A Csallóközben élő, nemcsak a szlovák és a magyar, hanem a nyugat-európai kortárs képzőművészetben is elismert művész tavaly kapott felkérést a budapesti kiállításra. Az Ernst Múzeum termeit átépítő installáció eredetileg Heller Ágnes és családja története köré szerveződött volna, középpontba helyezve a filozófus nagymamáját, aki 130 évvel ezelőtt az első nő volt, aki egyetemet végzett, bár eléggé sajátos körülmények között: az előadásokat elzárva, egy paravánnal eltakarva hallgathatta meg. A projekt Németh Ilona posztfeminista munkáit folytatta volna, melyekből talán a két legismertebb a LuMú gyűjteményében található: egy vörös bársonnyal borított, lyukakkal ellátott ágy, amelyből különféle női hangok hallhatóak (Többfunkciós nő, 1996), s egy három elemből, nyúlszőrrel, mohával és piros bársonnyal borított nőgyógyászati vizsgálószékekből összeálló installáció (Nőgyógyászati magánrendelő, 1997).
Fotó: Ernst
A tervezett installáció azonban nem valósult meg – a témát zárójelbe tette az önjáró és kiszámíthatatlan magyar politika. Németh Ilona január 3-án készített interjút Hellerrel, január 10-én pedig kezdetét vette a boszorkányüldözés, a nemtelen és sunyi támadássorozat a filozófus és „társai” ellen. Ezt követte a Műcsarnok (és ennek filiáléja, az Ernst Múzeum) új igazgatójának, Gulyás Gábornak erősen vitatott körülmények között történt kinevezése – aki egyébként az elsők között tiltakozott a filozófusok elleni fellépések miatt –, tetézve mindezt a kurátor, Páldi Lívia távozásával. Az eredeti elképzelés egy pillanat alatt új kontextusba került, a Nyugaton ikonikus alakként tisztelt, egyéni hangú tudós, az önerejéből vitathatatlan szaktekintéllyé váló nő történetére, a feminista olvasatra óhatatlanul szürke, ragacsos máz tapadt. Nem Heller sározódott be, hanem a politika nyomult be a szellem, s ezen belül a művészet szférájába. S bár a Műcsarnok végig kiállt a projekt mellett, Németh Ilona döntési helyzetbe kényszerült: az adott körülmények között kiállítson-e vagy sem, megmaradjon az eredeti terveknél vagy sem, továbbá vállalja-e, hogy a munka politikai értelmezésekkel telítődik. Ez utóbbi egyébként adta is volna magát: a művész ugyanis sosem zárkózott el a társadalmi problémák kritikus megközelítésétől. Például 2007-ben a Király utcában – a GPS. Ismeretlen szcéna című kiállításhoz kötődve és a Bogardus-féle előítélet-erősséget mérő skálát felhasználva – négynyelvű köztéri táblákat rakott ki a következő szöveggel: Elfogadna-e családtagnak/szomszédnak romát/zsidót/kínait/határon túli magyart? A táblákat még a megnyitó előtt lakossági panaszokra hivatkozva levetette a két érintett önkormányzat, s ugyanoda helyezték el őket, ahol Németh mostani kiállítása is (szándékának megfelelően) megtekinthető: az Ernst Múzeum csak átjáróként használt bejárati folyosójára, egy köztes térbe.
A kiállítás tárgya így a feszült és kellemetlen, „nem tudom, mitől érzem magam ilyen rosszul” állapot, a dilemma körüljárása lett, annak a vívódásnak a bemutatása, amikor két egyforma értékű, de egymást kizáró lehetőség, ráadásul két egyáltalán nem tiszta vagy problémamentes tett között kell választani. A kiállításon két videomunka látható: a nyolc és fél perces, augusztusban felvett Közérzet, és az októberben, az eredetileg tervezett installáció terében forgatott félórás interjú, a *Lábjegyzet. A két interjú olykor redundáns; nemcsak azért, mert a kérdező/felvevő mindkét esetben a citromsárga ruhákat és kiegészítőket, továbbá különc frizurát viselő művész, Koronczi Endre, hanem mert a döntés előtti és utáni – igaz, érzelmi szempontból különböző – helyzetben felszínre kerül Németh számos, a töprengés során újból és újból megvizsgált gondolatsora.
Németh voltaképpen önnön személyiségét és lelkét, érveket és ellenérveket megvizsgáló gyötrődését állította ki, amelynek során szóba kerül az is, hogy milyen Szlovákiában magyarnak lenni, vagy hogy miként viszonyulhat egy szuverén alkotó a változó (kultúr)politikai kontextusokhoz, továbbá hogy miként lehet egy dilemmát feloldani. Úgy, ahogy a Mátyás király elé járuló okos lány tette, aki vitt is ajándékot, meg nem is.
Ernst Múzeum, január 8-ig
