Emellett „olyan szerzőkkel, alkotókkal is elkezdett foglalkozni, akik kritikai vagy szimpátiaviszonylatba hozhatók az életművel vagy Kassák személyével”. A mostani kiállítás célja, hogy egyrészt elhelyezze Kassákot a „pályatársak, riválisok és Kassák kritikusainak” körében, másrészt kortárs művek segítségével bemutassa, miként viszonyulnak a kassáki tanokhoz „mai követői és szellemi örökösei”. Maga az irodalomelméletből átemelt fogalom (értelmező közösségek) is erre utal, hiszen „egy tárgy jelentését nemcsak a története, gyűjteményi pozíciója, szakmai és művészeti kontextusa határozza meg, hanem az értelmező szempontjai is befolyásolhatják, ami – jelen esetben is – beépíthető a Kassákról alkotott tudományos képbe”.
A gondosan megrendezett kiállításon így voltaképpen két, néha egymásra is referáló és korszakokat is átívelő szint húzódik meg: az elmúlt években bekerült hagyatéki anyagok (Bálint Endre, Bálint István, Pán Imre és az ezekhez kapcsolódó interjúk) mellett több kortárs, a kassáki referenciákhoz különböző módon közelítő művész munkái is megjelennek.
A kiállítás vezérmotívuma az egyes pályatársakhoz tartozó, egyszerűsített családfák szerepeltetése. Kassák családjában – s erre utal a Vezér Erzsébettel, Kassák egyik testvérének menyével készített interjú is – szinte mindenkinek voltak művészi ambíciói; ha megnézzük a bécsi Ma munkatársait ábrázoló elhíresült fényképet, Bortnyikon kívül csak a családtagok alkották a szerkesztőséget. Kassák egyik sógora Uitz Béla volt (akitől két rézkarc szerepel) – miután 1922-ben szakított Kassákkal, Bécsben új lapot indított elsősorban a Moszkvában látott orosz avantgárd tendenciák népszerűsítésére. Az Egységmásodik számában jelent meg Karl Ioganson 1921-es konstruktivista objektje, melyhez Uitz leírást írt; e szerint a konstrukció képes megteremteni „a centrum-nélküli labilis egyensúlyt”. Konkrétan ezt a külső és belső nélküli művet építi fel újra a fiatal művész, Rudas Klára, hogy aztán szinte észrevétlen módon beemelje és lefotózza különféle politikai jelentésekkel terhelt magyarországi helyszíneken.
A másik genealógiai ábra Bálint Endréhez kötődik; így látható az is, hogy milyen rokoni kapcsolatban állt Szerb Antallal, Vajda Júliával és Jakovits Józseffel. Ugyan a művészkolónia központja, a Rottenbiller utca 1. számú házban található lakás nem jelenik meg, de a hatása igen; nyilván ez is közrejátszott abban, hogy fia, Bálint István is a művészet felé fordult. Számos fotó és dokumentum látható Bálint Endre levelezéséből, illetve Bálint István és a Kassák Stúdió (később Squat Theatre) tevékenységéről. Ez egyébként a kiállítás egyetlen megkérdőjelezhető pontja; nagyon nehéz, s kézírások esetében szinte lehetetlen a tárlókban elhelyezett anyagokat kisilabizálni.
A harmadik családfa Pán (Mezei) Imréhez tartozik (Bálint a Munka-körből ismerte Kassákot, és Pán Imrével együtt az Európai Iskola alapító tagjai is voltak). Mezei, aki a bécsi Ma illegális magyarországi terjesztője volt, és többször is publikált a lapban, 1955–1956-ban Kassákkal együtt írta meg Az izmusok története című könyvet, amely végül csak 1972-ben jelent meg – úgy, hogy Kassák szinte minden, a két szerzőre utaló nyomot elhagyott belőle. Láthatóak a fia, Mezei Gábor által indított szerzői jogi per dokumentumai, és felesége, Hauswirth Magda Kassákról készített karikatúrája. Szintén családfa „jutott” a műfordító és költő Havas Endrének (első versét Kassák publikálta), akit aztán végül a Rajk-perben elítéltek, majd a börtönben agyonvertek.
A kortárs művészek közül a legkönnyedebb hangot Juhász R. József üti meg; ő az, aki a 2013-as árvíz idején szmokingban és nyitott esernyővel több órán keresztül állt a Dunában, mialatt az folyamatosan emelkedett, s mely performanszról az árvízre érkezett katasztrófaturisták képeket és videókat készítettek – maga a projekt (a minikiállítás) a performansz teljes körű dokumentációja (internetes hírek, blogbejegyzések, a művészről készített fotók, videók).
Kaszás Tamásnak 2014-ben volt egyéni kiállítása a múzeumban; itt most a kassáki reklámművészet célja (azaz a tömegek vizuális nevelése) mint utópisztikus ötlet jelenik meg; az egykori terveket mint funkciójukat vesztett romokat építette fel.
A képi nyelv ugyan egészen más, de a szociális érzékenység és társadalmi (forradalmi) elkötelezettség megfelel a kassáki ideának: Nemes Csaba munkái már évek óta beleillenek ebbe a körbe. Az itt kiállított képregény (Hol a helyünk?) és tacepao (Szociálisan elkötelezett, plebejus művészetet!) mellett ő készítette azt a munkát, amelyben a jelen írás címében idézett kérdés is olvasható. Mely kérdés persze költői – a válasz annyira evidens, hogy nem is érdemes leírni.
Kassák Múzeum, nyitva október 14-ig
