Interjú

„Kifalazni Kőmíves Kelemennét”

Koltay Dorottya Szonja képzőművész

  • Szikra Renáta
  • 2023. december 19.

Képzőművészet

Festő szakon végzett az egyetemen, a képi világa harsány és eleven, sőt hangos. Videóanimációval, díszlettervezéssel, írással és színház-pedagógiával is foglalkozik. Az alteregóiról, a médiumok közötti átjárásról, zarándoklatról, vendégmunkáról és duguláselhárításról is beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: Az alteregóidat vagy az univerzumod más lakóit mintha kifordítva mutatnád, idegvégződéseikkel kifelé. Elnagyolt vonásaikkal, túlzó gesztusaikkal szélsőséges érzelmek, indulatok megtestesítői. Saját magadat, a saját történeteidet állítod pellengérre?

Koltay Dorottya Szonja: Korán rájöttem, hogy képpé alakítva tudom a legjobban feldolgozni, értelmezni azt, ami velem és körü­löttem, szűkebb-tágabb környezetemben történt, történik. Segít megélni, megérteni az abszurd, lehetetlen szituációkat, amelyek jönnek kéretlenül is. Szereplőim alapélménye az agresszió és a kiszolgáltatottság. A képeknél és szövegeknél is a narratíva érdekel; a saját történeteken és a másokén keresztül a kollektív emlékezettel foglalkozom.

MN: Más a szövegalkotás és a képalkotás őszintesége?

KDSZ: A képnél elviszi a show-t az első benyomás, mert nagyon színes és hangos. E mögött az erősebb absztrakciós réteg mögött könnyebb elrejtőzni. Ehhez persze még más eszközeim is vannak. A kép belső szerkezetét meg kell teremteni, ennek a dramaturgiáját ismerem, rendet tudok rakni a vásznon, a papíron.

A geometrikus absztrakció rendje sosem érdekelt, az rajtam nem segít. Kényszeresen szerkesztem, rendezem a történeteimet, annyira be vagyok tojva a káosztól, az örvénytől, amit gerjesztenek. Ahhoz, hogy ne őrüljek meg, meg kell szelídíteni, néha kedélyes vásári komédiává kell alakítanom mindezt. A képzőművészetnél azt érzem, hogy valahogy könnyebben átcsúszik még az is, ami hamis, mert a közönsége mintha nem lenne olyan szigorú, mint az irodalomé. A szövegeim is groteszkek, játékok szavakkal, képekkel. Ahogy közös rémtörténeteket, úgy elcsépelt szófordulatokat, megvilágító erejű közhelyeket is újra felhasználok. De a szöveg­univerzumban nem vagyok magabiztos, érzem, hogy vékony jégen járok, félek a megszégyenüléstől. A videóanimáció más, azt a festészettel együtt művelem. Az egyetem óta foglalkoztat, hogyan lehetne másokkal együttműködve alkotni, de a festő szakon erre nem volt gyakorlat. Animációval először az Erasmus program keretében Isztambulban kezdtem dolgozni. Ez mobil lehetőség, elég egy laptop hozzá, nem kell és nem is igen lehet nagy vásznakat utaztatni. A mozgóképes anyagokkal társalkotóként más projektekben is részt tudtam venni. Ezekben is saját privát felvételeimet hasznosítom újra, a dokumentumot keverve a fikcióval. A videót a festmények, rajzok kiterjesztéseként is használom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.