmi látnivaló, a koncepcióról lásd Kőrösi Orsolyával készült interjúnkat.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy mi lett volna az Ernst Múzeum sorsa, ha nem Kőrösi és a Capa-központ kerül a helyére. Az Ernst ugyanis a Műcsarnokhoz tartozott az utóbbi években, amely Gulyás Gábor nemrég bekövetkezett lemondása után várhatóan már tényleg az MMA felügyelete alá kerül. Forrásunk szerint az Ernst Múzeum jövőbeli sorsa nem volt tisztázott korábban sem, így viszont biztos, hogy nem kerül Fekete György kezébe. A kortárs képzőművészek pedig a szintén nemsokára nyitó Bálna galériájában kaphatnak helyet, ahová szeptember 1-jétől szerződtették Andrási Gábort ilyen jellegű kurátori feladatokra. "Kőrösi Orsolya arra hivatkozik, hogy a Bálna új kiállítóhelye váltja majd ki a Ernstet, de ez azért csúsztatás, mert eközben megszűnik a Budapest Galéria kiállítóhelye a Szabad sajtó útján, ténylegesen helyette jön létre az új tér" - fűzte hozzá Nemes Csaba.
Capa 2
Érdemes végiggondolni, hogy mindezek hátterében ott van 1010 felvétel, ami a sok kritikával illetett, 2009-ben vásárolt Capa-mesterkópiasorozatot jelenti (pontosan: 937 Robert Capa-mesterkópia, 48 vintázs, 5 gyűjteményen kívüli fénykép és 20 ajándék kép). A New York-i ICP-től (International Center of Photography) 300 millió forintért vett képek kapcsán még a képekért kiküldött szakértők (Kincses Károly és E. Csorba Csilla) is óvatosan nyilatkoztak, mások egyenesen herdálásról beszéltek. Az Orsós László Jakab nevéhez köthető kezdeményezéssel az volt a probléma, hogy a vásárlás egyik alapvető elemeként szerepelt a HCP (Hungarian Center of Photography), a gyűjteményre épülő nagyszabású fotográfiai központ megalapítása - ez a terv azonban befuccsolt. A presztízsértékű képanyag pedig néhány kiállítás kivételével azóta is többnyire a Nemzeti Múzeum raktáraiban díszeleg. "Ha nem születik meg ez az intézmény, akkor túlságosan sokat, és nem biztos, hogy megfelelően, vásároltunk" - nyilatkozott Kincses Károly akkor az Origónak. Kincses mostani megkeresésünkre elmesélte, hogy "a képek megvételével Magyarország és benne Budapest lett volna az európai központja Cornell Capa elgondolásának, miszerint minden földrészen legyen egy, a bátyja hagyatékán alapuló, elkötelezett fotográfiai központ. Ha így nézzük, nekem nagy csalódás volt, hogy bár abban a hitben küldtek ki, hogy ez a projekt egy ilyen intézmény alapja, az előző kormányzat kulturális vezetésének további kommunikációjában szó sem esett erről." Az öt év után végre megvalósult központban Kincses - bár nem szeretne semmiféle vezetőként munkálkodni - aktív szerepet vállal: fotómuzeológusként, kurátorként, tudományos munkatársként. "Magánemberként megvan a véleményem a módszerről, ahogy ez létrejött: nem nagyon szeretem a nem demokratikus döntési folyamat által megképződött dolgokat. De ez a magánvéleményem. Szakemberként viszont azt gondolom, hogy nagyon nagy szüksége volt, van és lesz a magyar fényképezésnek mint művészeti ágnak arra, hogy legyen egy olyan központi helyen lévő, az állam által folyamatosan támogatott intézménye, amelyben legalábbis esélye nyílik annak, hogy a magyar fotográfiát újra olyan szintre lehessen hozni, mint amilyen volt a 10-20-30-as években, amikor a világhírű művészeket kitermelte." A Capa-központ eszerint az akkori HCP tervezett szellemiségét vinné tovább: "Az egész összmagyar fotográfia és főleg a kortárs fényképezés olyan központja lesz, ahol az oktatás, a kiállítás, a társas együttlétek kapják a hangsúlyt. Utóbbit hiányolom legjobban a mai magyar fotográfiai közéletből, ahogy a kulturális, a politikai, a gazdasági és minden egyéb más területekről is: hogy helyek legyenek, ahol azonos érdeklődésű, azonos tudású és akár ellentétes szándékú emberek is fórumot találhatnak arra, hogy véleményüket kifejthessék."
