Az ironikus, melankolikus és szeretetteljes munkáiról ismert művész, a mezőgazdasági művészet megalkotója legújabb projektjében génmanipulált terményeket mutat be.
Míg a Műcsarnokhoz tartozó Ernst Múzeumban egy lejárt szavatosságú lengyel feminista művésznő meglehetősen unalmas kiállítása látható, a főépület alagsora egy méltán világhírű művész kiállítását rejti.
1956 októberében a Magyar Írószövetség segélyakciót kezdeményezett a forradalom özvegyeinek és árváinak javára. A város különböző pontjain elhelyezett ládákat és a bennük gyűjtött pénzt nem őrizte senki, és hogy ez biztosan így legyen, a legenda szerint Erdély Miklós autóval járta az utcákat, hogy elkergesse a buzgó őrzőket.
Ahogy egyre több az információnk, a tapasztalatunk a jelenről, egyre gyorsabban csúszik hátra emlékeinkben a múlt. A kerek évfordulók - például a saját születésnapunk - alighanem inkább csak afféle atavisztikus mankók az emlékezéshez, ahhoz, hogy visszarántsunk ezt-azt a feledésből, de jók azért az elmerengéshez is minden dolgok tünékeny voltán.
Volt egyszer egy korszak a magyar művészetben, amikor a nyomasztó politikai klíma előtérbe tolt egy médiumot, a textilt. Ez az idő, a hetvenes-nyolcvanas évek a képzőművészetben is kedvezett az alternatív megoldásoknak, melyekben a matéria kérdőjelezi meg a tárgyak valóságát, vagy egyáltalán a körülöttünk érzékelhető valóságot - és máris viszszatértünk a politikához.
2009-ben a Kogart megvásárolta a két évvel korábban elhunyt Csernus Tibor festőművész hagyatékát mint "élő műtermet", és szögesdróttal övezett Andrássy úti palotájában helyezte el.
A magyarországi textilművészet 1968-ban kezdődő felfutása két okra vezethető vissza. Lévén iparművészet, kívül esett a - leginkább a képzőművészeket vegzáló és ellenőrző - kultúrpolitika érdeklődésének területén, ily módon képviselői könnyebben kísérletezhettek, másrészt (ezzel összefüggésben) élhettek a festészet és a grafika eszközeivel, s a szobrokhoz hasonlóan kiléptethették műveiket a térbe.
A kiállítást végigjárva voltaképpen érthetetlen, hogy munkái miként képesek bárkit is provokálni. Az efféle, tudományos alapokon nyugvó, analitikus konceptualizmust nem könnyű befogadni, az átlagos néző számára pedig egyenesen érthetetlen.
A 71 éves francia művész megszállottan keresi az új utakat, a minél tökéletesebb absztrakciót. Budapesti kiállításán ő maga vezette végig az újságírókat kátrányfestményei, vászonra vitt matematikai formulái, fémidomai és egy halom szén között.
Ritkamód intenzív reakciók az elmúlt évtizedek művészeti történéseire, mindig egyértelmű kapcsolódások, és mindig eredeti megnyilvánulások jellemzik Natalia LL műveit.