"Nem szégyellem, hogy lobbiztam"Kőrösi Orsolya Magyar Narancs: Kikkel fognak közösen dolgozni? Milyen programok várhatóak kezdetben? Kőrösi Orsolya: Egy ilyen intézménynek a működtetésre és a szakmai munkára egyszerre kell figyelnie, és a stábnak is eszerint kell felállnia. A működtetéshez egy kisszámú, állandó menedzsment szükséges, a teremőröktől a jogászig. A szakmai munka tapasztalataim szerint akkor rugalmas, megújulásra képes, ha mindig az adott feladathoz, projektszerűen épül fel a szükséges stáb. A nagyobb kiállításokhoz a nemzetközi gyakorlat szerint vendégkurátorokat hívunk, akár a hazai, akár a külhoni szakemberek közül. A belső munkatársaknak őket, az ő munkájukat kell kiszolgálniuk. Sok kiváló kurátorral felvettük már a kapcsolatot. A legelső megmutatkozásunk, a CapaProject kurátora Telek Balázs lesz. A 100 éves évfordulóra kortárs képzőművészek, vizuális művészek, fotográfusok munkáit fogjuk egy rendhagyó produkcióban megmutatni. Az azt követő, túlzás nélkül is szenzációnak nevezhető kiállításunk pedig egy legendás, de ritkán látott fotográfiai gyűjteményt, Gadányi Györgyét mutatja be. MN: A Szabad Művészek petícióban kifogásolták egyrészt az Ernst Múzeum funkcióváltását, másrészt a szakmai egyeztetés, a pályáztatás hiányát, illetve hogy a koncepcióról sem tudott senki semmit. KO: Visszagondolva a mintegy ötéves folyamatra, ami a létrehozáshoz vezetett, be kell látnom, a Szabad Művészek nevű, képzőművészekből álló szervezettel valószínűleg nem történt terv- és programegyeztetés. Ezt őszintén sajnálom. És annak természetesen nem örülök, hogy a tájékozódás helyett petíciót fogalmaztak, de őszintén bízom abban, hogy alapvetően ők is segíteni akarják a kortárs fotográfia és vizuális művészet ügyét, és előbb-utóbb ezért örülni fognak a Capa-központnak. Szakmai szervezetekkel, hivatalokkal, nemzetközi partnerekkel nagyon sok beszélgetés, tervezés folyt. Egyáltalán nem szégyellem, hogy személy szerint én is lobbiztam: a hivatalokat is folyamatosan ostromoltam, hogy végre javuljanak az intézményi lehetőségek. Végre adódott ilyen lehetőség, nyilván nem mondtam nemet rá. Ez logikus. Ha most a kortárs magyar fotó kiválóságaitól a funkcionáriusokig, a kuratóriumoktól, a fővárostól a kormányokig fel kellene sorolnom mindenkit, akivel az évek során szó esett a központról, alighanem kitöltenénk a beszélgetés keretét. MN: Milyen szerepet játszott ebben a folyamatban Burger Barna? KO: Sokan segítettek, és remélem, segítenek ezután is, és igen, közöttük van Barna is. A tervezés és a konzultáció sok vonalon futott, hivatalos és kevésbé formális csatornákon egyaránt. A lényeg szerintem az, ahogy fentebb is mondtam, hogy a magyar fotográfia új és komoly lehetőséghez jut. MN: De miért pont az Ernst Múzeumban? KO: Ez régi álom volt, az Ernst Múzeum fantasztikus épület. Ha az Ernst mint kiállítótér veszít a rangjából és a fontosságából, akkor az veszteség lesz. Én úgy látom, hogy maga a kiállítótér, miközben a Műcsarnok intézményeként elveszítette az önállóságát, inkább csak kereste a helyét gazdasági és szakmai értelemben is az elmúlt években. Sajnos ezt tükrözi az erősen leromlott állapota is. Egyetértek azokkal, akik szerint súlyos kár volna, ha a kortárs képzőművészet elveszítene egy fontos kiállítóhelyet, én azonban úgy látom, a Capa-központ megalakulása nem ezt jelenti. Nemcsak azért, mert megítélésem szerint a fotográfia is a kortárs képzőművészetekhez tartozik, hanem mert kifejezetten ambicionáljuk, hogy képzőművészet és fotográfia határterületeiről is jelenjenek meg nálunk programok és művek. Ezt az intézményt úgy határozzuk meg, mint egy kortárs trendeket bemutató teret, ez a legfőbb feladatunk. És hadd ismételjem el: a kortárs fotográfiának nem volt eddig ilyen méretű kiállítótere Magyarországon. |
